Újrafelfedezés – papír-írószer a Lónyay utcában

Töltőceruza, vetkőzős toll, elefántos radír. A Lónyay utca 46. alatti Ammer papír-írószerben mintha megállt volna az idő.

Elmélyülten válogatok a megszámlálhatatlan fajtájú – hagyományos, zselés, állatos, színes stb. – toll és a radírok között. Épp, mint gyerekkoromban a kedvenc Ápisz üzletemben – amely bolthálózat a kilencvenes években megszűnt, már csak ezért sem lehet(ne) a félig-meddig köznévvé vált nevét használni a mostani papírüzletekre.

A Lónyay utcai boltot 1995-ben nyitották meg, családi vállalkozásként, s Ammer Gusztáv tulajdonos-üzletvezető szerint azon kevesek egyike, amelyik megtartotta eredeti profilját. Klasszikus papírkereskedés a Belső-Ferencvárosban mindössze két-három van. Ma már többnyire a plázák szolgálják ki ezt az igényt, pedig a bevásárlóközpontokban jóval magasabbak az árak. Nehéz is egy ilyen üzletet fenntartani, mondja Ammer úr, „különösen, ha az ember szakmaiságra törekszik”.

Nyitás után három alkalmazottal indultak, később a létszám a családtagokra szűkült. Amiben közrejátszott a covidhelyzet is. Szerencsére sok törzsvásárlójuk van, a nyitás óta eltelt huszonkilenc év alatt felnőtt két generáció. A házban lakók közül sokakkal ápolnak jó kapcsolatot, van, aki azért jön, mert beszélgetni szeretne, vagy elpanaszolni, mi történt vele. Tudják, kinek hol tanul a gyereke, a környékbeli szülők úgy járnak be hozzájuk, hogy itt kapták meg az első tolltartójukat, iskolatáskájukat. Volt, aki azért vett meg egy Versatil töltőceruzát, „mert a nagypapájának is ilyen volt”. Amint az közismert, a töltőceruza kiválóan alkalmas köpőcsőnek is, ha az ember a grafitbetét helyett rizsszemet vagy papírgalacsint tesz bele.

A környékbeli irodaházakkal, kisebb cégekkel is úgy működnek együtt, bizalmi alapon, mint egykor a sarki fűszeres. Közvetlenül intéznek mindent az áru felkutatásától kezdve a beszerzésig. A választék nagyjából kétezer-ötszáz árucikkből áll, megtalálható a ma már retrónak számító írógépszalag vagy az úgynevezett stelázsicsík is. Meg a gyakorlatilag elpusztíthatatlan hagyományos tűzőgép, a SAX 620, ami maga az élő történelem. És amiről Ammer úr azt mondja, minden családban van, bár soha senki nem vette meg boltban, inkább hazavitte a munkahelyéről. De akad itt ICO márkájú golyóstoll, ahogy ikonikus „vetkőzős” is, utóbbit sokan keresik. A tulajdonos szerint manapság újrafelfedezés zajlik, egyre több fiatal ír például hagyományos töltőtollal. Ami, véli Ammer úr, nem véletlen. „Ez a típusú toll ugyanis fegyelmez, kordában tartja a kézírást. Nem lehet vele firkálni.” De kedvelik a kalligráf készletet, valamint az örök Parkert, ami tipikus továbbajándékozós tárgy ma is. Eltűnt ugyanakkor, vagy alig fellelhető például a zenélő képeslap – ami, mire a vevő hazaért, gyakran már nem muzsikált –, a leporelló, a fotófilm és az indigópapír.

De mára már a faxpapír, a floppy és a CD is kiment a divatból. A papír jelentős drágulását is megérzik: manapság kevesebb füzet és ajándékzacskó fogy, sokan inkább újrahasznosítják a meglévőt. A vásárlási szokások is megváltoztak, főleg a drágább dolgokat inkább online rendelik, ezért is kezdték el működtetni a weboldalukat.

Fájó pont, hogy évekig ők készíthették össze a környékbeli általános iskolák ingyenes tanszercsomagjait, ez ma már nincs. Pedig a családok részéről nyilván lenne rá igény. A nyitvatartásuk is az iskolákhoz igazodik: reggel fél nyolctól délután négyig, pénteken kettőig. Így a reggeli csúcsban van idő beszaladni, ha hiányzik valami az iskolatáskából.

Ammer úr már nyugdíjas, de egyelőre nem tervezi, hogy távol maradjon a bolttól. Tisztában van vele, kis üzletként alkalmazkodniuk kell a változásokhoz: a jövőben további szolgáltatásokat is felvesznek a bélyegzőkészítés, fotókidolgozás és a névjegykészítés mellé. Csomagpontként is működnek. Indul a tanév, jönnek a régi-új vásárlók.

Gáspár S. Anna
Fotó: Déri Miklós


(Megjelent a 9 magazin 2023. szeptemberi számában.)