A nők csak meztelenül juthatnak be a Metropolitan Múzeumba? – a Női kvóta című kiállítás a Ludwigban

Mi az, ami a képzőművészetben kötelező érvénnyel „női” témaként van jelen? És hogyan boldogultak nőként az alkotók az elmúlt ötven évben Magyarországon és a világban? A Ludwig Múzeum kétrészes kiállítása főként ezt mutatja be.

A március 16-áig látható kiállítás nem csupán azért jelentős esemény, mert a múzeum alapításakor a Magyarországra került gyűjteményből mindössze nyolc (!) mű és művész képviselte a női nemet a százhatvanötből, hanem azért is, mert az itt bemutatott életművek jól reprezentálják azt a folyamatot, amelynek során a nők a passzív, múzsai szerepből elismert alkotókká válhattak a képzőművészetben. Amely problémára a Guerrilla Girls 1989-es híres-hírhedt „A nők csak meztelenül juthatnak be a Metropolitan Múzeumba?” feliratú plakátja is utal. A Női kvóta 01 nyitószekciója ebből kiindulva a kiállítás fogadófalán a férfitekintet meghatározta műveket mutatott be, amelyeken a női test modellként, múzsaként és a vágy tárgyaként jelent meg. Az ellenpont Nagy Kriszta (Tereskova) fehérneműben pózoló Kortárs festőművész vagyok című műve volt, amely viszont alkotói (és feminista) szemszögből hívta fel a figyelmet a nők tárgyiasítására. A következő termekben kiállított művek pedig azt tették láthatóvá, hogy a hetvenes évek művészete miként nyitott utat a nők előtt. Drozdik Orshi és Kele Judit művei például új megvilágításba helyezték a női test és az identitás ábrázolását. Drozdik Orshi Medikai Vénusza nemcsak a férfiak által kontrollált, hanem az orvosi tekintetnek kiszolgáltatott testet is bemutatta. A kiállítás második részében az elmúlt évtizedekben nők által választott műfajok és témák kaptak helyet, az újabb technikák közül a konceptuális művészet, a performansz, a videóinstalláció és a fotográfia is megjelent a kifejezésmódok között. A női test változásait, az öregedés tapasztalatát Zuzanna Janin helyezte középpontba, Németh Ilona és Eva Koťátková művei pedig az identitás, a hatalom és a szexualitás kérdéseit boncolgatták. A Női kvóta 02 az első részben szereplő aktok ellenpontjaiként, izgalmas megoldásként a nők szemével láttatja a férfiakat. Jellemzően katonaruhában vagy harckocsiban, a háborúról énekelve, égő házak között. „Férfias” témák kontra „női” művészet. A megkülönböztetés nem véletlen, hiszen a nőiesnek ítélt témák, formák vagy technikák jóval nehezebben vívták ki helyüket a „hivatalos” művészeti irányzatok között. A háború utáni nemzedék, a hatvanas-hetvenes évek alkotói, például Vera Molnár, Reigl Judit, Maurer Dóra a férfiak mezőnyében, velük versengve hozták létre életművüket. Keserü Ilona – férfiakkal körülvéve – ugyancsak „női” forma- és színvilággal lépett fel.

A kiállítás sok olyan művészt is bemutat, akik az aktuális irányzatoktól függetlenül alkottak. Például El Kazovszkijt, aki tudatos magánmitológiájával válaszolt a kor irányzataira, a textilművészetből induló Lovas Ilonát, akinek alkotásait a testhez és a férfi-női szerepekhez kötődő anyagok és formák jellemzik. El-Hassan Róza, Deli Ágnes és Sass Valéria a kiállításon neokonceptuális, vagyis problémacentrikus szobrokkal van jelen. Kateřina Šedá és Németh Ilona projektjei egy-egy közösség életét mutatják be, így a kétezres évek társadalmi-politikai érzékenységét reprezentálják. A rendszerváltás utáni új nemzedék ennél is nagyobb hangsúllyal szerepel. E művekben már az a szemléletváltás is tetten érhető, amely a sokáig nőiesnek tekintett eszközök, anyagok és témák tudatos beemelésével sajátos önreflexiót teremtett.

Gáspár S. Anna

Fotók: Stépán Virág

(Megjelent a 9 magazin 2025. márciusi számában.)