Univerzum: Ferenc tér – kerületbejárás Gönczi Ambrus helytörténésszel

„Akármilyen útvonalon indulunk el, a kerület bejárási lehetőségeinek száma a legkisebb területet számolva is végtelen” – fogalmazza meg az általam I. Gönczi-tételnek elnevezett tézist Ferencváros ismert helytörténésze, Gönczi Ambrus, akivel a kerület szívében, a Ferenc téren állunk mintegy harmincan.

Kerületbejáráson vagyunk, ami persze nem jelenti a teljes Ferencváros bejárását, ahhoz hónapokra volna szükség, pláne Gönczi Ambrus társaságában. S nem, nem azért, mert olyan nagyon lassú volna ez az úr, aki a stand-up comedy műfajában is minden bizonnyal nagy sikert aratna, hanem éppen ellenkezőleg: nagyon is gyorsan vág az esze, s annyi mindent tud példának okáért éppen a Ferenc tér szinte minden négyzetméterének kultúrtörténeti érdekességeiről, hogy legfeljebb abbahagyhatja az ismertetőt, de a történet végére érni: lehetetlen.

Ferenc tér–Bokréta utca–Tűzoltó utca–Thaly Kálmán utca–Lenhossék utca–Mester utca, ez a terv, s ebből csak maga a Ferenc tér egy óra hosszat igényel, dacára annak, hogy csak 1838 óta létezik. Akinek erről a dátumról a nagy pesti árvíz ugrott be, az jó nyomon jár: a Dunának piszkos, jeges árja 1838-ban itt is elmosta a terület falusias arculatát akkoriban meghatározó, szorosan egymás mellé épült, nádfedeles, vályogból emelt viskókat, úgyhogy a mérnökök javaslatára a város az árvíz puszításából okulva úgy döntött, a területet nem engedi beépíteni. A vályogviskók helyét körben hamarosan kőházak vették át, nem messze innét pedig árvízi védművek épültek. Ezeknek az emlékét őrzi a Gát utca is, ahol József Attila született, akinek az élete 1905-től 1919-ig javarészt itt, a Ferenc téren és környékén telt.

Az első épület, amelyre a helytörténész a figyelmünket felhívja, egy valahai bélmosó nagyvállalkozó, Beck Mihály bérháza, amelynek homlokzatán a Ferencz udvar kifejezés olvasható. Az épület méreteiből úgy tűnik, meglehetősen jó üzlet lehetett úgy száz éve ferencvárosi bélmosónak lenni: az itteni vágóhidak számolatlanul ontották az állati beleket, s ezek mosásából kuporgatott össze Beck Mihály annyi pénzt, hogy a ma is álló házat felépíthette. (Nota bene, itt lakott annak idején a 2016-ban elhunyt Kőrösi Zoltán író, akinek a Ferencváros különösen sokat köszönhet irodalmi szempontból, hiszen nem kevés írásának szeretett kerületünk a helyszíne.)

Ebben a házban élt József Attila családja a legfelső emeleten

Gönczi Ambrusnál is megfigyelhető az a jelenség, hogy ha valaki sokat foglalkozik József Attilával, akkor a költő nyomorúságos élete, küszködése és sok-sok szerencsétlensége oda vezeti, hogy szinte a személyes ismerősének kezdi érezni, és egy idő után „leattilázza”. Így járt ezzel helytörténészünk is, akitől megtudjuk, hogy a mostani Ferenc téri óvoda helyén volt az a mozi, ahol Attila annak idején vizet árult. Innen nem messze lakott is egy ideig, igaz, a legtovább (majdnem négy évig) a mai Ferenc tér 11. szám alatt élt a család. Itt Gönczi Ambrus még azt a lépcsőfeljárót is megmutatja, ahol annak idején mindig égett a villany, s ahol tehát Attila esténként olvasni tudott. (Megjegyzem, spórolás ide vagy oda, a villany most is ég, pedig délelőtt van.) Itt, a Ferenc téren történt az a híres-nevezetes eset is, amelyet nemcsak a biográfiákból, de a Szabad ötletek jegyzékéből is ismerünk: ezen a téren legeltette madzagpórázra kötve Attila azt a tyúkocskát, amely részint tojással látta el az apai munkaerő híján saját magára utalt proletárcsaládot, s amely tyúk másrészt egy életre sajgó sebet hagyott a gyermek lelkében, tudniillik a franzstadti gyerekek kiröhögték miatta.

Gönczi Ambrus felkészültsége és előadókészsége amúgy valóban impozáns: József Jolán későbbi férjének, Makai Ödönnek a fiákeren való megérkezését és a József családnál lefolyt első ebédjét olyan beleérző képességgel és láttató erővel tudja elmesélni, hogy szinte látjuk magunk előtt a két főre, Jolánnak és Ödönnek megterített ebédlőasztalt, ahol a Mama, Etus és Attila korgó gyomorral, szájtátva nézik a nem mindennapi étkezést.

Ugyancsak a Ferenc tér kultúrtörténeti érdekessége az az épület, amely annak idején díszletként szolgált Szabó István A napfény íze című filmjéhez. Habár ebben az épületben soha nem lakott Sonnenschein nevű likőrgyáros família, s likőrüzem sem működött, az épület homlokzatán az „1870-ből” származó felirat ennek az ellenkezőjét hirdeti. De, mondom, díszletről van szó, úgyhogy amikor az épületet felújították, a film és a rendező, s általában véve a filmkultúra iránti tiszteletből a filmes feliratot nemhogy meghagyták a renoválás során, de még szépen újra is festették.

– A legendák roppant egyszerűen keletkeznek, elég hozzájuk egy ügyes néni, aki némi pénzt akar keresni – fogalmazza meg Gönczi Ambrus az általam II. Gönczi-tételnek elnevezett tézist, ami egyszerűbben szólva azt jelenti: lakott ebben a házban egy néni, aki annak idején némi apróért hajlandó volt elárulni a hajdan itt „élt” Sonnenscheinék likőrjének titkos receptjét. Nem volnánk meglepve, ha a néni a némi apróért cserébe valóban kitalált volna valamiféle titkos likőrreceptet, én legalábbis örülnék neki, ha egyszer piacra kerülne a Franzstadt tojáslikőr, ötvözve a József Attila-i tyúktojás esetét a Sonnenschein család fiktív történetével.

A Ferenc téri túra a Tűzoltó utca és a tér sarkán álló épületnél fejeződik be, amely Gönczi Ambrus személyes kedvence, s valóban, helytörténészünknek nemcsak a felkészültsége és az előadókészsége kitűnő, de az ízlése is, a mondott ház homlokzata ugyanis valóban lenyűgöző. Ha lehullanak a levelek, jobban látszik majd ez a gyönyörűség, a Bokréta utca 28. szám alatti épület, amelyet Bach János tervezett. Eklektikus ugyan, s mégis harmonikus, mondja Gönczi, ez az oka annak, hogy ha a Belső-Ferencvárosban összeállítanék egy 10-es listát a kedvenceimről, ez az épület köztük lenne.

– Minden egyes részlete méltó a figyelemre, az aranyozott mozaikberakások, a kőerkélyek, az íves ablakok, a geometrikus formák, a virágminták meg az a kis tornyocska a tetején – magyarázza. – Van benne egy kicsi a szecesszióból, az art decóból és a historikus stílusokból, mondom, ezek mindegyike ott keveredik benne, de nagyon szépen és harmonikusan; éppen olyan, mint az életünk, nem?

A franzstadti életünk kissé szecessziós, kissé art decós, kissé eklektikus, de azért (olykor) harmonikus, ez a III. Gönczi-tétel, amit megfogalmazok búcsúzóul, most ugyanis búcsút mondunk Gönczi Ambrusnak, de ígérjük: visszatérünk.

Kácsor Zsolt

Fotó: Kácsor Zsolt

(Megjelent a 9 magazin 2022. szeptemberi számában.)