Februárban több nagy fát is kivágtak a Haller parkban, ami komoly felháborodást váltott ki a környéken élők körében. Pedig a fák betegek voltak, a kivágásuk előtt favizsgálati szakvélemény készült az egész parkról, így állapították meg, hogy veszélyt okozhat a tíz beteg és egy kiszáradt fa. A kerületben huszonötezernél is több fa él, védelmükről és a zöldesítési tervekről Kovács Orsolya, Ferencváros új főkertésze mesélt a 9 magazinnak.
„Csak a legvégső esetben folyamodunk a kivágáshoz” – mondta az új főkertész. A parkhasználók biztonsága a legfontosabb, így ha egy fa már menthetetlen, vagy betegsége, korhadtsága miatt balesetveszélyessé válik, akkor engedélyt adnak a kivágására. A beteg, de még menthető fákat az önkormányzat által megbízott fafenntartó cég pedig gondos ápolásban részesíti.
A Haller parkban a kivágott fák helyett újakat ültetnek, és idén is megújítják a növényzetet, rendbe hozzák az évelők ágyásait. A parki cserjék, bokrok állománya is viszonylag idős, ezért fontos az erősebb visszametszésük, hogy megfiatalodjanak.
Huszonötezer fa, köztük 140 évesek is
A nagyvárosi környezet nem ideális élőhely a fák számára: a talaj sokszor száraz, sittes vagy köves, kevés a tápanyag és a víz, az utak még mindig előforduló sózása és a kutyák vizelete károsítja őket, ahogyan a parkoló autók és a szemetelés is – hívta fel a figyelmet a főkertész. Így a városi fák gyakrabban betegszenek meg, kevés éri meg a számára elérhető időskort. Az elmúlt években csaknem négyezer fán végeztetett faápolási munkát az önkormányzat. A munkát sokszor műszeres favizsgálat előzi meg a magyar fejlesztésű Fakopp módszerrel, amellyel a fa belső üregességét tárják fel. Ennek alapján döntik el a szakemberek, hogy ki kell-e vágni egy fát, de, mint hangsúlyozta, a kivágottak helyére mindig újak kerülnek.
Ferencvárosban több mint huszonötezer fa él, vannak közöttük facsemeték és szép, idős fák is. A legöregebbek százhúsz-száznegyven évesek, általában nyárfák és platánok. Ugyanakkor a kerületben sok olyan, a várost könnyebben tűrő invazív, azaz gyorsan elszaporodó idegenhonos faj is van, amelynek egyedeit folyamatosan cserélni kell. A klímaváltozás miatt egyre több, a meleget jól tűrő fát ültetünk helyettük – hangsúlyozta a szakember.
Örökbe is fogadhatók
„A fiatal fák életben tartása városi körülmények között sokszor nem könnyű a mostani meleg és csapadékhiányos nyarakon, az öntözés pedig nagyon komoly terhet ró a parkfenntartókra, akik nyáron hetente többször locsolják a fákat. Az önkormányzat emellett egyre többször alkalmaz öntözőzsákokat is, amelyek lassú és víztakarékos adagolást tesznek lehetővé, így a fa a kapott víznek gyakorlatilag a száz százalékát tudja hasznosítani. A zsákok mélységében nedvesítik át a talajt, így a gyökerekhez jut el a víz. „Ezúton is kérjük a fákért aggódó lakosságot, hogy ha tehetik, segítsenek az öntözésben, akár egy-egy fa örökbefogadásával és alkalmankénti vagy rendszeres locsolásával” – fordult a kerületiekhez a főkertész.
Kicsi, de erős
A főkertész is fontosnak tartja, hogy a kerületi Mijavaki-minierdőkben, amelyekről lapunk is többször beszámolt, csupán néhány tíz négyzetméteren ültetnek őshonos facsemetéket, amelyek egymással versengve a szokásosnál gyorsabban nőnek, néhány év alatt hatalmas, burjánzó zöldtömeget hozva létre. A kerületben öt Mijavaki-erdő is van, bennük több száz csemete növekszik.
Számok és költségek
A fiatal fák életben tartása nem könnyű, de 80–90 százalékuk megéri a felnőttkort. Egy fa elültetése és fenntartása – legalább három éven át – 300-400 ezer forint.
Az önkormányzat idén már hatvan fát ültetett el, az elmúlt öt évben pedig négyszázat. A kerületben igen aktív a 10 millió Fa Alapítvány, amely a lakókkal közösen tavaly 57, idén március végéig pedig 35 fát ültetett el.
A városfásításra alkalmas fajok köre viszonylag széles, őshonos lombhullató fáink, mint a juharok, kőrisek és hársak mellett több díszgyümölcsfa, valamint idegenhonos, de gyakran ültetett parkfa és örökzöld is közéjük tartozik. A klímaváltozás miatt egyes, korábban népszerű fajokat, mint például a lucfenyőt, különböző tujákat már nem érdemes ültetni, hívta fel a figyelmet a főkertész. A parktervezéseknél várhatóan előtérbe kerülnek a melegebb területekről, akár a mediterráneumból származó fafajok. „Kertészek, erdészek, kutatók és nemesítők sora dolgozik azon, hogy olyan fafajokat, -fajtákat hozzon be vagy nemesítsen, amelyek remélhetőleg bírni fogják a klímaváltozás egyre melegebbé váló évtizedeit.”
Ültetési tervek
Idén is számos nagyobb zöldfelületi fejlesztést tervez az önkormányzat. Várható a Belső-Ferencvárosban a Lónyay, a Ráday és a Kinizsi utca zöldítése, illetve tervezik a Vágóhíd utca és a régi Közvágóhíd előtti Marhagödör megújítását.
Ha sikerül pályázatot nyernie az önkormányzatnak, akkor az Egészséges utcák program keretében fákkal ültetik be az Angyal, az Ipar, a Viola és a Sobieski utcát. Ezek ugyanakkor nagyobb léptékű fejlesztések, így várhatóan nem idén, hanem a következő években készülnek el.
Sok kisebb felújítás is zajlik jelenleg a kerületben. Ilyen a Bakáts tér újragyepesítése és virágainak pótlása, a Csarnok tér ágyásainak megújítása, a Napfény utcai elválasztósáv virágosítása, a Dési Huber István utcai virágágyások felújítása, és számos más kisebb projekt. A virágágyások kavics- vagy zúzottkőtakarását több helyen növényi eredetű mulcsra cserélik (pl. a Bakáts téren). „Közösségi kertek létrehozását is tervezzük. Folyamatosan vizsgáljuk a még megmaradt üres telkek parkosításának a lehetőségét, valamint azt, hogyan tudnánk a zöldfelületeket tovább növelni.”
Bilkei-Gorzó Borbála
NYOLCVAN ODÚ
A Haller parkba és a Kiserdőbe március első felében helyeztek el húsz-húsz madárodút, a József Attila-lakótelep fáin pedig negyven új odú várja a költési szezon kezdete előtt a madarakat. Az odúk olyan égi vándoroknak nyújtanak otthont, amelyek természetes környezetükben öreg fák odvaiban fészkelnének, amiből kevés van a kerületben. A kisebb, 32 mm-es nyílású odúk például széncinegék és kékcinegék, az 50 mm-es nyílásúak pedig csuszkák és mezei verebek számára jelentenek kényelmes fészkelőhelyet.
Kerületi Mijavaki-erdők számokban
Helyszín | A telepítés éve | Elültetett csemeték száma |
Lónyay utca 64. (Boráros tér) | 2022 | 205 |
Lenhossék utca 6. (dupla erdő) | 2022 | 270 |
Máriássy utca 2–4. (a Rákóczi híd felhajtójánál) | 2023 | 280 |
Soroksári út 166. (a Soroksári út és a Határ út találkozásánál) | 2023 | 200 |
Nehru part (a 2-es villamos Közraktár utcai megállójánál) | 2023 | 160 |
Fotó: Stépán Virág
(Megjelent a 9 magazin 2025. áprilisi számában.)
Ajánlott cikkeink

2025. április 22.

2025. április 22.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,



















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK

















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban













































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park























































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Emlékezés Orbán Györgyre (1950–2025) – a 9tv videója
- Újraindult a Park FM, a Budapest Park online rádiója
- Ilyen volt a húsvéti tojásvadászat a Csiga parkban – a 9tv videója
- PhD tereléstudományból – film Goebbelsről
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal