Pucc és pompa a kősivatagban – Pride-klasszikus a Maxon

**Lenyűgöző kiállítású, nagy dumás queer-klasszikus az ausztrál outback vidékéről.**

Különös véletlen, hogy a Pride magyar betiltásával szinte egy időben, március közepén került fel a Max streamingszolgáltató magyar kínálatába a tőről metszett LGBTQ-klasszikus, amely itthon soha nem vált különösebben ismertté: Stephan Elliott Priscilla – A sivatag királynőjének kalandjai (The Adventures of Priscilla, Queen of the Desert, 1994) című alkotásáról van szó, amely mérföldkő volt az ausztrál film történetében, hiszen elsőként tüntette fel pozitív színben a meleg férfiakat. Ha a hatását nézzük, akkor jóval többről van itt szó: a tárgyév cannes-i szemléjén tízperces vastapsot kapott, otthon hatalmas kasszasikernek bizonyult, azóta pedig valóságos kultklasszikussá nemesedett, még színházi musicaladaptációt is fiadzott. Tavaly, a premier harmincadik évfordulójára több angolszász országban újra mozivásznon volt látható a felújított kópia, és az ausztrál Imprint kiadó limitált példányszámban exkluzív, 4K-s BluRay-díszdobozt is kinyomott hozzá.

Teljes magabiztossággal ki merem jelenteni, hogy aki még nem látta az energiától kicsattanó, színes-szagos Priscillát, annak ez az elfogadást és empátiát hirdető film az idei év egyik legemlékezetesebb felfedezése lesz. Két drag queen (Guy Pearce, Hugo Weaving) és egy transz nő (Terence Stamp) felkerekedik, hogy egy fellépéssorozat kedvéért a címben szereplő, levendulaszínű busszal eljusson Sydney-ből a senkiföldjén át Alice Springsbe: a sztori szintjén mindössze ennyit érdemes tudni erről a pazar kompozíciókat tartalmazó, frenetikusan humoros road movie-ról. Az alapvetően jó kedélyű, idézhető dumákban tobzódó film drámaiságát nem is a mássággal szembeni társadalmi ellenérzés adja (nota bene: 1994-et írunk), hanem a kisfiát meglátogató drag queen apa figurája (a Mátrix Smith ügynökeként elhíresült Hugo Weaving szívszorító szerepben), aki szégyenérzetében végig titkolja az identitását előtte – ekként a záró fellépés valójában nem is az Alice Springs-i hotel közönségének, hanem a saját gyermekének szól. A Priscillának három jelenete is ikonikussá vált: az outback outsider triójának egymásra találása a hasonlóképp marginalizált ausztrál őslakosokkal (a didgeridooval tuningolt I Will Survive-performance túlzás nélkül nemzeti filmtörténeti jelentőségű), Guy Pearce vitorlához hasonlatos, ezüstszínű kosztümjének kősivatag-panorámás lobogása a busz tetején a Traviata egyik nagyáriájára (Sempre Libera), illetve az önfeledt pucckirálynős páváskodás a legendás észak-ausztrál Kings Canyon csúcsán.

Mindhárom főszereplőt megformáló színész kiemelkedő, bár kétségtelenül Terence Stampnek jutnak a legjobb bon mot-k, aki, ha a helyzet úgy hozza, akkor Zod tábornokként (Superman I-II) leckézteti a kevéssé toleráns bányászváros ügyeletes boganjét (ausztrál szleng, az amerikai redneck helyi variánsa, jelentése: tanulatlan, kisvárosi tahó). Nem lehet szó nélkül hagyni a három előadóművész által viselt, egészen kreatív ruhaneműket: aki egyszer megpillantja a – méltán – jelmeztervezői Oscar-díjban részesült Chappel–Gardiner páros szívószálsipkáját Pearce-en, papucsestélyijét Stampen vagy gallérosgyík-kosztümjét valamennyiükön, garantáltan soha nem felejti el őket. Tavaly felröppent a hír, hogy a rendező megírta a Priscilla folytatását, és tárgyalásba kezdett az ötletért szerfelett lelkesedő, eredeti stábbal – érdeklődéssel várhatjuk az új projektet.

Teszár Dávid

(Megjelent a 9 magazin 2025. májusi számában.)