Újjászületik-e a Nagyvásártelep, mint a dalai láma?

Aki a címben szereplő kérdést első olvasásra hülyeségnek tartja, gondoljon csak bele: Ferencváros egykori büszkesége, a Nagyvásártelep annak idején a Hídépítő utca és a Helyi Kikötő út által határolt területen feküdt, és az előbbi utca ma már a Dalai láma, az utóbbi az Ujgur mártírok nevet viseli. Na de mi lesz a Nagyvásártelep maradékával?

Mintegy kilencven évvel ezelőtt Budapest élelmiszer-kereskedelmének központja lett a mind a méreteiben, mind a díszítményeiben impozáns Nagyvásártelep, amely a Déli összekötő vasúti híd pesti lábánál, a Hídépítő utca és a Helyi Kikötő út találkozásánál épült föl. Akik járatosak a kerületi helytörténetben, megkérdezhetik, mi szükség volt a Nagyvásártelepre az 1930-as évek elején, ha egyszer már 1897 óta működött a főváros és a kerület másik büszkesége, a Központi Vásárcsarnok a Fővám téren.

Magamtól erre nem tudnék választ adni, ám sorozatunk állandó szakértője, Gönczi Ambrus helytörténész-levéltáros minden titkok tudója. Mint megtudtam tőle: miután 1897-ben átadták a nagy Vásárcsarnokot, a szakemberek azt hitték, hogy ezzel a beruházással az élelmiszeripar és az áruszállítás fejlesztésének évtizedes folyamata végére tettek pontot. Elvégre a Soroksári úton ott sorakoztak a gőzmalmok, vágóhidak és húsüzemek, az Összekötő vasúti híd és a Fővám tér között már állt a Dunaparti teherpályaudvar, a kis- és nagykereskedők számára pedig közraktárakat is felépítettek. Hamarosan kiderült azonban – mutatott rá Gönczi Ambrus –, hogy mindez nem elegendő, mert az óriási átmenő áruforgalom mindennapi biztosítására nagybani piacra is szükség van. Nem volt szabad hely a teherkocsikon és szekereken ideszállított áruk lepakolására és tárolására, ráadásul a mai Szabadság híd pesti hídfőjénél a forgalmat szinte teljesen megbénították az utcai árusok. Hogy miért kerültek ők a nagycsarnokon kívülre? A kérdés jó, és erre is Gönczi Ambrus tudja a választ: a csarnokrendszer bevezetésével Budapesten betiltották a nyílt árusítást, egyedül a Központi Vásárcsarnok környékén lehetett árusítani. Az 1900-as évek elejére a nagybani kereskedést végleg megszüntették a vásárcsarnokokban, emiatt a terményárveréseket a közraktárakban kellett lefolytatni, ahonnan aztán az adásvétel után az árut tovább is kellett szállítani.

Erre a problémára jelentett megoldást a Nagyvásártelep kialakítása. S hogy a hatalmas létesítmény miért éppen a mai Dalai láma (egykor Hídépítő) út és az Ujgur mártírok (egykor Helyi Kikötő) útja által határolt területen épült föl? Mert közel estek a nagy vágóhidak, nem messze volt a Dunaparti teherpályaudvar, és nem utolsósorban itt folyik a Duna, márpedig a vízi a teherszállítás máig legolcsóbb módja.

A tervezési munkákat Krencsey Géza műszaki főtanácsos irányította, a vasút tervezési munkáit Dörre Jenő főmérnök végezte. A vasúton érkező áruk számára külön teherpályaudvart építettek, míg a kocsik a fő csarnoképületbe is behajthattak. A Duna főágán érkező áruk fogadására csarnoki kikötőt létesítettek, de épült egy dereglyekikötő a soroksári Duna-ágnál is.

A Nagyvásártelep két legmeghatározóbb épülete a hatalmas, vasbeton szerkezetű csarnok és az igazgatóság téglaépülete volt. A kb. 10 ezer négyzetméteres, 234 méter hosszú, 42 méter széles és 17 méter magas vásárcsarnokot Münnich Aladár tervezte, akárcsak a csarnok mellett felépített irodaházat. A négyemeletes épületben nemcsak a vámkirendeltség és a csarnokfelügyelőség kapott helyet, hanem volt itt vendéglő, posta, bankfiók és bizományos iroda is. A Dunára néző homlokzatot négy épületszobor díszítette, két nő- és két férfialak. A nők közül az egyik kertész, a másik parasztasszony volt, a férfiak közül az egyik vadász, a másik pedig mezőgazdasági munkás.

A második világháborúban a csarnok súlyosan megrongálódott, a vasúti rakodónak pedig csak a szerkezete maradt meg. Az újjáépítés után a telep állami fenntartásba került, majd a rendszerváltozásig mezőgazdasági és kereskedelmi szövetkezeteknek, vállalatoknak adott otthont. A rendszerváltás után privatizált telepen ma már csak a csarnok és az igazgatósági épület látható, 2004-ben mindkettőt műemlékké nyilvánították.

Az utóbbi években mindkét épület szert tett némi országos hírnévre a Budapest Diákváros és a kínai Fudan Egyetem miatt. Jó hír, hogy a Diákváros tervezésére kiírt pályázat győztese mindkét műemlék épületet megtartotta volna – kérdés persze, lesz-e belőle valami. A Fudan ide tervezett kampusza, úgy tűnik, nem épül meg – de akkor kérdés, mi lesz az óriási csarnokkal és az egykori irodaépülettel.

Mint Gönczi Ambrus fogalmazott: akárhogy alakul is majd, a főváros története iránt érdeklődők számára nagyon fontos marad Münnich Aladár két alkotása, amelyek a fizikai jelenlétükkel őriznek valamit a Ferencvárosban egykor itt működött élelmiszeripari-logisztikai központból.

Kácsor Zsolt

(Megjelent a 9 magazin 2023. októberi számában.)