„Az európai jazz legjobbjait hozzuk ide” – Gőz László, a BMC vezetője

2024. október 15. 9 magazin Lapszemle Portré

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola harsona és tanári szakán szerzett diplomát, majd tanított a Zeneakadémia jazz tanszakán. 79-ben a 180-as Csoport, majd még számos zenekar alapító tagja volt, és stúdiózenészként sok lemezfelvételen működött közre. 1996-ban nyitotta meg a Budapest Music Centert (BMC), amely mára kulturális komplexummá nőtte ki magát, és idén az épületben működő Opus Jazz Klub megkapta az európai jazz legrangosabb, EJN (European Jazz Network) Award for Adventurous Programming (kb.: a legmerészebb programért) elnevezésű szakmai díját. Ennek apropóján beszélgettünk.

9: Mi volt a háttere ahhoz a zenei és szervezői tudáshoz, amelyből a hosszú évek alatt ekkora várat épített, mint a Budapest Music Center?

Gőz László: A zenével való találkozásom sorsszerű volt, mert tizenéves korában az ember nem tervez még olyasmit, amit hetvenéves korára megcsinál. Anyám a Lorántffy Zsuzsanna utcai zeneiskolában volt földrajz–biológia tanár, és a logisztika azt kívánta, hogy ugyanabba az iskolába vigyen. A hallásom alkalmas volt arra, hogy belesimuljak az oktatásba, és ott tíz gyerekből hatot megtanítottak zenélni. De nem zenei középiskolába mentem, hanem reálgimnáziumba, utána döntöttem úgy, hogy zenész leszek. A Bartók Béla konzervatórium jazz és klasszikus tanszakán és a zeneművészeti főiskolán folytatott tanulmányok eredménye, hogy mindkét műfaj közel áll a szívemhez, olyannyira, hogy harminchárom évig a Zeneakadémia jazz tanszakán tanítottam hallásfejlesztést és klasszikus zenetörténetet. Ez a két műfaj szövi át a BMC zenei repertoárját.

9: Mi hozta össze 1979-ben a 180-as Csoportot?

GL: A főiskolás osztálytársak kortárs zene iránti érdeklődése volt az alapja, amivel nagyon hamar eljutottunk az akkor éppen fénykorát élő minimálzenéhez. Elég gyorsan ismertté és kedveltté vált a zenekar: főleg az alternatív zenét szerető fiatalok lettek a közönségünk. A klasszikus kortárs zene kis létszámú közönsége a 180-as Csoportot „popzenének” hallotta, amiben közrejátszott, hogy sok olyan helyen adtunk koncertet, amelyek inkább az alternatív popzene fellegvárai voltak, a Petőfi Csarnok, a Kassák Klub, az Almássy téri művelődési központ stb. A közönségünk velünk egyidős volt, akkoriban huszonnégy-huszonöt éves emberek.

9: A jazz is akkor kezdett feljönni Magyarországon. Hogyan lett abból a BMC Opus Jazz színpadán jelenleg hallható jazz?

GL: A magyar jazz komoly fejlődésen ment keresztül, mert az európai jazz, amit most a díjjal is ünneplünk, folyamatosan foglalt teret magának. A hatvanas évekig a jazz az amerikai jazzt jelentette. Aztán Európában elindult egy párhuzamos folyamat, a zenészek másfajta – sokszor klasszikus zenei – képzést kaptak, és kialakult az európai-afroamerikai zene. Ez a folyamat 1990-től kezdett jelentőssé válni. Az európai jazz erősen komponált zene, miközben a rögtönzésnek ugyanakkora teret enged. Lassan harminc éve alakult meg a European Jazz Network (EJN), amelyben meg is fogalmazódtak az új európai jazz jellemzői.

(Az interjú a kép alatt folytatódik.)

9: Miből finanszírozzák az intézményt?

GL: Ez privát cég, amelynek az éves állami támogatása nem haladja meg a harminc százalékot. A jazzklub koncertjeiért szedünk belépőt, de az nem fedezi a jazzkoncertekkel kapcsolatos kiadásokat. A könyvtárban van évi ötven-hatvan ingyenes koncert: ennek csak kiadási oldala van, a lemezkiadás sem jár nyereséggel. A BMC „üzleti filozófiája”, hogy az üzleti rendezvények bevételéből keresztfinanszírozza a kulturális tartalmát, a művészeti produktumok létrehozásában nincs irányító szerepe a profit megtermelésének. Ezt a függetlenséget hangsúlyozza az EJN-díjhoz tartozó szövegben a zsűri. Szerencsére nem vagyunk egyedül, az A38 és a Fonó is magántulajdonban vannak, hozzánk hasonlóan kevés állami támogatással, azaz hasonló üzleti modellel működnek, nem beszélve a sok kis kulturális cégről, amelyek nélkül nem lenne ilyen izgalmas a főváros zenei élete. A Metropolitan Opera meg a Carnegie Hall mögött milliárdosok álltak, mert az amerikai állam nem ad pénzt a kultúrára, így mecénásokkal pótolják a hiányt. Nálunk nincs mecenatúra, illetve összekeverik a szponzorációval. A mecenatúra úgy működik, hogy valaki pénzt ad azért, hogy megszülessen egy mű, és akár még a nevét sem engedi kiírni. A BMC ehhez a gyakorlathoz közelít, a zeneművészetnek biztosít teret, és ehhez megteremti az anyagi feltételeket. Nagy felelősség egy ilyen összetett vállalkozást vezetni, hatvan munkatárs, évi négyszázötven koncert, stúdiófelvételek, kurzusok stb. Nagyjából megtanultam mindent, de fantasztikus szakemberekkel dolgozom, és most már inkább művészeti vezető vagyok.

9: Milyen szakaszokban jött létre a mai BMC?

GL: 1996-ban a Lónyay utcában kibéreltük az önkormányzattól a NaNe Galériát, ez volt az első irodánk. Normál bérleti díjat fizettünk, de Gegesy Ferenc, az akkori polgármester kínált egy lehetőséget: azt kérte, bizonyítsunk, és akkor lejjebb viszi a bérleti díjat. Bizonyítottunk, lejjebb vitte, majd később meg is vehettük az ingatlant, ott voltunk 2013-ig. Bővülni szerettünk volna, de az erre kinézett nyomdát a szemben lévő házban nem sikerült megszereznünk. 2005 végén adódott lehetőség a Mátyás utca 8. alatti önkormányzati épület megvásárlására, amelyből előtte a közgazdasági egyetem részére szerettek volna kollégiumot építeni, de a beruházó visszalépett. Ennek az ingatlannak a megvételében ugyancsak a Gegesy vezette önkormányzattól kaptunk segítséget. 2008-ban kész, engedélyezett tervek voltak az átalakításra, de jött a válság, és 2011 végéig nem tudtunk hitelhez jutni. Végül az OTP adott hitelt, 2012 elején elkezdtük az építkezést, 2013 márciusában pedig megnyílt a BMC.

9: Soha nem panaszkodnak a környéken lakók?

GL: Az utcán ácsorgó közönségre néha, de ez nagyon ritka. Kisebb nézeteltérést sikerült generálnunk az Imre utca Ligeti György utcára átnevezésével, bár praktikusan csak tizenkét lakást érintett a lakcímkártya-átírás. Az is hoz majd magával problémát, ha megépítjük a házban az operát, meg ha a Mátyás utcát megpróbáljuk átneveztetni Kurtág utcává, holott nem Mátyás királyról kapta a mostani nevét. Gyuri bácsi itt él tíz éve, és ma is itt komponál az élete kilencvenkilencedik évében. Ezek a zenei óriások megérdemlik, hogy utcát nevezzenek el róluk, Eötvös Péterről nem is beszélve.

(Az interjú a kép alatt folytatódik.)

9: Milyen fejlesztések lesznek a közeljövőben? Tényleg lesz operaszínpad?

GL: A szomszédos két ház nyolcvan százaléka már BMC-tulajdon, és hamarosan meglesz a többi is, így 2026 elején elindulhat az építkezés, aztán 2028–29-ben megnyílhat majd egy hét-nyolcszáz fő befogadására alkalmas koncerttér, amelyben operaelőadásokat és nagyzenekari koncerteket rendezünk. Lesz benne Ligeti–Kurtág–Eötvös-archívum, a jelenlegi könyvtár bővítéseként. Az opera tervezett repertoárja nem fogja zavarni az Állami Operaházat, mert a kevésbé ismert barokkok mellett sok kortárs operát is tervezünk bemutatni.

9: Az Opus Jazz Club miben speciális a BMC-n belül?

GL: A programját szervező csapat folyamatosan fesztiválokon, konferenciákon, workshopokon vesz részt. Az európai jazzfelhozatal nyolcvan százalékát így tisztán látjuk-halljuk, és a legjobbjait hozzuk ide. A BMC Records nevű lemezkiadóval együtt viszont az is dolgunk, hogy a magyar zenét képviseljük. Onnan ide hozni könnyebb, mint innen oda vinni, de nem szoktuk feladni. A lemezkiadás miatt egyre több magyar produkció kerül ki Európa más országaiba, például Harcsa Veronika, Lukács Miklós, a Modern Art Orchestra, amely nem mellesleg a BMC rezidens zenekara is. Egyre több külföldi lemezünk van. Nem ragadtunk le a magyar zenénél, ami fontos döntés volt, mert mint ismert lemezkiadó már ott vagyunk az elsők között az európai lemezpiacon. A nálunk elkészült albumok alkotóit sok helyre hívják Európában, és ez is segítheti a magyar zenészek kijutását külföldre. Elképesztő mennyiségű tehetséges magyar zenész van, és ezt nemcsak a harminchárom év tanítás mondatja velem, hanem a BMC koncertjein tapasztalom is.

Artner Sisso

Fotók: Stépán Virág

(Megjelent a 9 magazin 2024. októberi számában.)