Zuluk és vogulok

2024. május 6. 9 magazin Gasztro

A Goethe Intézetbe tartok, hogy megtekintsem a Franz Kafka halálának századik évfordulójára megrendezett karikatúrakiállítást. A Komplett Kafka című tárlat tulajdonképpen egy falra tett életrajzi képregény, Nicolas Mahler illusztrátor rendhagyó vállalkozása, és elsősorban azért érdemes megnézni, mert sikeresen cáfolja azt a közkeletű tévhitet, amely szerint A per szerzője és a humor olyan párhuzamosok, amelyek a végtelenben sem találkoznak.

Itt most kellene egy remek átkötés a két bekezdés között, egy ugrás Kafkáról az ebédre, de ez igen nehéz lesz, mert Az éhezőművész szerzőjéről (aki maga is éhen halt) egyetlen olvasójának sem a kulináris örömök jutnak eszébe. Illetve egy ilyenről tudok, Mark Cricknek hívják az illető írót, és magyarul is megjelent Kafka levese című kötete, amelynek Gyors misoleves à la Franz Kafka című novellája (regényes receptje?) így kezdődik: „K. ráébredt, hogy ha nem vigyáz, bizony ilyesféle dolgok is megeshetnek. Benézett a hűtőszekrényébe, látta, hogy néhány szem gombától eltekintve szinte teljesen üres; erre hozzálátott, hogy felszeletelje a gombát.”

A Goethe-Institut melletti bejárat már a Jedermann nevű jazzkocsma, ahol ma ugyan nem gombából, de sütőtökből készül a napi leves. Hát betérek az eső elől. A Jedermannban németes rend uralkodik: van reggeli étlap (délig), nappali étlap (3-ig) és esti étlap (3-tól). Punktum! Igazából engem az esti kínálat vonz nagyon, hogy mást ne mondjak: a „konfitált, omlós, ragadós császárhús” vagy éppen a „lassú tűzön főtt vörösboros burgundi marharagu” (leánykori nevén boeuf bourguignon), esetleg az aszalt szilvás pecsenyekacsa-pástétom, de hát még jóval 3 óra előtt vagyunk. Próbálok úgy nézni a pincérnőre, mint ahogy a Kandúr nézett Shrekre, de nem jön be, nappali menü van, és kész, mondom én, hogy punktum. Van valami csicseriborsó currys rizzsel, sertéspörkölt és (itt felvillanyozódom): kelkáposzta-főzelék!!!

a kelkáposzta-főzelék nálam
az egyik legmélyebb magyarságkérdés

Gyorsan felkanalozom a napi levest – forró, sűrű, kellemesen gyömbéres sütőtökkrém, éppen kiváló erre az esős-szeles-taknyos tavaszra –, majd megrendelem a kelkáposzta-főzeléket. Lehetne főtt tojással is, de én emelem a tétet, legyen debreceni. A kelkáposzta-főzelék nálam az egyik legmélyebb magyarságkérdés. Szerintem addig itt nem lesz haza a magasban, amíg a kelkáposzta-főzelék (ami nálam egyértelműen a magyar Top 10 része) ügye megnyugtató módon nem rendeződik. Kelkáposzta ma alig található étlapon, főzelék is alig, ha található, (óvatosan fogalmazva) hullámzó a minősége. Kicsit bátrabban fogalmazva a főzelék Budapesten általában ehetetlen, annak ellenére, hogy a magyar konyha húzóágazatának kellene lennie. A kelkáposzta-főzeléknek még a többi főzeléknél és a magyar konyhánál is sanyarúbb a jelen helyzete, ütik-vágják, ahol érik. Egyszer fél óráig nem álltam szóba Kőhalmi Zoltánnal, mert az egyik műsorában (a tévében!!!) nyilvánosan szapulta a kelkáposzta-főzeléket. Nagyon csúnyán. Végül megbocsátottam neki, mert szegény nem tehet arról, hogy éppen annyira jó a humora, mint amennyire kulinárisan analfabéta.

De vissza a konkrét kelkáposztára, a Jedermann kelkáposztájára. Nincs vele nagy baj, tán baj sincs vele (négyes alá), csak éppen nem történik meg a csoda. Aminek a kelkáposzta-főzelék esetében meg kellene történnie. A fokhagyma és a köménymag nem szikrázik össze, a léből nem lesz krém, az országból haza. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez, de majd csak akkor, ha a kelkáposzta-főzelék (fasírttal) olyan megbízható minőségű alapfogás lesz Pesten és vidéken egyaránt, amilyen, mondjuk, a vermicelli alla Posillipo Nápolyban. Aki ott nem tud tökéletes (csillagos ötös) kagylós tésztát készíteni, annak bezárják a vendéglőjét, de előbb felnégyelik, és a tengerbe dobják, falják csak fel őt a szirének.

És aztán már hiába duruzsol nekem a fülembe lágyan a jazz, hiába kapok egy szinte tökéletes és gyönyörű napi desszertet (somlói), olyan álló habbal, hogy Priaposznak sincs különb – mégis vigasztalhatatlan vagyok. Mert értem én, hogy egyre jobbak vagyunk indiaiban vagy vietnámiban vagy argentin steakben. De ki fog helyettünk tökéletes kelkáposzta-főzeléket alkotni nap mint nap? A zuluk vagy a vogulok?

Cserna-Szabó András

Fotó: Birtalan Zsolt
(Megjelent a 9 magazin 2024. májusi számában)