A lap főszerkesztőjének jegyzete, Éleslövészet testközelben, már online is olvasható, amelyben világszintű és hazai politikai megosztottságról ír, valamint arról, hogy Szun-ce, régi kínai átka, miszerint: „élj érdekes időkben”, máris megvalósult a Ferencvárosban is.
A kerületben a kihelyezett tartókban található májusi számban Karácsony Gergely regnáló főpolgármesterrel készített címlap interjút a 9 magazin. A főpolgármester felsorolta, hogy mi mindent teljesítettek sikerrel a végéhez közeledő ciklus alatt, három nagy válságot is átvészelve. A BKK járműpark frissítésétől kezdve a Lánchíd felújításon és a tarifareformon át a járóbeteg-ellátásig. Elmondta, hogy az ellentmondásosnak tűnő ferencvárosi politikai átrendeződés után is Baranyi Krisztinát támogatja a közelgő választásokon. Szerinte Más típusú ellenzék fog nyerni.
A lapban az izgalmas fordulatoktól sem mentes képviselő-testületi ülésről is készült összefoglaló: Csapások és ellencsapások cím alatt.
A kampány indulásáról is beszámol a magazin, végigtekintve szövetségeken, erőviszonyokon és stratégiákon. A Bonyolult helyzet című cikk átfogó módon mutatja be, ki kivel állt rajthoz, és kik kikkel versengenek június 9-ig.
Takács Krisztián a vele készült interjúban részletezi, hogy Ebben a városvezetésben sokkal több lehetőség lett volna. Elmeséli kényszerű kilépésének történetét és azt, hogyan látja az önkormányzat működésének belső dinamikáját. Azt az elhatározását is megosztja, hogy egyik pártba sem lép be, hanem függetlenként folytatja a munkát.
Dávid Imre a hajléktalanságról, a lakhatási anomáliákról és azok lehetséges megoldásairól ír Öreg vagyok én már, hogy máshova menjek címmel, illetve arról is, hogy mindezzel kapcsolatban mi a politika, illetve a politikusok felelőssége.
A 8. kerületben megvalósult progresszív parkolási szisztémáról szól a Vonzó modell című írás. Az itt bemutatott rendszer a Ferencvárosban egyelőre nem kapott zöldutat.
A MÁV-Aszódi lakótelepen élők négy éve hallgatják a lövéseket és puskaropogást. A „lövésztársadalom” azonban elégedett a lőtér minőségével és elhelyezkedésével. A Decibelben mérve című cikkből kiderül, hogy tiltakozások és perek is folynak az ügyben, pedig a lőteret üzemeltető vállalkozó a hanghatás csökkentésére egyebek mellett füvet is ültetett.
Kácsor Zsolt Fillérekből, téglánként című expresszív írásában ismerteti a Páva utcai zsinagóga felújításának történetét. Ahogy a lap többi írásában, itt ugyancsak Stépán Virág érzékletes fotói láttatják az épületet, ahol a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény is működik.
Artner Sisso Formanek Csabával beszélget arról, hol fordult meg korábban független színházcsinálóként, hogy Minden folyamat műhelymunka, és hogyan dolgozik a Kettőspontban, ahol nemcsak az ő előadásait láthatják az érdeklődők, hanem számtalan helyről érkező, ugyancsak független alkotók produkcióit, továbbá más kulturális programokat is.
Láng Judit Egy közmondásról című karcolata egy levegővel elolvasható A Bakáts tér ér véget a történet.
A kerületben működik A Tan kapuja buddhista főiskola. Az intézményről egyik docense, Szilárdi Réka ír Sztúpacsúcs az árnyas campuson címmel a buddhizmus magyarországi történetét is röviden elbeszélve.
Az Üllői úton működő zeneáruházról, és az újra divatba jött vinylről ír Juhász Tamás Csillogó, fekete bakelit című cikkében. Továbbá arról, kik milyen zenét keresnek, és hogy a lemezek iránti kereslet sajátos módon a járvány alatt is erősödött.
Szántó Piroska műveiből állított ki a 2B Galéria, amiről Gáspár S. Anna számol be. A Társas társtalanság című írás az alkotóról, a művekről, azok keletkezéséről mesél érdekfeszítően.
Bhután híres boldogságáról szóló filmjéről is találhat az érdeklődő egy kis írást.
Cserna-Szabó András, a gasztroirodalom avatott szakértője a Jedermann kínálatáról, mindenekelőtt kelkáposztájának magyarságfokairól és egyéb minőségeiről ír.
A magát Fradi krónikásának nevező Nagy Béla sporttörténészről és munkásságáról, továbbá az FTC bajnoki teljesítményeiről mesél Bajnokok című krokijában Margay Sándor, lapunk sportújságírója.
A következő írás ugyancsak a csapatról szól, a főszponzor, a Gazprom széleskörű nemzetközi megítélése felől közelítve.
A lapban további sporttematikájú anyagokat lehet találni, valamint egy klasszikus sakkfeladványt is a keresztrejvény mellett.
A magazin utolsó lapjain a nemrég indult kilenconline.hu, kerületi hírportálról szemlézett hírek jelentek meg. Külön érdekesség, hogy a lapban retró hatású, kerületi apróhirdetéseket is találhatnak az olvasók.
A korábbi lapszámok a 9magazin.hu weboldalon is olvashatók, letölthetők.
-kilenconline –
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen