A Perspektíva Drámaműhely az Itt és Most Társulat Ráday utcai közösségi terében működik. Vezetőjét, Patonay Anita színész-drámatanárt a céljaikról és az elképzeléseikről kérdezte a 9.
A Jedermannban találkozunk, és ahogy leülünk, történeteket kezdünk egymásnak mesélni a saját életünkből. Nem véletlenül, az övé ugyanis nemrégiben száznyolcvan fokos fordulatot vett. Két éve jött el a Káva Kulturális Műhelyből húsz év után, majd rövid ideig magyar–történelem szakos tanárként dolgozott. De a tananyag megkötötte a kezét, a legnagyobb vágya ráadásul mindig is az volt, hogy gyerekeknek drámaműhelyt hozzon létre. Amelyben nem a közoktatás strukturálta tudást adná át nekik, sokkal inkább a gondolkodásukat szabadítaná fel.
A Perspektíva Drámaműhely 2023 augusztusa óta létezik, közösség és szellemi alkotótér sok kísérletezéssel, együttgondolkodással. A név, a perspektíva szó is onnan jön, hogy számára kezdettől fogva a nézői perspektívaváltás volt a legizgalmasabb. A Ruszt József-, Mezei Éva- és Békés Itala-féle „bevonós”, kifejezetten gyerek- és ifjúsági korosztálynak szóló színházi előadások, amelyek szellemét saját foglalkozásaiban is kamatoztathatja.
A gyerekek művészeti nevelése elengedhetetlen a hétköznapi kommunikációhoz, a társas kapcsolatokhoz, mondja. Az alkotói tevékenység meghatározza a felnőtt létüket, általa a kudarcokkal is könnyebb megküzdeni. Álma végül valóra vált, a – kilenc alsósból, tizenöt felsősből álló – két csoport megalakult, már csak megfelelő helyszínt kellett találnia. Ferencváros rögtön adta magát. Itt élt ő is 1999-től 2021-ig, az Itt és Most Társulathoz pedig személyes kapcsolatok fűzik.
A Perspektíva másik projektjében iskolákba visz drámaórákat. Ifjúsági regények szolgálnak hozzájuk alapul, játék ez is, ha úgy tetszik, kísérlet. Célja, hogy a gyerekekkel „történetekből tanuljuk a világot”. Mint a népmesékben, amelyeket szintén a mágikus gondolkodás működtet. „Egy-egy ilyen történet arra is jó, hogy lássuk, ahhoz képest hol vagyunk, hová tartunk.” Átláthatóvá válnak a folyamatok, különféle szerepekben és helyzetekben képzelhetik el magukat, végbemehet egy árulás vagy egy cserbenhagyás története.
Megint más a drámafolyam, amelyben gyakorlatokon, játékokon keresztül sajátítják el, mi az, ami belefér az adott helyzetbe és mi az, ami nem. A bántás, a bullying (a zaklatás) például biztosan nem. A közösségen, osztályon belül hoznak létre közös értékrendet, a fennakadásokat is átbeszélik.
Motivációs tréning is indult más helyszínen kamaszoknak. Fiktív történetekkel kínálnak itt is a résztvevőknek játéklehetőséget, színházi és drámás eszközök felhasználásával. Hajós Zsuzsával és Bori Viktorral működnek együtt, az általuk felkínált élettörténet-lehetőségekből építkezhetnek a gyerekek. Gátló körülmények és akadályok ellenére kell sikeres életpályát alkotniuk, mint amilyen Frida Kahlóé vagy a magyar olimpiai tőrbajvívó bajnoké, Elek Ilonáé volt. Aki elé a külső körülmények – zsidóként és fiatal nőként kellett egy minden szempontból nehéz történelmi korszakban érvényesülnie – számos akadályt gördítettek. Így érthetővé válik: mindenki számára van perspektíva, ami célokat adhat neki, eljutni a cselekvésig. „A színház ereje zsigerileg tud működni, ha jó az előadás, a nézőkhöz az érzelmi bevonódás által sokkal könnyebb közel kerülni.” A drámaórák is elsősorban ezt az élményt próbálják átadni a gyerekeknek kicsiben.
Gáspár S. Anna
Fotó: Stépán Virág
(Megjelent a 9 magazin 2023. december–januári számában.)
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
0 esemény,
0 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
















Around | Kornwall DJ – PaviloN

Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban

- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma