A Gyros utcai csevap — Kilenconline

A Mester utca réges-régi utcája a fővárosnak, ráadásul igencsak gazdag a gasztronómiai múltja, hiszen egykor itt malmok, vásárcsarnokok, vágóhidak álltak. Sütők és molnárok, marhavásárok, árpagyöngy- és húskonzervgyár… Nevét is a derék mesterekről kapta éppen százötven éve. És ha már az évfordulóknál tartunk: száztíz éve, 1914-ben történt ama nevezetes trónörökös-gyilkolás, amely egész Európa sorsát megváltoztatta, hiszen világháború lett belőle, ami nem is csoda, hiszen Szarajevóban lepuffantották egy revolverrel a Ferdinándot, és bizony nem azt a Ferdinándot, aki a Průša drogista szolgája volt (és egyszer megivott tévedésből egy üveg hajszeszt), de még csak nem is azt a Ferdinándot, aki a Kokoška vezetéknévvel bírt, és amelyik a kutyapiszkot szokta összeszedni a házakból. Egyikért se lett volna nagy kár, és azt hiszem, nagyobb kalamajka se lett volna az elhalálozásukból, de hát nem ezeket a Ferdinándokat gyilkolták meg, hanem a főherceget, azt a kövér vallásosat. Mindez június 28-án történt, egy napsütéses vasárnapon, ebéd előtt, a Mester utcai mesternék éppen aranyszínű levest főztek, mert a vágóhíd környékén olcsó a húsos csont – és senki nem volt a Mester utcában, aki sejtette volna, hogy Szarajevóban éppen most törik darabjaira az eddigi világ, a mestereket ezután elviszik katonának, ahol jórészt meghalnak, vagy megsebesülnek, és levágják kezük, lábuk, ahogy majd Trianonban levágják a nemzet kezét s lábát.

mi sül ma ebben a kiberántott fritőzországban faszénen?

Mindez a sötét hangú bevezetés nem kitérő, hanem már maga a cikk, hiszen ferencvárosi gasztronómiai körsétánk következő állomása a Mester utcai Sarajevo gyorsétterem. Egészen pontosan így hangzik a neve: „Gyros Fagyi Sarajevo”. Ha százötven évenként újrakeresztelnénk utcáinkat, most ezt az utcát biztosan Gyrosnak vagy Kebabnak, esetleg Dönernek hívnák, annyi itt a gyros, mint régen a mester. Kőhalmi szövegelőmester egyszer azt mondta, azokat az ételeket szereti, amelyeknek a nevében benne van a receptjük, pl. tejbegríz.

Nos, ennek a vendéglátóipari egységnek a nevében is benne van szinte az egész repertoár: van itt ugyanis mindenféle gyros (pitában, tortillában, tálon, borjúból stb.), van fagyi (persze nyáron), és van némi balkáni vonal is: csevapcsicsa, pljeszkavica és az itt húsgombócnak hívott köfte. Be kell valljam, a balkáni konyha szerelmese vagyok, isztambuli grillsütő lakókocsikkal szoktam álmodni és faszén fölött forgó bolgár bárányokról, és ha nem jutok pár hétig miccshez vagy csevaphoz, elvonási tüneteim lesznek. Pár hete voltam Zentán, tele akartam zabálni magamat mindenféle füstös balkánsággal, de nem tudtam, mert helyette egy újdonsült barátom bemutatta nekem Tisza-parti kertjében az autentikus dunai (bezdáni) halászlé készítésének mikéntjét. Ami ugyan életem halászleve volt (anyámé után), de a húsorgia ezúttal elmaradt. Így, elvonási tünetekkel küzdve, sétáltam a Mester utcán, amikor megpillantottam a Sarajevót és a csevapokat. Ott hevertek a kis csórékolbászok a hűtőpult üvege mögött, sütésre várva, és meglehetősen kellették magukat. Én úgy vagyok a csevappal, miccsel, mint székely bácsi a pálinkával. „Áron bácsi, ivott már rossz pálinkát? Ittam. És milyen volt? Jó.” De ez a csevap egyáltalán nem rossz, marhahúsból készült, friss, és igen jó a fűszerezése. Na jó, nem faszénparázson sült, mint az igazi. De mi sül ma ebben a kiberántott fritőzországban faszénen? Sömmi. Ez a csevap vaslapon sült a szemem előtt, és ízletesnek bizonyult. Legalábbis mérsékelte az elvonási tüneteimet. A kiszolgálás meglehetősen kedves volt, a tányéromat jól megrakták rósejbnivel és zöldséggel, ám ajvár sajnos nem volt. Viszont a helyben, frissen sütött bosnyák pite forró és csodás, mindent visz. Szóval elégedett voltam, nem volt ugyan olyan jó a csevap, mint a szabadkai nájlomárketen (hogy messzebb ne menjek), de világháború se lett belőle. Ez is valami manapság!

Cserna-Szabó András

Fotó: Birtalan Zsolt
(Megjelent a 9 magazin áprilisi számában.)