Szórakoztatóipar a trafóházban – fejezet a ferencvárosi underground történetéből

Az elhagyott ipari épületekbe beköltöző kulturális intézményeknek nagy hagyományuk van Nyugat-Európában. Magyarországon a Ferencvárosban 1998-ban megnyílt Trafó Kortárs Művészetek Háza volt az első: egy művészcsapat által elfoglalt romos házból vált a művészet palotájává a rendszerváltás után. És mindmáig az egyetlen is maradt ebben a műfajban.

Az ipari szecesszió egykor gyönyörű épülete, az 1909-ben épült Liliom utcai trafóház 1960-ig működött aktívan áramszolgáltatóként, majd raktárként használták. Így lett belőle szép romhalmaz, míg a francia Resonance nevű anarchista művészcsoport – amely a Francia Intézet egyik programja alkalmából járt Budapesten – fel nem fedezte a kultúra számára. Miután a csoport egyik szomszédos üres udvarban felállított kiállítását tönkretették, a tagok beköltöztek, és egy nyáron át, fesztiválszerűen tartottak benne performanszokat és koncerteket. Az enyészetben is impozáns épület bejáratánál kiszuperált autóbusz lógott egy daru kampóján: ez a magyar punkok tekintetét is megragadta, csatlakoztak mint alternatív közösségi beköltözők. A ferencvárosi önkormányzat a korabeli tudósítások szerint megpróbált közvetíteni az akkori tulajdonos, a Magyar Hitel Bank és a squatterek között, de végül a balhék miatt a rendőrség kilakoltatott mindenkit.

Szerencsére az intézmény későbbi, első igazgatója, Szabó György is eljutott az említett anarchista művészeti fesztiválra, és alkalmasnak látta a helyet művészeti központ létrehozására. Mivel a kiürítés után a tulajdonos sem foglalkozott az épülettel, a fővárosi önkormányzat a jó tanácsadóknak köszönhetően 1994-ben megvásárolta az ingatlant, majd Schnell Judit és Gaskó Mátyás építészek, illetve Réthey-Prikkel Benedek belsőépítész tervei szerint átalakította, illetve épített hozzá egy új szárnyat, majd létrehozta benne a Trafó Kortárs Művészetek Házát, kvázi az 1960-ban alakult Fiatal Művészek Klubja (FMK) utódjaként.

1998 októberében megnyílt

a korábban Szabó György által a Petőfi Csarnokban már bejáratott brand alapján szervezett intézmény, amelyben kiemelt helyet kapott a kortárs tánc mint az egyik leginnovatívabb művészeti ág.

A 2003-ban színházzá nyilvánított, fővárosi fenntartású Trafó Szabó vezetése alatt a kortárs művészet nemzetközi bázisává lett. A menedzserigazgató az innovációt és a minőséget tartotta a legfontosabbnak, és többnyire olyan munkatársakat nevelt ki maga mellé, akik a mai napig ebben a szellemben dolgoznak. Frenák Pál és Bozsik Yvette előadásai meghatározók voltak az induláskor, majd újabb nemzedékek jöttek. Hód Adrienn Hodworks társulata lett az egyik legsikeresebb, de kevés kortárs táncegyüttes alakult, ezért nyitottak a színház, a zene és újcirkusz felé is, amivel megnőtt a Trafó támogatása, sikeres korszak következett. 2006-ban, a közeli Müpa megnyitása után visszaesett a látogatottság, muszáj volt új programszerkezetet kialakítani, amelynek a kísérletezés lett a védjegye.

2012 után megjelent az új, az Angelus Iván nevéhez köthető Butiban (Budapest Tánciskola és utódintézményei) végzett kortárstánc-generáció és alkotótársai, akiknek a lendülete csak a támogatások 2016 utáni majdnem teljes megszüntetésével tört meg. A Trafóban közben lezajlott két vezetőváltás, ám Szabó a háttérből mindvégig meghatározó figura maradt: Nagy Józseffel, Barda Beával együtt azon dolgoztak, hogyan segítsék a hazai alkotókat.

A paradigmaváltó 2021-es Game Changer

című előadás három alkotója: Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre is ebből az új generációból való. Ők a Covid után közvetlenül ebben a folyamatosan alakuló és ma is látható előadásban foglalták össze a magyar kultúrpolitika által kiéheztetett, kiégett nemzedék ars poeticáját.

Az egymást több mint húsz éve ismerő, független, kísérletező alkotók emblematikussá vált produkciója, amely egyszerre kapott Lábán- és Halász Péter- (azaz tánc- és színházi) díjat, az őket összekötő alkotói kiszolgáltatottságról szól, miközben a változtatás lehetőségeit kutatja úgy, hogy nem lép ki a közösségi keretekből. Menekülési stratégiákat keres a tánc révén, innovatív színházat csinál, ezzel új művészeti irányt kijelölve.

Vadas Zsófia Tamara, akinek több korábbi, a Trafóban bemutatott előadása is reveláció volt, így foglalta össze – alkotói hitvallásként is – az intézményhez fűződő viszonyát a 9 magazinnak:

„Személyesen jó viszonyban vagyok a Trafó munkatársaival, különösen a technikusokkal, ami annak köszönhető, hogy 18 éves korom óta fellépek. Az intézménnyel vegyesek a tapasztalataim. Sok lehetőséget kaptam, különböző formációkkal léphettem fel, de kommunikációs szinten voltak nehéz pillanataim fiatal alkotóként, amikor persze érzékenyebb is az ember. A Game changer most is műsoron van, ám az elmúlt években alkotóként kiszorultam a pályázatokból, így átálltam kisebb performanszok létrehozására, vagy olyan aktivitásokra, amelyekben a kreatív erők és a praxis más formákat öltenek.

Erősen hierarchiamentes, kollektív alkotói szemléletet képviseltem itt, kezdve a Nyúzzatok meg című előadással (2014-ben Dányi Viktóriával és Molnár Csabával – a szerk.), amelyhez nehezen írták ki mindhárom alkotó nevét, mert az volt a véleményük, hogy egy névvel lehet eladni egy darabot.

A Nibiru című, gyerekszereplőkkel készült előadásunk leírásában meg nem szerepelhetett az „antropocén” (javasolt új földtörténeti kor, amelynek kezdetét az emberi tevékenységnek a Föld ökoszisztémáira gyakorolt jelentős és globális hatása határozná meg), ami a témát adta, mert szerintük túl bonyolult, érthetetlen szó. Ilyenkor persze kénytelen vagy együttműködni, de utólag, ha valaki vissza akarja keresni az archívumban, nem fog kiderülni, hogy voltak, akik már akkor foglalkoztak ezzel a témával.

A Trafó műsorpolitikája sokszínű lett, sokféle dolgot befogad, ami miatt talán el is vesztette azt a jelleget, amit korábban képviselt. Most rengeteg kisebb hely nyílik, kocsmák és mini alkotóhelyek, ahol a fiatalok a saját buborékjukban megtalálják a helyüket. Különböző, szabadabban átjárható szubkultúrák vannak egymás mellett, amelyek együtt képviselik az undergroundot.

Koreográfus hátterem van, de képzőművészeti, zenei közegből inspirálódom, és inkább performerként definiálom magam. Tisztelem a táncot, de egyre kevésbé érdekel. A művészi szabadságot nekem inkább az intézménynélküliség jelenti.”

Idén január elsejétől új igazgatója van

a Trafónak: Erdődi Katalin, a nemzetközileg is elismert független kurátor, aki a kilencvenes évek végén a Trafóból indult, azután különböző kitérőkkel és sok tapasztalattal bécsi tánckurátori munkájából tért vissza ide. A pályázatában kiemelte, hogy a helyet nemcsak művészeti-kulturális intézménynek, hanem a társadalmi nyilvánosság fórumának tekinti, ezért fontosnak tarja, hogy művészeti eszközökkel olyan társadalmi témákat és kérdéseket hangosítson fel, olyan közösségeknek és véleményeknek adjon hangot, amelyek a szélesebb társadalmi nyilvánosságban nem tudnak kellőképpen megjelenni.

Az áramszolgáltatóból nemzetközi színvonalú kulturális szolgáltatóvá lett 116 éves épület, az egyetlen sikeres magyar foglalt ház jövőjéről és a sok izgalmat tartogató tartalmi átalakulásokról, valamint az új vezetés további terveiről a következő fejezetben Erdődi Katalin beszél majd a 9-nek.

Artner Sisso

Címlapfotó: Stépán Virág

(Megjelent a 9 magazin 2025. júniusi számában.)