Filmgyári múlt Ferencvárosban: a „Kocsedó”

Állok a népligeti buszpályudvarnál, ahol valaha évtizedeken át működött a magyar rövidfilmgyártás legendás telepe, a „Kocsedó”. Emberek jönnek-mennek, sietősen vagy elmélázva, zsebre vágott kézzel vagy gurulós bőrönddel. Mintha egy film kezdő jelenetében lennénk.

Az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán, a nemzetközi buszpályaudvar helyén 1927-től a szabadtéri Liget mozi állt, amely 1934-ig üzemelt, de már vele párhuzamosan beindult a Filmiroda filmgyára is. Ez lett 48-ban a Mafilm II. telepe, és azon belül itt működött a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió, a Népszerű Tudományos Filmstúdió, a Propagandafilm Stúdió, illetve a Katonai Filmstúdió.

A harmincas évek közepétől 1963-ig – előbb Magyar Filmiroda, majd Budapest Filmstúdió néven – az első világháborús katonai barakkcsoport alapjaira épült telepen a híradókat és dokumentumfilmeket készítő vállalat játékfilmeket is forgatott.

Szakmai berkekben használatos ne­ve, a Kocsedó eredetileg annak a dél-koreai szigetnek a neve, ahol a koreai háborúban az amerikaiak és a dél-koreai kormány hírhedt internálótábora volt, amelyben kb. 170 ezer kínai és észak-koreai hadifoglyot tartottak mostoha körülmények között. A katonai szlengben a Kocsedó az embertelen bánásmódot, egy csoport rémuralmát, illetve mind­ennek helyszínét jelenti.

A Népligetnél a Mafilm II. telepe volt; a Mafilm I. telepe ma is megvan és működik, ez van Zuglóban a Gyarmat utca és a Róna utca sarkán, csak már nem Mafilm.

1948 előtt, illetve 1963 után ezekben a filmgyárakban önálló stúdiók működtek, amelyek az előállításhoz, forgatáshoz szükséges műszaki kellékeket a Mafilmtól bérelték. A stúdiók 1948-ig magánvállalkozók voltak (főleg mozitulajdonosok, filmkölcsönző cégek). Ezután a Hunnia Filmgyár központi irányítású állami forgatócsoportjai, 63-tól 90-ig állami költségvetésű, de önálló tervezési szabadsággal bíró műhelyek készítettek filmeket.

Első filmjeit a Kocsedóban forgatta Szabó István, Kardos Ferenc, Kézdi-Kovács Zsolt, Kósa Ferenc, Gyöngyössy Imre, Gábor Pál, Gaál István. És itt kezdte a pályát dokumentumfilmekkel Jancsó Miklós, Mészáros Márta, Sára Sándor és Huszárik Zoltán is.

Rák József 1968 végétől 1995 márciusáig dolgozott a filmgyárban. Rendező-operatőr volt az egyik stúdióban. „Ez egy rövidfilmgyár volt, itt játékfilmeket nem, csak dokumentumfilmeket, szociográfiákat, oktató- és ismeretterjesztő filmeket gyártottak” – mondta. Ez volt a HDF, a Híradó- és Dokumentumfilm-gyártás.

A magyar mozik számára itt készített, hetente megjelenő Magyar Filmhíradó egészen addig futott, amíg a Magyar Televízióban be nem indult a napi híradó és nem lett minden háztartásban tévékészülék. Akkor feleslegessé vált.

Híres természetfilmek is készültek ebben a stúdióban, például Homoki Nagy István legendás műve, a Gyöngy­virágtól lombhullásig, vagy a magyar dokumentumfilm-gyártás kiemelkedő rendezőjének, Kollányi Ágostonnak a munkái.

A tudományos-ismeretterjesztő műhelyben húsz-huszonöt ember dolgozott, a stábok mindig egy-egy témához álltak össze. Ha kicsit több munka volt, akkor más részlegekről hívtak át embereket.

Mi volt a helyzet a cenzúrával az ismeretterjesztő stúdióban? Voltak ugyan „kért filmek” a minisztériumoktól, de egy akadémikusokból álló tudományos tanácsadó testülettől, illetve a Tudományos Ismeretterjesztő Társaságtól (TIT) is kaptak tanácsokat ara vonatkozóan, hogy milyen területekkel lenne érdemes foglalkozni. Területekkel, nem konkrét témákkal, ez nagyon fontos. Így mindig volt évente nyolcvan-száz ötlet, ami szóba jött, anyagi okokból viszont kb. csak tízet lehetett belőlük leforgatni. De onnantól szabadon lehetett dolgozni.

És egy jó rendező mindig forgat valamit a fejében… Amint az Marx József könyvében (Jancsó Miklós két és több élete) olvasható: „Megragadó a Rózsafán készült riport, amely – ha részlegesen, ha megszorításokkal is – két paraszt portréját rajzolta meg. Az egyik téesz-tag, a másik egyéni gazda. Belső monológ szól a mezei szorgalmatosság képei alatt. Szekerezik a két gazda, s a néző látja is, amit hőseink mondanak. Ami a filmben új: a HDF-fiúk reális alternatívaként ábrázolják az egyéni gazdálkodást, bár a közös gazdálkodást tartják jobbnak. Egyébként is, mintha a HDF-ben kezdték volna Jancsó Miklóst faluspecialistának tartani. Jancsó Miklós vállalta a szerepet: 1954-ben az Éltető Tiszavíz, a Galgamentén és az Ősz Badacsonyban című dokumentumfilmjei nemcsak a helyszínekkel, a tájakkal s az emberekkel igazolták ezt, hanem az originális népi kultúra megelevenítésével, tánccal, énekkel is.

Ebből kikerülhetetlenül baj támadt.

A Közös úton és Jancsó Miklós más falusi filmjei fegyelmi üggyé fokozódtak.”

A Könyves Kálmán körúti filmgyár történetének megkerülhetetlen alakja Nemeskürty István, aki 1959-től 1984-ig a Budapest Stúdió berkein belül 155 filmet gyártott le. (Ebből tizenegyet Várkonyi Zoltán rendezett.) Nemeskürtyről azt írja Marx József, „ő lett a szocialista magyar film legtermékenyebb producere. E tevékenysége kezdetéről annyit tudni kell, hogy 1959 márciusában, amikor Révész Miklós mint főigazgató fölajánlotta neki a Könyves Kálmán körúti filmstúdió játékfilm-dramaturgiájának vezetését, a kulturális politika számára ideális vezetőnek ígérkezett. Nemeskürty Istvánnak nagyjából az volt a feladata itt, hogy konkurenciát teremtsen a Gyarmat utcai Hunniának.”

Aztán jött a rendszerváltás. „Perceken belül megszűntek a kapcsolatok és a bírálatok is. Ez természetesen azt is jelentette, hogy csökkent a finanszírozott filmek száma, nem telt bele két év, és megszűnt az állami keretösszeg, amit szabadon lehetett felhasználni” – emlékezik vissza Rák József. „Indult kísérlet egy kulturális televíziós csatorna létrehozására, de nagyon sokan voltak ellenérdekeltek, keresztbe is tettek ennek. Végül a politika döntött úgy, hogy nincs szükség erre a filmgyárra. 1995-ben aztán mindenkinek felmondtak, megszüntették a munkaviszonyokat. De addigra már amúgy is úgy ment, hogy ha dolgozni akartál, pályázni kellett.”

A korábbi gyártásvezetők vállalkozóvá váltak, és létrehozták a saját kis gyártási csoportjaikat. Így új keretek között, de a régi szakemberek irányításával, pályázati pénzekből egy ideig még folyt itt a munka, sok kis stúdióban.

Rák Józsefet a Kocsedó szanálásakor a Duna Televízióba hívták (másfél évvel korábban indult a csatorna), ott folytatta a pályafutását középvezetőként.

Keszthelyi Imre, a Tilos Rádió népzenei szerkesztője minden héten látja az egykori filmgyár helyszínét, mert a Tilos most épp a Könyves Kálmán körút és az Üllői út kereszteződésének átellenben levő épületegyüttesében, a voltPénzverdében működik.

„Harmadikos gimis voltam. A filmgyártásról nem volt sok fogalmam, de például Huszárik Zoltán neve már nem volt ismeretlen számomra. Anyukám barátnője varrónő volt a filmgyárban, ő protezsált be sertepertélni, így kerültem nyári melóra a Mafilm Katonai Stúdióba 1968 nyarán” – idézi fel Keszthelyi, aki lótifutiként nem jutott ugyan az alkotó folyamatok közelébe, mégis életre szóló élmény volt számára a filmgyári diákmunka. „Odze Györgyre, Öreg Györgyre jól emlékszem, meg a Mint a madár című produkcióra, mert azt egy hölgy folyton így emlegette: mintamadár.”

Keszthelyi egyszer találkozott azon a nyáron Huszárik Zoltánnal. „Megkértek, hogy fussak el a Lumumbába (ma Róna utca), és keressem meg valamit aláíratni. Átmentem, megtaláltam. Vasvillaszemeket meresztett rám, és közölte, hogy szó sem lehet róla.”

„A szomszédban működött egy animációs stúdió. Megmutatták, hogy készül egy rajzfilm, néztem, hogyan mozdulnak meg a figurák az ókori görög vázákon. Le voltam nyűgözve.”

Ebben a rajzfilmstúdióban készültek az első színes, szélesvásznú nagy rajzfilmek, például a Macskássy Gyula rendezte A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1951) és A két bors ökröcske (1955).

De kanyarodjunk vissza még az idén száz éve született Jancsó Miklóshoz, aki „megkapta második diplomáját, és először lett munkakönyves iparos: mehetett rendezőnek a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba, népszerű nevén a HDF-be. Természetesen a film­ipar gyakorlati ismerete nélkül, mivel a főiskola sok mindenre tanította, csak nem a filmgyártásra” – írja Marx József. „A HDF-évekről Jancsó Miklós egyébként keveset nyilatkozott. Abban a több mint három évtizeddel ezelőtti (az idézett könyv 2000-ben jelent meg, tehát a 60-as évekről van szó – a szerk.), Zsugán Istvánnal közösen kidekázott interjúban, amely leginkább következtetni enged erre az időszakra, szűkszavúan ennyit mondott: »1951-ben kaptam diplomát, s 1950-től dolgoztam az akkori Híradó- és Dokumentumfilm Stúdióban, ahol azóta majdnem negyven rövidfilmet forgattam.«

Vajon az interjú mit is szemezgethetett volna 1965 végén Jancsó Miklós addigi életművéből, amikor a Szegénylegényeket csak az év nyarán forgatta, s a film bemutatója átcsúszott 1966. január 6-ára? Az ötvenes évek kötelező feladatait aligha. Holott az szakmailag jelentett valamit, hogy Jancsó Miklósra 1952-ben rábízták a »munkásosztály nagy ünnepének« megörökítését. (Az előző évi május elseje-film még anonim volt.) A Jancsó Miklós-film, az 1952. május 1. (operatőr: Hildebrand István, vágó: Rodriguez Endre) meghökkentő módon nagy, üres totálokkal indult, mintha fontos lenne, hogy tudjuk, hol lesz az ünnepség, és milyen adottságok jellemzik helyszínét.”

Jancsónak később lehetősége nyílt a Mafilm II. telepen leforgatni első nagyjátékfilmjét is, az 1958-ban bemutatott A harangok Rómába mentek címűt, Gábor Miklóssal a főszerepben.

A Könyves Kálmán körúti filmgyár fölszámolása 1994-ben kezdődött, 95-ig még készültek filmek.  Ez már a MOVI, azaz a Magyar Mozi- és Videófilmgyár időszaka. A MOVI-ba tagolták a Budapest Filmstúdió mellé a Magyar Filmhíradót, a Fórum Filmstúdiót, a Katonai Stúdiót és a Reklámfilm Stúdiót is.

A sem túl sikeres, sem túl hosszú működés után aztán a földdel tették egyenlővé az egészet – szó szerint, hiszen a komplett épületegyüttest elbontották két hónap alatt.

Az egykori Kocsedó helyén 2002-ben átadott nemzetközi buszpályaudvar főbejáratával szemben egy emlékkövön az évszámok (1927–1995) mellett ez olvasható: „Itt egykor filmgyár állt, a magyar kultúra egyik őrhelye.”

Melinda Rose

Fotók: Fortepan archívum / Bojár Sándor

A nyitóképen Az első című film forgatása 1944-ben. Balról Kerecsendi Kiss Márton forgatókönyvíró, Cselle Lajos és Szeleczky Zita színészek, Cserépy László rendező, Orosz Barna, az Iris Filmgyártó és Kölcsönző Kft. egyik tulajdonosa, takarásban Hegyi Barnabás operatőr

(Megjelent a 9 magazin 2021. december–januári számában.)

Ajánlott cikkeink

Veszélyeshulladék-gyűjtés szombaton

2024. október 5.

Forgalmi változások az autómentes hétvégén

2024. október 5.