Mégis tovább élni – a 2B Galéria dokumentumkiállítása a holokauszt utáni újrakezdésről

Korabeli dokumentumokkal, képzőművészeti, tárgyi, fotó- és levéltári anyagokkal, személyes sorsokon át mutatja be az 1945 – Hogyan tovább? című kiállítás az 1945 és 1948 közötti időszakot, amelyben a magyar zsidóság maradékának a holokauszt traumája után kellett az újrakezdés módjait megtalálnia.

Gáspár Anni festőművész a háború után kitépte személyazonosítójából az igazolványképet. Utóbbihoz annak ellenére ragaszkodott, hogy a szélein továbbra is látható volt a nyilas párt és a rendőrkapitányság pecsétje. Gesztusa szimbolikus, és magába foglalja a holokauszt emlékezetét a nyolcvanadik évfordulón. Talán ezért választották éppen ezt a fotót mottóul a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, valamint a Kiscelli Múzeum anyagaiból összeállított, szeptember 2-án nyílt és október 16-ig látható kiállítás kurátorai.

1941 és 1945 között a nácik magyarországi tettestársaikkal a Magyarországon élő zsidók kétharmadát kiirtották, a vidéki zsidó közösségeket szinte teljesen felszámolták, a gyermekek és idősek kilencven százalékát megölték. Akik megmaradtak, vajon hogyan tudtak tovább élni, újrakezdeni mindent egy olyan világban, amely a teljes megsemmisítésüket célozta meg, és amelyben nem csupán totális kifosztásukat, erkölcsi és anyagi ellehetetlenítésüket, de 1946–1947 folyamán újabb pogromokat kellett elszenvedniük? Hogyan dolgozták fel szeretteik elvesztését és az átélt borzalmakat? Vagy azt a sokszor még ma is tabusított tényt, hogy lakásaikat, ingóságaikat a civil lakosság, sok esetben saját szomszédaik a háború után sem kívánták visszaszolgáltatni? A rendezők kifejezetten szubjektív hangú, a személyes sorsokat középpontba állító, komplex válogatás összeállítására törekedtek. Láthatunk például nőrab által Auschwitzban használt csajkát, versgyűjteményeket, naplót, memoárokat, a gettóból szabadulás ábrázolását egy kamaszfiú rajzolta, kéziratos haggadában. Ételjegyet és párttagsági könyvet, a Joint-segélycsomagból származó krumpliszsákot. Levelet, amelyet egy tíz-tizenkét éves dombóvári lány írt a Zsidó Tanácsnak, felajánlva benne ötszáz pengőt, hogy hozzák haza három deportált barátnőjét és édesanyjukat. (Ma már tudjuk, hogy a kislányokat Auschwitzban megölték.) Éppen e személyesség miatt a kiállítás nem az 1945-ös év krónikája, sokkal inkább a háború utáni évek veszteségeit és az újrakezdés elsődlegesen pszichológiai folyamatát igyekszik érzékeltetni, amiről ez idáig kevés szó esett. Teszi mindezt öt fő téma köré szervezve: eszmélés, gyász, számvetés, elégtétel és újrakezdés, szakaszonként mutatva be azt az utat, amelyet a túlélőknek a háború utáni években kellett bejárniuk, hogy tovább tudjanak lépni. Fontos képzőművészeti és kordokumentum Zádor István grafikusművész 1945 című albuma, amelyet még abban az évben többnyelvű előszóval ellátva publikált. Zádor már a felszabadulás másnapján hozzálátott a pusztuló budapesti városkép dokumentálásához: grafikáin nem csupán a lebombázott házak és hidak, de a vízért sorban álló emberek is láthatók. Áldor Péter karikaturista szintén fontos krónikása az időszaknak. Személyesen követte végig a háborús bűnösök népbírósági tárgyalásait, amelyekről a vádlottak portréival illusztrált tudósításokat írt.

A kiállításhoz szeptember-október folyamán változatos kísérőprogramok is kapcsolódnak a 2B Galériában, illetve a Goldmark Teremben. A kurátori tárlatvezetések, filmvetítések és beszélgetések más-más oldalról világítják meg a háború utáni korszak kérdéseit. Október 9-én délután az érdeklődők a holokausztfotó műfaji kérdéseiről szóló beszélgetésen vehetnek részt az Eidolon Centre-rel (everydayphotography.org), október 16-án 18 órától a 2B Galériában lesz a kiállítás finisszázsa kurátori tárlatvezetéssel. Október 30-án 18 órától pedig a Goldmark Teremben vetítik a Budapesti tavasz című filmet, amelyet beszélgetés követ.

Gáspár S. Anna
Fotó: Stépán Virág

(Megjelent a 9 magazin 2025. októberi számában.)