A Soroksári úti koncerthelyszín idén is megújult, mind látványban, mind hallványban. Minden eddiginél több külföldi produkcióval találkozhatunk, jótékonykodhatunk, és még Bambi is kapható.
A Budapest Park minden évben kicsit más. Mint Pálffy András, a Park ötletgazdája elmondta, minden télen kiértékelik az előző év tapasztalatait, kutatást végeznek, és a vendégektől kapott visszajelzések alapján finomhangolják a szolgáltatásokat.
Megújult a Backstage. Az átalakításnál fontos szempont volt, hogy az eddigieknél is nagyobb volumenű produkciókat fogadhassanak be. A színpad még monumentálisabbá vált. A térbeli elemeket átrendezték, új, látványos ledeket szereltek fel, amit a távolabb állók is élvezhetnek, mivel a kivetítők méretét is megnövelték. Pálffy szerint a végeredmény a világ bármely stadionjában vagy nagy fesztiválján megállná a helyét.
Tavaly az éjszakai élet új szintre emelésén volt a hangsúly, idén a még látványosabb fényinstallációkon. Az olyan jól ismert és népszerű elemek, mint a bejárati „Talking Heads” installáció megmaradt, de a helyszín jelentősen átalakult. A Domb új atmoszférája olyan, mintha ezernyi szentjánosbogár keringene a lombkoronában.
Ám a legnagyobb változáson a nagy tánctér esett át. A nyitás óta áll itt egy fa, amely tűrte a bulik minden nyűgét s nyilait. Ez a fa lett – mint Pálffy fogalmaz – a koncepció alfája. Bár ez esetben a fő fája. A tánctér fényvilága a fából ered, ebből épül fel az egész hangulata.
A hangrendszer is modernebb, korszerűbb lett. A koncertélmény magasabb szintre emelkedik, a zajterhelés jelentősen csökken. Pálffy szerint évről-évre kevesebb panasz érkezik hozzájuk a hangerő miatt. „Sokszor más, a környéken zajló rendezvények zajhatásait is a Budapest Parkhoz társítják – ezek jellemzően egyszeri események, amelyek szervezői nem hosszú távra terveznek. Ilyenkor több lakossági megkeresés érkezik hozzánk. Mi pedig a hosszú távú, békés együttélésre törekszünk a környezetünkkel.” Nem csak a hangtechnikát fejlesztik, rendszeresen végeznek kontrollméréseket, és minden programnapon betartják a jogszabályok határértékeit. A nagyszínpadon legkésőbb 22 órakor véget érnek a koncertek, a nagy teljesítményű nagyszínpadi hangrendszerről pedig átállnak egy kisebb teljesítményű, zónásítható éjszakaira. Ezt is limiter korlátozza, amelyet rendszeresen monitoroznak. Minden bejelentést komolyan vesznek, foglalkoznak vele, és függetlenül attól, hogy betartják-e a határszintet, finomhangolnak.
A Park és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően a kerületi fiatalok több programra is kedvezményesen mehetnek. Bár tavaly logisztikai átalakítások miatt nem volt Jégvilág, Pálffy szerint folynak tárgyalások, úgy tervezik, újra lesz együttműködés. Ingyenes koncertjegyeket is kaphatnak ferencvárosi lakhelyű érdeklődők a készlet erejéig.
Van ugyanakkor támogatói programjuk is, amelyben bárki részt vehet. A SOS Gyermekfalvak olyan, állami gondozásba került gyerekeknek nyújtanak otthont nevelőszülőknél és ifjúsági házakban, akikről szüleik nem tudtak gondoskodni, akiket elhagytak, bántalmaztak vagy elhanyagoltak.
A közös jótékonysági kampányban közel négyszáz gyerek lelki gyógyulását támogathatják a jelentkezők: adományozni májusban és szeptemberben lehet a Park honlapján. Ezen kívül az április 23-i Park Soundcheck esemény jegybevételének felét, 1 119 948 Ft-ot is a gyerekek kapták.
Idén is rengeteg különleges tematikájú program, jubileum, lemezbemutató lesz, minden eddiginél több külföldi produkció érkezik. Néhány, csak a teljesség igénye nélkül: augusztusban jön Will Smith, júliusban a Hurts, Billy Idol, Alanis Morissette, a Queens of the Stone Age, de itt lesz a Biffy Clyro, Aurora, Steve Aoki és Marc Rebillet is. Fergeteges rockkoncerttel készül a Grund vígszínházi fiúzenekar, valamint első önálló koncertjét adja a Parkban Sisi.
Kérdéses még, hogy lesz-e Pride-felvonulás, és ha igen, hol, de az arcfelismerő kamerák már most dörzsölhetik a lencséjüket, mert június 28-án, a Pride afterpartyjának számító Rainbow Partyt biztosan megtartják a Parkban.
Juhász Tamás
Fotó: Stépán Virág
A címlapfotón Lábas Viki (Margaret Island)
(Megjelent a 9 magazin 2025. júniusi számában.)
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Zenés esték a Ferenc téren







































- Ezen a napon nincsenek események.











- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Három évre hosszabbították meg a partnerséget a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Goethe Intézet között
- Bemutatjuk a Feszgyi egységeit: a Gyermekek Átmeneti Otthona – a 9tv videója
- Csendesebben vigadnak – az Alkotmánybíróságon is támadja a lőtér az önkormányzat rendeletét
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója