Emlékeznek még a filmtörténet egyik leghíresebb jelenetére? Két elegáns gengszter, Jules Winnfield (Samuel L. Jackson) és Vincent Vega (John Travolta) – mindketten Marsellus Wallace emberei – meglátogatnak egy bizonyos Brettet, hogy visszaszerezzenek tőle egy táskát. Brett társaival éppen reggelizik: Big Kahuna sajtburgert és Sprite-ot. Jules még sosem evett Big Kahuna burgert, így – mielőtt megöli Brettet – megkéri, hadd kóstolja meg a burgerét.
A Ponyvaregény-szakértők persze tudják, a valóságban nincs olyan burger, hogy Big Kahuna, ez egy fiktív hawaii márka, vagyis Quentin Tarantino agyának szüleménye, mint oly sok minden, mondjuk, Hitler meggyilkolásától a Red Apple cigarettáig. „Ilyen nincs, és mégis van” – mondta Török László sportriporter 1988-ban, miután Egerszegi Krisztina megnyerte a szöuli olimpián a 200 méteres hátúszást. Ez egyben egy fontos lételméleti kijelentés valóság és képzelet viszonyáról. Lám, Big Kahuna burger sincsen, mégis éppen most fogyasztok egyet egy vadonatúj vendéglőben, a tavaly decemberben nyílt Quentin’s Burgerben a jelentősen dzsentrifikálódott Ferenc téren. Húspogácsából, cheddar sajtból, lilahagymából, jégsalátából, csemege uborkából és a titokzatos Quentin-szószból áll a fogás. És meg kell mondjam, én ugyanazon a véleményen vagyok, mint Jules: „Hmmm… ez tényleg jóízű burger!” Közel sem számítok akkora szaktekintélynek a hamburgerek világában, mint Jules, de meg kell állapítanom, hogy a húspogácsa íze csodás, a közepe rózsaszín, ha megnyomom, szaft csurog ki belőle, a saláta-hagyma-uborka triász nekem bejön, és a Quentin-szósz is király (majonéz, fokhagyma, barbecue-szósz stb.) Biztos, ami biztos, azért egy kis szarvasgombás majonézzel még felütjük a cuccot. A csónakburgonya mesés, de lehet édesburgonyával is kérni. Sprite helyett ötdolláros milkshake-et (turmixot) kortyolunk a burgerhez, a receptjét szintén a Pulp Fictionből tudjuk: tej, fagylalt, és nincs benne se bourbon, se semmi. Ami nem igaz, mert a vaníliashake tetején van még hab és koktélcseresznye. Idézzük ezúttal Vincent Vegát: „nem tudom, hogy megér-e öt dollárt, de kurvajó”. Szerintem simán megér, és a Ferenc téren is 5 dollárba kerül: 1690 ft.
A Quentin’s Burger felkeresése Tarantino-rajongóknak kötelező, mindenki másnak erősen ajánlott. A falon plakátok, képek, Oscar-díjak és mindenféle kellékek, amelyek valamelyik Tarantino-filmet juttatják eszünkbe: régi vadnyugati puskától a nyeregig. A hangfalakból lágyan hömpölyögnek a felejthetetlen Tarantino-opuszok felejthetetlen filmzenéi. Bár a pincérnő nem öltözött sem Marilyn Monroe-nak, sem Mamie Van Dorennek (mint ahogy a Jack Rabbit Slim’s felszolgáló hölgyei), azért a személyzet hihetetlenül kedves és profi, tökéletes a kiszolgálás.
Én biztosan vissza fogok ide járni, mert egy csomó tervem van még. Például szeretném, ha egyszer az ötdolláros shake-embe jelentős mennyiségű bourbont öntenének. Azután szívesen megkóstolnám a többi burgert is. Például a Marquis Warrenről (Aljas nyolcas) elnevezett fekete bucival készül, a Djangóban jalapeño van, a Vincent Vega nevét viselő pedig vega (pedig igazából
Jules a vega). A Tarantino-salátát ki fogom hagyni, de javasolni fogok még fogásokat az ét- és itallapra. Például néhány véres steaket (Vincent egy Douglas Sirk steaket rendel a Pulp Fictionben véresen, „bloody as hell”, a névadó egy német filmrendező), vagy, mondjuk, Chartreuse-t, amely ital a Halálbiztos kocsmajelenetében bukkan fel, és Warrentől, a csapostól (akit maga Quentin alakít) rögtön meg is tudjuk: „Ez az egyetlen likőr, amiről egy színt neveztek el.” Lehetne még a menükártyán – a Becstelen brigantyk apropóján – habos rétes és tej, vagy – a Djangóra tekintettel – némi rusztikus bab és kókuszdióból szürcsölhető polinéziai gyöngyhalászkoktél.
Sanszos, hogy ezen a helyen törzsvendég leszek, annak ellenére, hogy igazából nem is szeretem a burgert.
Cserna-Szabó András
Fotó: Stépán Virág
Quentin’s Burger Budapest
1094 Budapest, Ferenc tér 2.
saláták: 790–3290 Ft,
burgerek: 2590–4990 Ft
állatbarát és vegetariánus is
Zárás: 22 óra
(Megjelent a 9 magazin 2024. februári számában.)
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zenés esték a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN





























- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Kiállítással emlékeznek Ferencvárosban a száz éve született Inke Lászlóra, az ezerarcú színészre
Aktuális
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán
- JátszóSzerda: egy húron pendült a közönség a Nagyjátszótéren – a 9tv videója
- Meghalt Grunwalsky Ferenc filmrendező, Ferencváros díszpolgára
- Az első, de biztosan nem utolsó családi és sportnap az atlétikai stadionnál – a 9tv videója
- „A valaha volt legnagyobb Pride” – Baranyi a vasárnapi szabadságmenetről
- Lassan egy éve működik az Inga a Tűzoltó utcában – a 9tv videója
- Ferencvárosi séták: Táncsics Mihály – a 9tv videója
- 9tv: „A testünk nem tabu” – elindult a Feszgyi szakmai beszélgetéssorozata