A 2024-es választásokat megnyerő Baranyi-csapatban a MÁV–Aszódi telepet és a József Attila-lakótelep kisebb részét magában foglaló 11-es körzetet tartották az egyik legnehezebb választókerületnek. Mathauser Tünde simán nyert, de itt a mindennapok is munkásabbak, mint a belvárosban.
A beszélgetésünk előtti napon a MÁV–Aszódi telepen tartott bejárást így kezdte: „Ha lehet, ne kizárólag a hajléktalanszállóról és a lőtérről legyen szó.” Ezek ennyire reménytelen ügyek?
Nem reménytelenek, de nem lesz azonnali és teljes megoldás rájuk. A hajléktalanprobléma országos ügy, a leépült, leépített szociális ellátórendszer elégtelen működése csapódik le itt is, és a 8. és 10. kerületben is. Sokat segítene, ha a főváros többi kerülete arányosabban venné ki a részét a hajléktalanellátásból. Ha ez így lenne, akkor nem kétszáz férőhelyes, hanem, mondjuk, csak egy ötvenfős szálló állna a kertvárosias övezet mellett. Persze nekem és az önkormányzatnak az a dolgunk, hogy a mostani körülmények között is kezeljük a problémákat.
Mit lehet tenni a helyzet javulásáért?
A legfontosabb a közterületek tisztaságának megóvása és az itt élők biztonságérzetének növelése, ami a hajléktalanokra is érvényes. A Madaras József teret újra parkőr fogja felügyelni, a közterület-felügyelet és a rendőrség pedig közös járőrszolgálatot indított. A szálló melletti terület hosszú ideje kritikus pontja volt a lakótelepnek, de a főváros és az önkormányzat segítségével elkezdődött a kitakarítása, és hamarosan megtörténik a terület elkerítése is. Rendezett, parkos részt szeretnénk kialakítani a szálló lakói számára. Az egyik legnagyobb probléma, hogy jelenleg minimális alkoholfogyasztás sincs megengedve a szállóban, így az a közterületre szorul. A kialakított park lehetőséget ad ennek a helyzetnek a kezelésére, csökkentve a közterületi konfliktusokat. Ez az ötlet első hallásra megrökönyödést váltott ki a lakókból, de biztos vagyok benne, hogy enyhíteni fog a problémán.
És a lőtér ügyében?
A lőtér ehhez képest egyszerűbbnek tűnik, de sajnos az is elég nehéz. A terület a MÁV-é, az adja bérbe egy cégnek, nem könnyű a helyiek érdekeit érvényesíteni, de közös lakossági akcióval készülünk. A megoldás szerintem a hatásos hangszigetelés kikényszerítése. A hely gyerekkoromban is lőtérként funkcionált, más kivitelezésben, félig fedett térben, ezért nem volt zavaró. (Korábbi cikkünk a témáról a 9 magazin 2024. májusi számában olvasható.)
Kezdem érteni, miért a 11-es önkormányzati egyéni választókerület számít a legkeményebbnek Ferencvárosban.
Fontos probléma még, hogy a MÁV-telepen a vasútvállalat tulajdonában vannak a közművek, és a csatornahálózat például nagyon rossz állapotban van. Elvileg megszületett egy hármas megállapodás a főváros, a kerület és a MÁV között, de az utóbbit felügyelő miniszter, Lázár János aláírása kellene ahhoz, hogy ténylegesen elindulhasson a felújítás, erre várunk. (A hármas megállapodástervezetről a 9 magazin 2024. júniusi számában írtunk.) De egy közvilágítási izzócserét is pokolian nehéz elérni a bürokratikusan (és anyagilag is) kivéreztetett vasúttársaságnál, ezért kell sokszor sötétben botorkálni az utcákon. Emellett persze itt is vannak olyan problémák, mint a többi körzetben: javítandó burkolat, forgalomcsillapítási igény, a buszvégállomás elhelyezésének ügye.
Miért itt indult a választáson?
Nagyon szeretem ezt a környéket, ezért szeretnék minél többet tenni, hiszen a MÁV-telepen nőttem fel, édesapámék, rokonaim, barátaim többsége ma is itt lakik. Az utóbbi időben újra megerősödött a MÁV–Aszódi lakótelepen élők összetartó közössége. Ez nagy öröm számomra. De a 11-es választókörzet nem csak a MÁV–Aszódi telep, hiszen a József Attila-lakótelep kisebb része is ide tartozik. A lakótelepre jártam iskolába, óvodába, ott is otthon érzem magam. Sőt, a szüleim válása után az Epreserdő utcában laktam édesanyámmal. Szívügyem ennek a városrésznek is a fejlődése, ezért is lettem a helyi részönkormányzat elnöke.
A JALT problémái mások?
Részben igen. Társasházak korszerűsítése, szigetelése, zöldterületek gondozása, parkolási nehézségek vannak a fókuszban. És persze mindenki nagyon várja már az Ecseri úti metrófelszín felújítását, amit heteken belül el is fognak kezdeni. A parkolási gondok enyhítésére a képviselő-testület döntése alapján kizárólagos lakossági parkolási zónákat jelölünk ki, hogy a helyben élők könnyebben találjanak parkolóhelyet.
A későbbi élete is Ferencvárosban zajlott?
Az életem egy része mindig Ferencvárosban zajlik, de gimnáziumba és főiskolára máshová jártam. Közéleti önkormányzati kommunikáció szakirányon végeztem a Zsigmond Király Főiskolán. Néhány évvel ezelőtt végzettséget szereztem egy kétkezi szakmában is, így férjemmel közösen dolgozunk a saját vállalkozásunkban.
Tevan Imre
Fotó: Stépán Virág
(Megjelent a 9 magazin 2025. áprilisi számában.)
Ajánlott cikkeink

2025. április 22.

2025. április 22.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,



















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK

















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban













































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park























































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Emlékezés Orbán Györgyre (1950–2025) – a 9tv videója
- Újraindult a Park FM, a Budapest Park online rádiója
- Ilyen volt a húsvéti tojásvadászat a Csiga parkban – a 9tv videója
- PhD tereléstudományból – film Goebbelsről
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal