Szem-szájnak ingere – piac az FMK előtt

A 9 magazin még szikrázó augusztusi napsütésben járta be a termelői piacot.

Szombat délelőtt tíz óra van. Az első asztalkán felhalmozott füstölt húsok, szalonnák, szívsonkák, kolbászok puszta látványától beindul a nyáltermelésünk. Hatalmas sertéscomb, emberélet kioltására is alkalmas lenne. Mindezeket egy dabasi asszony kínálja, aki rendszerint szombat reggel hatkor érkezik. Mint mondja, ebben a korai időpontban már számos vevője akad, főleg a közeli kórházba munkába siető személyzet tagjai veszik meg az aznapi elemózsiához és a vasárnapi főzéshez szükséges disznóságot. Nagy háztáji gazdasága van, harminc baromfi kapirgál a ház körül, kakast, libát is tart az átlagban 180 kilós sertéseken kívül, ő maga neveli, vágja és füstöli a húst, segíteni a fia szokott, aki hentes. Piaci napon hajnali kettőkor kell, hogy előkészítse, bepakolja az eladásra szánt portékát, és délig itt is marad, akkorra már csak egy-két reménybeli vevő lézeng. Annak idején ismerősöktől hallott erről a piacról, és szerencséje van, egyedül ő árul húsféléket, nincs konkurenciája. Ennek ellenére szerette volna egy molinóval reklámozni a termékeit, ám erre engedély kéne az FMK-tól, amit eddig nem sikerült elintéznie. A kedvünkért fellebbenti az árut letakaró fóliát, de hamar vissza is teríti, mert a környékbeli darazsak kiszimatolták a mesés illatokat, és kezdenék csipegetni a húst. Most még sertészsírakciónak is örülhetnek a vevők, mert abból sok van, hiszen alkalmanként harminc kiló frissen kisütött tepertőt is felhoz, de ebből már egy morzsányi sincs, az fogy el leghamarabb. A húsáru mellett néhány üveg csalamádét és szilvalekvárt is megpillantunk, ez utóbbihoz a gyümölcsöt maga szedi, üstben főzi, azzal vigyázni kell, mondja, mert rotyogás közben köpköd a lekvár, égési sérüléseket is okozhat.

Egy asztallal arrébb hévízgyörki fiatalasszony és az anyósa árul zöldséget, gyümölcsöt, először a hatalmas ringlókból álló kupacot vizslatjuk. Ebből szemezget két tíz év körüli kisfia, akiknek jó buli a piac, segítenek is, ha úgy adódik. A fiatalasszony elárulja, ők is tapasztalják az éghajlatváltozást, már május közepén érik a zöldborsó, korábban ilyen sietséget a természettől nem láttak. Ráadásul újfajta borsóval kellett próbálkozniuk, mert a régebbiek ilyen időjárás mellett már nem teremnek. Külön gond, hogy jó ideje már eső sincs, szárazságtűrő zöldségféléket kell vetniük. Ami kivétel, az a sárgadinnye, egy héttel korábban már jártam itt, azóta szinte a duplájára nőtt. Kár, hogy ez a mézédes, illatos gyümölcs jövő héten már nem lesz kapható. Az otthoni áfonyabokrok még teremnek úgy-ahogy, abból egy darabig nem lesz hiány. A rücskös fajtájú paradicsom, amit kínálnak, szintén kivétel, szép nagyra nőtt, látszik, hogy lédús, majd kicsattan, egy karéj zsíros kenyér mellé elképzelni sem lehet jobbat, lecsóalapanyagnak ideális, a hévízgyörkiek amúgy is ezt főzik leggyakrabban, természetesen szabad tűzön, bográcsban. Lesz még bőven őszibarack is, most még kicsit drága, ezer forint fölött van kilója, de a java termés még hátravan, s ahogy egyre több érik, úgy megy le az ára. Ugyanez érvényes a körtére és a dióra is, azoknak még érniük kell. Külön hobbija, hogy fűszernövényeket termesszen, kakukkfüvet, oregánót, csombort, bazsalikomot, citromfüvet, mentát, azt mondja, az már reggel elfogyott, ha látni szeretnénk, nekünk is korábban kéne kelnünk. A szabómesterséget is gyakorolja, háromszáz tő levendulát gondoz, amit kis tasakokba varr, ez távol tartja a molylepkéket. Piacnapon három óra tájban kelnek, az út ide háromnegyed óra, mivel hajnalban még nincs komoly forgalom az utakon, de hétköznap elég, ha öt körül ébrednek, aztán egész nap a kerti munkát végzik, kapálnak, irtják a gyomot, meg sem állnak, mondja. Amikor a fiatalasszony foglalkozása felől érdeklődöm, elárulja, hogy női szabónak tanult, aztán agronómusi diplomát is szerzett, van tehát szakértelem. Gondolnak az őszre is, ott a fóliasátor, szeptember végén már ültetik a sóskát, spenótot, áttelelő salátát, uborkát, hagymát dugványoznak télire, januártól következik a paprikapalánták ültetése. Hamarosan nekiállnak a birsalmasajt főzésének, három hatalmas fügebokruk is van, a termés bőséges, abból is kitűnő lekvár készíthető. Megszólítunk egy most érkező vevőt, aki a férjével évek óta jár ide vásárolni. Kedvencük az itteni friss töpörtyű, meg a méz, de innen szerzik be a zöldséget is, amit szerinte össze sem lehet hasonlítani a bolti áruk minőségével. Babakocsit tolva érkezik egy fiatalasszony, egész hétre vásárol be, tököt vesz és kaprot, ő is rendszeres vevő itt. Mindig a szezon terményeit vásárolja, tökfőzelék lesz a vasárnapi menü, de a tésztát, tojást, lekvárt is innen szerzi be. Nemcsak azért vásárol itt, mert mindig friss és finom az áru, hanem azért is, mert ezzel is segít az idős őstermelőknek, ráadásul a kislánya mindig kap valami kóstolnivalót az árusoktól, a viszony is sokkal személyesebb, családiasabb velük, mint egy élelmiszerboltban.

Újabb vevő érkezik, aki mindent itt vásárol, a kenyér kivételével. A kérdésre, hogy mi itt a kedvenc áruja, bölcs feleletet ad: egy háziasszonynak nincs kedvenc áruja, azt veszi, ami éppen kell.

Az utolsó asztalnál is hévízgyörki asszony zöldségei díszelegnek. Ő már több mint ötven éve űzi itt a mesterséget. Kezdetben még a szomszéd telken volt egy nagyobb piac, és sok termelő a park padjain aludt, hogy hajnalban jó helyet foghasson ki. Már nem bírja sokáig, elfáradt, a férjét is nemrégen műtötték. Lassan elfogynak, kihalnak a régi öregek, ki tudja, meddig működik még ez a piac, mondja.

Ménes Attila
Fotó: Stépán Virág

(Megjelent a 9 magazin 2024. szeptemberi számában.)