Korpafürdő a szeszgyárban – ahová a ferencvárosiak strandolni mehettek

Ezekben a szaharai hőséget lehelő hetekben mi másról lehetne írni helytörténeti rovatunkban, mint arról, hogy a ferencvárosi ember hol és miféle közfürdőkben keresett enyhet kánikula idején? Sajnos nem volt nagy választék.

Amikor a fenti kérdést (azaz a kerületünkben miféle fürdőkben kereshettek enyhülést hőségben a lakosok) föltettem Gönczi Ambrus helytörténésznek, rovatunk állandó szakértőjének, rövid és tömör választ kaptam.

„Sok hely nem volt a strandolásra, konkrétan kettő: az egyik a Dandár utcai (amelynek felújítása a tervezettnél tovább fog tartani – a szerk.), először tisztasági, aztán 1978-tól gyógyfürdő. A Vituki-telep strandja volt a másik. Szerintem a legtöbb ferencvárosi inkább a többi fővárosi strandra ment, meg a Velencei-tóig vonatoztak.”

Nem mondom, hogy a válasz hidegzuhanyként ért (bár mondhatnám!), hiszen az ember tudja, hogy nem a kilencedik kerület Budapest vízivárosa. De azért mégis… élt itt hajdanán meglehetősen sok proletár – és nem volt közfürdő, ahol több tízezer szegény ember tisztálkodhatott és felüdülhetett volna. Holott a Gazdasági Mérnök Újság már 1884-ben ezt írta: „Szaporittassanak a közfürdők. A főváros lakosságához arányban igen kevés tisztasági fürdővel bir. A szegény munkásnép a fürdők költséges voltánál fogva alig képes félévenkint egyszer megfürdeni, holott elvitázhatlan tény, hogy a fürdés a test épségben tartására mulhatlanul szükséges.”

Az említett Dandár utcai strandról már írtunk, s ebben a rovatban – Gönczi Ambrus segítségével – feldolgoztuk a Vituki történetét is. Lássuk hát, mit mond a helytörténész: hol fürdőzhettek a ferencvárosiak? Az bizonyos, hogy a szegényebb rétegek legfeljebb a Dunában, a szabadstrandokon, hiszen az elegáns fürdőket nem tudták megfizetni. De a Gönczi Ambrus által figyelmembe ajánlott, Elfelejtett fürdők című, Barkóczy Péter tollából 1972-ben megjelent cikkből csak kiderült, hogy melyik lehetett az a fürdő, ahová több mint száz éve a leggyorsabban és legolcsóbban eljuthatott egy ferencvárosi lakos. Ez nem más volt, mint a Gschwindt-fürdő.

Amit azért hangsúlyoztam ennyire, mert egy tősgyökeres ferencvárosinak bizonyosan sokatmondó ez a név: hiszen a roppant gazdag Gschwindt család egyik tagja, az 1887-ben született Gschwindt Ernő volt a Ferencvárosi Torna Club elnöke 1923 és 1931 között.

Az ő nagyapja, Gschwindt Mihály (1817–1897) alapított egy szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyárat a József körút és az Üllői út sarkán, s az a remek ötlete támadt, hogy a szeszgyártás során keletkezett forró vizet közfürdő számára hasznosítja. Úgyhogy a saját gyára területén létrehozta a Gschwindt-féle tisztasági közfürdőt, amelynek vendégforgalma az 1880-as években már több mint hetvenezer fő volt évente. S mivel ez a létesítmény Ferencváros határában állt, biztosak lehetünk benne, hogy 140–150 évvel ezelőtt a kánikulai hőséget sok ferencvárosi itt pihente ki. Nem lehetett unalmas létesítmény, mert hiszen megtörténhetett, hogy elment az ember a szeszgyárba korpafürdőt venni. Ezt onnan tudni, hogy egy korabeli újsághirdetés szerint a látogatónak a Gschwindt-fürdőben a következők közül lehetett választania: „vas-, fenyő-, korpa- és szappany-, továbbá villanyos fürdők”.

S ha már helytörténet, hát említsük meg azt is: a Gschwindt-féle vállakozás 1908-ban a szesz- és élesztőgyártást átköltöztötte Ferencvárosba, közelebbről az Ipar utca 45. szám alá – szóval azért a végére csak összeértek a kerületi szálak a szaharai hőhullám ellenére is.

Kácsor Zsolt

A képen a Dandár fürdő medencéje 1975-ben

Fotó: Fortepan, Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

(Megjelent a 9 magazin 2024. augusztusi számában.)