Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel

Éjjelente pickupok platóján utaznak a Bucsai Boszorkányok. A tabletek képernyőit kémlelve keresik a célpontokat, az orosz drónokat. Kik ők, és mi a feladatuk?

„A hívójelem Cseri”, mutat az ötvenes nő a szürke, kínai autóra. „Az autóm miatt”, oszlat el minden esetleges félreértést a Bucsai Boszorkányok önkéntese.

Kora reggel egy jellegtelen ház mellett állunk nagyjából egy órányira Kijivtől, és nem tudok nem arra gondolni, hogy sokkal komolyabban venné mindenki a matekot, ha a tanárnő tereptarka egyenruhában, a hátán átvetett gépkarabéllyal érkezne.

Cseri matematikát tanít, vagy inkább tanítana, mert az alakulat egyre több idejét viszi el. A szinte kizárólag nőkből álló légvédelmi alakulat önkéntesei elvileg hetente háromszor ügyelnek, közte két nap szabad, bár háborúban nehéz tervezni, könnyen borul a napirend.

A mai napirend: lőgyakorlat. A jellegtelen épületből vastag téli egyenruhás katonák jönnek elő, az alakulótér ott van mellette. Az udvaron néhány pickup. Eligazítás után az alagsorba megyünk, az alakulat átveszi a fegyvereket és a lőszerjavadalmazást. A fegyverszobát rács választja le, a folyamatokat naplózzák, aláír, aki átvette az eszközeit, jön a következő. Közben teázás, kávézás, valami néhányszor lecsapja a biztosítékot, türelmesen nyitják a kapcsolótáblát, elemlámpákkal világítunk.

Ezt a települést is – az egész környéket – megszállták az oroszok 2022-ben, a háború kitörése után. Az alakulatban szolgáló nők között van, akinek sikerült elmenekülnie a gyerekekkel, a férje viszont maradt és elesett. Olyanok is vannak, akik pincében bujkáltak a harcok idején. Mások egy közeli településig jutottak, elhagyatott házban húzták meg magukat.

„Meggyőztem az oroszokat, hogy nem a polgármester vagyok, csak a hivatal ügyintézője”, mondta korábban lapunknak Anatolij Fedoruk, Bucsa polgármestere. A megszállók listával járták a település utcáit, a befolyásos helyieket keresték.

A településen 2022. február 27-én jelentek meg az orosz fegyveresek, és március végéig maradtak, az ukrán hadsereg alakulatai április elsején érkeztek meg.

A polgármester két szakaszra osztotta az orosz megszállást. Kezdetben bizonygatták, hogy felszabadítóként érkeztek, ám amikor nem sikerült bevenni a fővárost, Kijevet, „megmutatták igazi arcukat”. A körzeti központnak 37 ezer lakosa volt, többségük elmenekült, a megszállást három és fél ezren vészelték át helyben.

Az oroszok nem tudtak elég rövid ideig lenni ahhoz, hogy ne gyász maradjon utánuk: az invázió február 24-én kezdődött, április elsején pedig már az áldozatokat számolták az ukránok. Bucsán, a ferencvárosi testvérváros emlékfalán 501 név szerepel. Az áldozatok többségét megkínozták. A bucsai mészárlás volt az egyik első jelzése annak, hogy az orosz megszállók háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követnek el.

A front azóta távol van, és távol harcolnak a férfiak is. A drónok viszont jönnek. A fővárosban – és a fővároshoz közeli településeken – rendszeresen megszólalnak a légoltalmi szirénák. Az oroszok leginkább iráni – vagy iráni licenc alapján gyártott – drónokat indítanak, ezek nagyok, az első változatok viszonylag lassúak, órákon át képesek körözni. A riadók idején a telefon appjain lehet követni, merre járnak.

A drónokat még azelőtt célszerű lenne lelőni, hogy a főváros fölé érnének. A megsemmisítve zuhanó eszközök is veszélyesek lehetnek, tüzet, további robbanásokat is okozhatnak.

Cserinek a barátnője, Valkíria mutatta meg az alakulatot, a tanárnő a kiképzés után gyorsan csatlakozott. A fővárost több alakulat védi, az egyik a Bucsai Boszorkányok. A kijelölt területen járőröznek éjjelente, várják a riasztást. Ha abban a szektorban repül drón, megpróbálják lelőni. Nem feltétlenül a legkorszerűbb eszközökkel.

A lőtér nincs közel, kisebb csoportokban érkezünk, lehet fázni, amíg mindenki meg nem érkezik. Jól lennék amúgy, csak a talpam nem érzem. A városban -11 volt, a városon kívül -17, a lőtérnél -19.

A Boszorkányok egy része a pickupokon érkezik, beparkolnak a lőtéren és elkezdik felszerelni a fegyvereket. A pickupok platójára állványokat rögzítettek, azokra teszik a fegyvereket. Az egyikre az őskövület Maxim-géppuskát szerelik, a rögzítés után a cső vízhűtéses rendszerét töltik fel. Ezek őskövületek akkor is, ha a célzást tabletek segítik.

A korszerű eszközökkel keleten és délen harcolnak, máshol annyival és avval kell beérni, ami van: a Bucsai Boszorkányok több drónt is lelőttek már.

A csoport másik része a lőszert fűzi be a hevederekbe. Tanár, állatorvos, fodrász áll az asztalnál. A Boszorkányok léte válasz az egyik létfontosságú ukrán dilemmára: hogyan lehet ellátni a feladatokat elegendő harcos nélkül? A mozgósítási korhatár leszállítását úgy tudják elkerülni, ha nőket is felvesznek harcoló alakulatokba. Minden önkéntes nő lehetővé teszi egy férfinak, hogy a fronton harcoljon.

A Bucsai Boszorkányok lőgyakorlatra járnak, harcászati kiképzésen vesznek részt, de a legfontosabb, hogy mindegyikük hetente legalább háromszor járőrözik, a riasztásra várva.

Az alakulatnál néhány férfi is szolgál – a parancsnok is férfi –, egyikük Donyeckből származik, évekig harcolt keleten. Sokadik sebesülése után leszerelték, Kijiv közelébe költözött és beállt önkéntesnek. Tekintete üres, kék szeme valahogy mindig a távolba réved, gépiesen szereli fel a nehézgéppuskát az állványra. A mikrofont megtűri, a kérdésekre halkan válaszol. Hogy miért van itt? Hol is lehetne? Több mint tíz éve minden a háborúról szól az életében.

Szöveg és fotók: Makai József (Bucsa)

(Megjelent a 9 magazin 2025. áprilisi számában.)