Magyarországon a Brit Filmnapok keretében mutatták be a Birdöt, amely méltó játékfilmes párja a KIX című, a kerületben játszódó dokumentumfilmnek, hasonló témát dolgoz fel: az elhanyagolt gyerek felnőtté válásának torokszorító történetét. A film a mozikban március 27. óta látható.
Bár a rendezőnek, Andrea Arnoldnak nem ez az első munkája (Red Road, 2006, Akvárium, 2009, American Honey, 2016), és bizonyos vélemények szerint nem is a legjobb, de ha ilyen „közepes” filmekkel lennének tele a mozik, akkor minden este popcornt vagy sajtszószos tortillát vacsoráznék valamilyen üdítővel.
A film története egy hetet mutat meg a nyugati jóléti világ egyik mélypontján, Észak-Kent iparterületének legszegényebb szegletében, a working class szinte teljesen kilátástalan és állandó érzelmi instabilitásban élő közegében. Gördeszka helyett itt az elektromos roller gurul, a gyámügy és a rendőrség helyett pedig a hip-hopon felnövekvő utcai tinédzsergang veszi fel az igazságosztó szerepét. Az elhanyagolt kisfiú (Sanyi, KIX) helyett a magára hagyott, tizenkét éves kislány, Bailey (az elsőfilmes Nykiya Adams) van a fókuszban: az ő beavatódását kísérhetjük figyelemmel a gyerekkorból a felnőttkorba, miközben az elképesztően színes, pörgő sodrást alkalmanként meditatív tempójú szakaszok törik meg.
Rajta kívül megismerkedhetünk még az újraházasodni készülő apával (Bug), aki a lakodalmát egy újonnan beszerzett varangy váladékából előállított hallucinogén drog eladásából finanszírozná, a féltestvérrel (Hunter), aki a helyi bandába kapcsolódva álarcban igyekszik megtorolni az anyját ért igazságtalanságokat. Az anya külön, három másik gyermekével, egy kutyával és egy bántalmazó partnerrel él, valamint egy idegennel (Bird), aki egykor elveszített családját keresi a vidéken. Találkozhatunk még városszéli foltos lovakkal, pillangókkal, poszméhekkel, kutyákkal, kígyóval, sirályokkal és halakkal is.
Jólehet a mélyszegénység és a helyzetüket újra- és újratermelő generációk lehetőségei nagyon hasonlók mindkét filmben, a Bird végül egészen más megoldást kínál ennek a világnak a bemutatására: a kézi kamerás szocreálból meglepetésszerűen csöppenünk a mágikus realizmus legmélyére, hogy a családi tragédiák egyik legszebb „helyreállító igazságszolgáltatását” kísérhessük nyomon. Mindezeknek köszönhetően a Birdöt egyszerre olvashatjuk beavatástörténetnek, az átmeneti rítusok forgatókönyvének, a kortárs zenei szubkultúra látleletének, a traumafeldogozás pszichés eszköztárának és olyan szociodrámának is, amely épp egy elveszni készülő generációról szól.
A szereplők között vannak ismert és utcáról castingolt színészek is, az apa figuráját alakító Barry Keoghan bravúros, Franz Rogowski pedig zseniális az idegen androgünként, majd a beavatást kísérő mitológiai figuraként. A gyerekszereplők egytől egyig frenetikusak, és mintegy bónuszként a Sleaford Mods frontembere, Jason Williamson is felbukkan egy rövid mellékszerepre.
Kétségtelen, hogy nem szokványos történetmesélésről van itt szó, ez a film másfajta befogadói alapállást kíván meg a nézőjétől, mint a színes, szagos, szuperhősös blockbusterek, de ha sikerül elengednünk az ismert (és egyben végtelenül unalmas) forgatókönyveket, akkor cserébe olyan filmélményt kapunk, ami a mély ambivalenciáknak köszönhetően végtelenül szép, szórakoztató és egyúttal könnyfakasztó. Erősen ajánlott.
Szilárdi Réka
(Megjelent a 9 magazin 2025. áprilisi számában.)
Ajánlott cikkeink

2025. április 23.

2025. április 22.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,



















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK

















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban













































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park























































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Emlékezés Orbán Györgyre (1950–2025) – a 9tv videója
- Újraindult a Park FM, a Budapest Park online rádiója
- Ilyen volt a húsvéti tojásvadászat a Csiga parkban – a 9tv videója
- PhD tereléstudományból – film Goebbelsről
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal