József Attila és a Ferencz Mozgó

A Ferenc tér 4. szám alatt található épületet manapság a legtöbben arról ismerik, hogy van ott egy óvoda – ám ennél sokkal érdekesebb, hogy annak idején ott működött a Ferencz Mozgó, vagyis az a mozi, ahol a gyermek József Attila a testvéreivel és a mamájával dolgozott. Sőt, a költő – aki ekkor még nem költő, hanem egy szegény ferencvárosi proletárkisfiú a sok ezer közül – itt szeretett bele a mozifilmekbe, s ha hiszik, ha nem, még rendszeresen zongorázgatott is itt, ami viszonylag meglepő egy szegény ferencvárosi proletárkisfiútól – miképpen Petőfi Sándorról sem tudja a nagyközönség, hogy kamaszkorában rendszeresen vett zongoraleckéket, ez az életrajzi tény ugyanis sehogyan nem fért bele abba a sematikus és hamis képbe, amelyet a nép szegény zsenifiáról igyekeztek kialakítani a proletárdiktatúra irodalompropagandáért felelős káderei.

De magára az épületre visszatérve: a négyemeletes, szecessziós stílusú lakóházat Bach János tervezte Bertók Mihály megrendelésére, aki kovácsmesterségből és saját tulajdonú bérkocsik bérbeadásából gazdagodott meg annyira, hogy ezt a ma is szépséges házat felépíttethesse. A négy emeleten összesen tizenkilec darab két-három szobás lakást alakítottak ki, mindegyikhez tartozott egy-egy  cselédszoba, konyha, előszoba és fürdőszoba is, ami száz évvel ezelőtt nagyon menő lehetett, ha meggondoljuk, hogy József Attila és családtagjai a Ferencvárosban leginkább olyan lakásokban húzták meg magukat, ahol egy szobában szorongtak mindannyian, a gyerekek egy ágyban aludtak, s nemhogy fürdőszoba nem, de vécé is csak egy volt emeletenként. 

Mint a Budapest100 nevű honlap írja: a saroképület máig megőrizte a historizmus vízszintes hangsúlyú homlokzat-felépítését, és a lakásokat sem osztották föl benne, azaz ma is tizenkilenc lakás van itt. A földszinten árkádíves lábazatokat látunk, míg a legfelső, párkány- és vakolatsávokkal közrefogott emelet az épület „koronázó főpárkánya” – ez a megoldás a Duna-korzó palotáinál jött divatba az 1860-as évek végén. A tömbsarok tetőkiemelése is a historizmus pesti saroktornyait idézi, ahogy az erkély baluszteres–könyöklőpárkányos megformálása is.

A földszinten alakították ki az egykori mozit és a szintén csak egykori kávéházat. A mozi – korabeli kifejezéssel: mozgó színház –  1912-ben nyílt meg Ferencz Mozgó néven, működtetője maga a ház tulajdonosa, vagyis Bertók Mihály volt. Érdekességképpen megemlíthetjük, hogy – mint arra Gönczi Ambrus felhívta a figyelmet – ez volt a főváros legkisebb, azaz legkevesebb nézőt befogadni képes mozija: egyes adatok szerint mindössze 160, más források szerint 179 vagy 185 főt tudott befogadni. 

(A cikk a kép után folytatódik.)

A József család egy időben teljes létszámban ebben a moziban dolgozott: a mama, Pőcze Borbála takarított, a lányok (Jolán és Eta) neki segítettek vagy jegyet árultak, míg a későbbi költő vizet hordott a nézőknek. Egyébként ez a munka számukra nem lehetett idegen, hiszen a család hasonló munkát végzett a Ferencváros több egykori mozijában is, így az Üllői út 63. szám alatt volt Projektográfban, a Haller u. 54. szám alatti Haller Mozgóban, valamint a mai Mester u. 51. szám alatt működött Világ Moziban is. De a gyerekek nemcsak dolgoztak, hanem szórakoztak is itt. Lássuk, mit ír erről visszaemlékezéseiben a költő nővére, József Jolán:

„Két éven keresztül minden esténket a moziban töltöttük. Soha nem lankadó érdeklődéssel néztük az óránként megismétlődő műsort. Jóról és rosszról nem gondolkozunk, de az előttünk szakadatlanul lepergő híg mesék tanulságai megrögződtek bennünk: a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig büntetését. Minden nap szemtanúi voltunk a bajtól szorongatott, veszedelemnek kitett, minden megpróbáltatással sújtott, meghajszolt emberek történetének, akik végül kievickéltek a szörnyűségekből, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Attila alig kapta be az ebédjét, már rohant a moziba. Elmaradtak az utcai csavargások. Itt, a moziban az előadás megkezdéséig azzal szórakozott, hogy leült a rozoga zongora elé és órákon keresztül játszotta a „Szeretnék szántani” dallamát. Később már kevés volt neki az, amit tudott, belevetette magát a hangok zűrzavarába, és éktelen kakofóniákat dörömbölt ki a nekivadult húrokon. Az üres terem falai visszaverték a harsány hangzavart, majd a lágy összevisszaságot, ha a gyerek tíz ujja szelíden próbált kisimogatni valami harmóniát, feloldozást a konok hangszerből.”

A Tanácsköztársaság – amelynek egyik legfőbb ismérve az volt, hogy az élet minden területét igyekezett megreformálni – természetesen változást hozott a mozik működésében is. Betiltották, hogy a mozgó színházakba gyerekek is járjanak, de kárpótlásul öt budapesti mozit „gyermekmozivá” alakíttattak, ahol csak gyerekműsorokat adtak. A Ferencz Mozgóból is így lett átmenetileg gyermekmozi Gulliver Mozgó néven 1919. május 31-től. A Tanácsköztársaság bukása után a mozit visszakapták a felnőttek, újra Ferencz Mozgó néven működött tovább, népszerűsége és látogatottsága azonban az 1920-as években megcsappant, az utolsó években már csak hétvégén és ünnepnapokon üzemelt, majd az 1930-as évek elején meg is szűnt. A megszüntetésében alighanem az is szerepet játszhatott, hogy a kicsiny nézőtér miatt nem érte meg hangosfilmet vetítő mozivá alakítani, márpedig az 1920-as évek végétől kezdve a hangosfilm lassan kiszorította a némafilmet Magyarországon is. 

Ha arra járnak, nézzék meg maguknak az épületet, s jusson eszükbe róla az a csóró, hiányos öltözetű, mindig éhes kisfiú, aki a jelenleg óvodaként működő helyiségben egy zongorán klimpírozott. Talán minden másképp alakul az életében és az irodalomtörténetben, ha az a hajdani kisgyerek történetesen éppen ebben a házban nő fel gazdag polgári családban, mindig jóllakottan, hírből sem ismerve azt a kegyetlenséget, hogy egy gyereknek dolgoznia kell a napi betevőért. 

Kácsor Zsolt

(Források: Budapest100; Szabolcsi Miklós: József Attila élete és pályája I-II; köszönet Gönczi Ambrusnak)

(Megjelent a 9 magazin 2022. októberi számában.)