A 9tv munkatárssai is megnézték a 125 éve Ferencváros az otthonunk – Fradi-pályák, díjak, bajnokok címmel az ART9 Galériában nyílt kiállítást, illetve forgattak a megnyitóünnepségen. A stáb szeretett volna interjút készíteni Tobak Csabával, a Fradi Múzeum vezetőjével is, de erre a klub nem adott engedélyt. Ez nem az első eset a kerületi média életében, ami ellen ez úton is tiltakozunk.
Előzetesen jelzett interjúkérelmünket azzal utasították vissza, hogy szerintük a kerületi média anyagai kizárólag „egyoldalú” és „elfogult” tájékoztatási célokat szolgálnak.
Ezzel a 9tv, a 9 magazin és a Kilenconline szerkesztősége, és a kiadó Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. természetesen mélységesen nem ért egyet. Az FTC elzárkózásával közszolgálati tevékenységünket – amelyre az alábbi videó is kiváló példa – akadályozza, akárcsak azzal, hogy nem enged fotókat készíteni a Ferencvárosi Torna Club mérkőzésein, valamint játékosai és vezetői nem ad(hat)nak interjút újságíróinknak. Ez nemcsak a helyi média, hanem Ferencváros – amely 125 éve ad otthont a Fradinak – és a ferencvárosi lakosság semmibevétele, ami ellen ez úton is tiltakozunk!
Kiemelt képünkön: Szemben Rákosi Gyula, az 1965-ben VVK-győztes Ferencváros tagja, jobbra Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zenés esték a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN





























- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Kiállítással emlékeznek Ferencvárosban a száz éve született Inke Lászlóra, az ezerarcú színészre
Aktuális
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán
- JátszóSzerda: egy húron pendült a közönség a Nagyjátszótéren – a 9tv videója
- Meghalt Grunwalsky Ferenc filmrendező, Ferencváros díszpolgára
- Az első, de biztosan nem utolsó családi és sportnap az atlétikai stadionnál – a 9tv videója
- „A valaha volt legnagyobb Pride” – Baranyi a vasárnapi szabadságmenetről
- Lassan egy éve működik az Inga a Tűzoltó utcában – a 9tv videója
- Ferencvárosi séták: Táncsics Mihály – a 9tv videója
- 9tv: „A testünk nem tabu” – elindult a Feszgyi szakmai beszélgetéssorozata
- Eredménytelen lett a ferencvárosi médiacég ügyvezetői posztjára kiírt pályázat – újra kiírták