Június 9-én önkormányzati és európai parlamenti választások lesznek Magyarországon. Április 4-én, csütörtökön állapították meg a választási irodák vezetői – azaz a jegyzők –, hogy az önkormányzati választáson hány ajánlás szükséges ahhoz, hogy valaki jelöltté váljon.
Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását első alkalommal tartják ugyanaznap, 2024. június 9-én.
A tízezer főt meghaladó lélekszámú településeken, így Ferencvárosban is, egyéni választókerületi jelöltek indulhatnak a képviselő-testületi tagságért. (A tízezernél kisebb lakosságszámú településeken egyéni listákon indulhatnak a jelöltek.) A választópolgárok egyidejűleg több jelöltet is ajánlhatnak. Képviselőjelölt az lehet, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább 1 százaléka jelöltnek ajánl: a ferencvárosi választókerületekben az ott lakók számától függően tehát 33 és 39 közötti ajánlást kell összegyűjteni a jelöltséghez – ezt állapították meg ma az egy nappal korábban a névjegyzékben szereplők adatai alapján.
Ferencváros továbbra is 12 választókerületre van osztva, de a körzetek határai némileg módosultak az öt évvel ezelőttihez képest. Az egyéni jelöltek mellett öten juthatnak be kompenzációs listán a képviselő-testületbe.
Polgármesterjelölt Ferencvárosban (és a többi, szintén tízezer főt meghaladó lélekszámú településen) az lehet, akit legalább 300 választópolgár jelöltnek ajánl. A főpolgármester-jelöltséghez 5000 ajánlás szükséges.
Szintén mától (április 4-e) nyújthatók be a választásokkal kapcsolatos kérelmek (átjelentkezési kérelem, mozgóurna iránti kérelem, továbbá az EP-választás tekintetében külképviseleti szavazás iránti kérelem) ezen az elektronikus felületen, illetve személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján bármelyik helyi választási irodában.
A választópolgárokat április 19-éig levélben értesíti a Nemzeti Választási Iroda – a névjegyzék április 3-ai állapota alapján –, hogy felvették őket a szavazóköri névjegyzékbe.
Akik szeretnének elindulni a választásokon, a szavazás napját megelőző ötvenedik naptól, azaz április 20-ától vehetik át az ajánlóíveket, és kezdhetik meg az ajánlások gyűjtését. Ezzel indul el hivatalosan a választási kampány, amely a szavazás napján a szavazás befejezéséig tart (tehát nincs kampánycsend).
Az ajánlóíveket május 6-án 16 óráig kell leadniuk az egyéni választókerületi és polgármesterjelölteknek a helyi választási bizottságnál. Ekkortól válnak hivatalosan jelöltekké azok, akik megszerezték a szükséges számú ajánlást.
A kompenzációs lista bejelentésének május 7-e a határideje, akárcsak a nemzetiségi listáké. Az európai parlamenti lista bejelentésére vonatkozó határidő május 3-a.
Azok a magyar állampolgárok, akiknek sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nincs lakcímük, legkésőbb 2024. május 15-én 16 óráig kérhetik a névjegyzékbe vételüket, és sikeres regisztráció esetén levélben szavazhatnak.
Az európai uniós állampolgárok 2024. május 24-én 16 óráig kérhetik felvételüket a névjegyzékbe, amennyiben az Európai Parlament magyar képviselőire szeretnének szavazni.
A magukat valamelyik nemzetiséghez tartozónak valló választópolgárok május 31-én 16 óráig kérhetik felvételüket a nemzetiségi névjegyzékbe, hogy szavazhassanak a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán. A települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán a település egy választókerületet alkot.
Átjelentkezésre irányuló kérelmet az önkormányzati választás esetén legkésőbb a szavazást megelőző negyedik napon, azaz június 5-éig lehet benyújtani, ami két napon belül, június 7-éig még visszavonható. Az európai parlamenti választás esetén korábbi időpontig, május 31-éig lehet átjelentkezési kérelmet benyújtani.
Szavazni június 9-én 6 órától 19 óráig lehet.
A települések irányítását csak ősszel veszik át az újonnan megválasztott polgármesterek és képviselők, a hivatalban lévő képviselő-testületek, a közgyűlés, a polgármesterek és a főpolgármester megbízatása ugyanis 2024. október 1-jéig tart. Az új képviselők és a polgármester mandátuma 2024 őszétől 2029 tavaszáig fog tartani, mivel az alaptörvény értelmében kivételesen négy és fél évre választjuk meg őket.
A választásokra kb. 33,8 millió szavazólap készül, ami egyféle EP-szavazólapot, 7800-féle önkormányzati és 2200-féle nemzetiségi szavazólapot jelent.
– nie –
A kiemelt kép forrása: egerhirek.hu
Ferencváros egyéni választókerületei

Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
11 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café

Around | Kornwall DJ – PaviloN















A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Ferencvárosi séták: emlékezés Koltói Annára – a 9tv videója
- 9tv: Szigor vagy szabadság? – drogpolitika újratöltve
- 9tv: Vészfrekvenciák – Döme Zsuzsanna ajánlja a Bakáts Bunker kiállítását
- „Ez az Európából kivezető út” – a 9tv az ellehetetlenítési törvényjavaslat elleni tüntetésről
- Kiss Géza tud főzni!
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval