Az önkormányzat december 2. és 8. között rendezi meg a kerület hetét számos kulturális programmal, december 4-én, a kerület napján pedig ünnepi gálán adják át a ferencvárosi díszpolgári és Pro Urbe díjakat.
1792-ben december 4-én, 232 éve lett önálló közigazgatási egység Ferencváros – ez a kerület napja ünnep eredete. A helytartótanács ekkor írta alá a területen akkor élő pesti polgárok kérését, hogy a júniusban, 24 évesen magyar királlyá koronázott I. Ferenc után elnevezve immár külön kerületként tartsák számon a városrészt, mivel addig hivatalosan a kiterjedt Józsefváros része volt – mondta el a Kilenconline-nak Gönczi Ambrus helytörténész.
A kerület hetének programját évek óta a jeles nap köré szervezett ünnepi események alakítják, s fontos eleme évről évre az is, hogy erre az időszakra esik a kerület leghíresebb szülötte, József Attila 1937. december 3-i halálának évfordulója is.
December 4-én kiderül, kik kapnak idén díszpolgári és Pro Urbe díjakat és más elismeréseket Ferencvárosban: őket a Budapest Music Centerben megrendezett kerületnapi ünnepi gálán köszönti az önkormányzat.
December 2., hétfő
19.00 – FMK Nem vagyok, csak mások látnak! – Osonó Színház: Színházi kísérlet József Attilával
A program ingyenes, de regisztrációköteles.
A program ingyenes, de regisztrációköteles.
19.00 – Pinceszínház: Levelek Adytól – Jordán Tamás önálló estje
Ferencvárosi lakosok számára a kerület napja alkalmából 30% kedvezménnyel.
Ferencvárosi lakosok számára a kerület napja alkalmából 30% kedvezménnyel.
December 3., kedd
18.30 – Mester Galéria és Közösségi Tér József Attila Körkapcsolás – szépirodalmi olvasókör
A belépés ingyenes.
A belépés ingyenes.
19.00 – FMK Mondjad, Atikám! – Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estje
Jegyek a jegy.hu-n és az FMK jegypénztárában.
Jegyek a jegy.hu-n és az FMK jegypénztárában.
December 4., szerda
17.00 – Mester Galéria és Közösségi Tér
A Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium diákjainak kiállítása.
December 5., csütörtök
16.30 – Mester Galéria és Közösségi Tér Boncasztal
A belépés ingyenes.
A belépés ingyenes.
16.45–18.15 MáSzínház Gerincjóga felnőtteknek
A program ferencvárosi lakosok számára ingyenes.
A program ferencvárosi lakosok számára ingyenes.
December 6., péntek
10.00 – Anyahajó Anyaközpont Közös(ségi) ének-élmény
A program ingyenes.
A program ingyenes.
18.30 – Konnektor Ingyenes improvizáció gyerekeknek
A másfél órás színházi foglalkozás alatt olyan játékoké lesza főszerep, ahol a gyerekek megtanulnak bátran hibázni és felfedezni a társakkal való alkotás örömét.
A másfél órás színházi foglalkozás alatt olyan játékoké lesza főszerep, ahol a gyerekek megtanulnak bátran hibázni és felfedezni a társakkal való alkotás örömét.
December 7., szombat
11.30 – Paletta Bisztró „Szicíliai Advent”
Pop-up adventi hütte, olasz zenék, forralt bor, sült gesztenye, az étteremben bombardinós melegedő és olasz fogások.
Pop-up adventi hütte, olasz zenék, forralt bor, sült gesztenye, az étteremben bombardinós melegedő és olasz fogások.
18.00–22.00 Tompa 17 Negroni & Canotto vol. 3; afterparty: Dj Smartin Rimini
December 8., vasárnap
19.00 – Itt és Most Közösségi Tér Lélekvesztő – előadás Sarkadi Imre Viharban c. műve alapján
Kerületi lakcímkártyával rendelkezők regisztrálhatnak ingyenesen jegyekért.
Kerületi lakcímkártyával rendelkezők regisztrálhatnak ingyenesen jegyekért.
2B Galéria hétfőtől péntekig 14 és 18 óra között
Féner Tamás fotóművész kiállítása – A rózsa az rózsa az rózsa az rózsa (Gertrude Stein)
Kiemelt képünkön egy korábbi kerületnapi gálaműsor
Fotó: Mészáros Gábor
Ajánlott cikkeink

2025. május 23.

2025. május 22.
Eseménynaptár
Töltöm a nézetet.
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
11 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Kiemelt
Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa
7200 Ft - 29900 Ft



Kiemelt
Grencsó4 – Jedermann

Kiemelt
Garázsvásár a BikeExpertben







Kiemelt
Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa
3900 Ft - 16900 Ft

Kiemelt
Garázsvásár a BikeExpertben

Kiemelt
Gamer Weekend a Bálnában







Kiemelt
Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
3900 Ft - 9400 Ft















Kiemelt
Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café
2500 Ft - 11000 Ft

Kiemelt
Around | Kornwall DJ – PaviloN















Kiemelt
A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park
9999 Ft - 16999 Ft





























Kiemelt
Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
2500 Ft - 11000 Ft
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Ferencvárosi séták: emlékezés Koltói Annára – a 9tv videója
- 9tv: Szigor vagy szabadság? – drogpolitika újratöltve
- 9tv: Vészfrekvenciák – Döme Zsuzsanna ajánlja a Bakáts Bunker kiállítását
- „Ez az Európából kivezető út” – a 9tv az ellehetetlenítési törvényjavaslat elleni tüntetésről
- Kiss Géza tud főzni!
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval