Tízéves lett Ferencváros legnagyobb fesztiválja

Számtalan programmal és nagynevű fellépőkkel ünnepelte a Bakáts Feszt a tizedik születésnapját. De más születésnapjáról is megemlékeztek.

„A vitéz nap az ég lováról aláhanyatlik…” – szeptember 6-án, szombat délután, a X. Bakáts Feszt második napján hangzott el ez a mondat Simon Márton Hogyan írjunk rossz verset? című workshopján, a Bakáts Bunkerben, egy borzalmas szerelmes vers nyitósoraként. A programra közel negyvenen érkeztünk, és mind lelkesen ugrottunk fejest vagy inkább hasast a fűzfapoézisbe.

Közben a téren épp mikrofonpróbát tartott az ukrán Dakh Daughters, ami szórakoztató zenei aláfestést adott a „költeményeknek”. Sajnos az ezután beálló dob és nagybőgő már inkább elnyomta, mint kísérte a poétákat, bár a dörrenéseiktől tagadhatatlanul óvóhelyesebb hangulat lett. Ha ezt tudják az együttesnél, talán az esti koncertjük közönségét is leküldik a Bunkerbe, hogy onnan hallgassa őket.

De előreszaladtam.

Simon Márton fűzfaképzője és a Dakh Daughters között volt még szerb táncház, majd fellépett a Qualitons.

A Bakáts Feszt már az előző években is igyekezett nagynevű mai zenekarokat meghívni, és ez idén kifejezetten jól sikerült. Szeptember 5-én, pénteken először az L. A. Suzi szintipopjára rázhattuk, majd a retró házibulik hangulatát bölcsészes kötött garbóba bújtató Csaknekedkislányra.

A szombati Qualitons viszont kevésbé a táncról szólt. Az egyedien ötvözött funk, elektronika, blues és pszichedelikus rock hangulatai inkább fűben ücsörgést, komoly, zenehallgatói figyelmet igényeltek. A zenészek az instrumentális számokban a hangszeres tudásukat, az énekes dalokban vokális tehetségüket villantották meg.

Utánuk következett a már említett, Ukrajnában népszerű Dakh Daughters, amelyet – még a színpad átrendezése alatt – a mellettem álló férfi „pantomim punkként” jellemzett. A jól hangzó címke azonban nem pontos. A punkság csak a hét nő elképesztő energikusságában jelent meg, zeneileg inkább a klasszikus rock formáit keverték a kelet-európai folk és a kabaré elemeivel. Kicsit olyan volt, mint Viszockij modern, női kiadásban.

A koncert előtt Baranyi Krisztina polgármester és az ukrán nagykövet mondott ünnepi beszédet, elsősorban arról, hogy szemben az oroszpárti Orbán-kormánnyal, Ferencváros szívvel-lélekkel az ukránok mellett és a háború ellen van.

A Dakh Daughters ezt a gondolatmenetet vitte tovább a dalaiban és a közéjük ékelt apró kabaréjelenetekkel. A cinikus hatalomról, a megfélemlítésről, az elnyomottak kitartásáról, küzdeni akarásáról, de mindenekelőtt a békéről és a szabadságról énekeltek, beszéltek.

A szeptember 7-i fő fellépők listája szintén impozánsra sikerült. Az estét a fúziós jazz zsenije, Barabás Lőrinc és kvartettje nyitotta, fél nyolctól pedig a Nem én kiáltok, a föld dübörög című összművészeti produkció következett.

A százhúsz éve született József Attilát idéző emlékest már a névsorában is grandiózus volt. Novák Péter rendező keze alatt dolgozott Jordán Tamás, Péterfy Bori, Herczeg Flóra, Orosz Ákos, Juhász Bence, Csepella Olivér (Csaknekedkislány), a Kaláka, a Barabás Lőrinc kvartett, a Soharóza kórus, a Corvinus Táncegyüttes, a Pesti Magyar Színiakadémia hallgatói, a látványt pedig a Kisképző diákjai adták.

Jordán Tamás mélyen átélt előadása lenyűgöző volt. A verseken túl mesélt a költő életéről, a mindannyiunkban meglévő szeretetvágyról, amit József Attila úgy tudott kifejezni, ahogy talán senki. Kis verselemzés is belefért, a Balga költőből „A futkározó mezei virágokat, melyek homlokukon hordják álmaim” sorral mutatta be, hogyan fogalmazza meg a költő azt a hétköznapi látványt, ahogy a szél cibálja a virágokat.

A hetedik Kex- és Hobó-féle megzenésítése kihagyhatatlan volt, Péterfy Bori és a Barabás Lőrinc kvartett pedig feszesen, szuggesztíven játszotta. Bár nekem a Valakit keresek Barabás Lőrincék-féle átdolgozása jobban tetszett. A szaggatott, zaklatott zene Herczeg Flóra lírai énekével könnyesen szép volt.

Persze a másik Kex-megzenésítés, a Tiszta szívvel sem hiányozhatott. Sajnos itt a bekapcsolódó kórus a hangosítás miatt nem ütött akkorát; ez az ilyen típusú show gyakori velejárója. A Soharóza Gyermekké tettél performanszszerű kórusátirata jobban szólt, és igazán invenciózusra sikerült.

Az ötvenhat éve József Attilát zenélő Kaláka rutinosan hozta a magas színvonalat, igaz, a Levegőt! előadásában közreműködő Csepella Olivérnek adhattak volna több teret.

A zenekari átállások alatt egy-egy József Attila-verset vágtak össze Major Tamás, Latinovits Zoltán és Kaszás Attila versmondásaiból. Izgalmassá tette az összeállítást, hogy a hangsúlyos sorokat mindhárom színésztől meghagyták, az egymásra montázsolt szavakból pedig mintha három nemzedék József Attila-visszhangja állt volna össze. Még szívfacsaróbbá tette mindezt, hogy egyik színész sem él már.

Méltó emlékezés volt ez a költőre, és tökéletes lezárása a tizedik Bakáts Fesztnek.

Juhász Tamás
Fotó: Mészáros Gábor

(Megjelent a 9 magazin 2025. októberi számában.)