Számos, a június 9-ei választásokhoz kapcsolódó határidő jár le május 31-én: ezen a napon 16 óráig nyújthatják be a választópolgárok az átjelentkezéssel, nemzetiségi és külképviseleti névjegyzékbe vétellel kapcsolatos kérelmeiket, és igényelhetnek Braille-írásos szavazósablont a választásra – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Szintén 31-éig javasolt személyigazolványt igényelnie annak, akié lejár, mert az új dokumentum jellemzően nyolc nap alatt érkezik meg.
Az európai parlamenti (EP-) választáson és a helyi önkormányzati választásokon is lehetőség van átjelentkezéssel szavazni, de az egyes választástípusok esetében eltérőek az átjelentkezés szabályai – emlékeztetett az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az NVI.
Míg az EP-választásra bármelyik magyarországi településre át lehet jelentkezni, és lehetséges a külképviseleti szavazás is, addig az önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választásra a választópolgárok kizárólag a február 11-éig bejelentett tartózkodási helyükre jelentkezhetnek át.
Az átjelentkezési kérelmeket május 31-én 16 óráig lehet benyújtani, visszavonni pedig – ha meggondolják megukat – június 7-én (pénteken) 10 óráig lehet.
Az EP-választásra a választók szintén május 31-én 16 óráig nyújthatják be külképviseleti névjegyzékbe vétel iránti kérelmüket. A regisztrációt követően a választópolgár a megjelölt külképviseleten adhatja le szavazatát, de csak az európai parlamenti választáson szavazhat. A külképviseleti névjegyzékből való törlés határideje június 5. (szerda) 16 óra.
Az NVI közleménye emlékeztetett arra is, hogy a települési, területi és országos nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán a magukat a 13 magyarországi nemzetiség valamelyikéhez tartozónak valló választópolgárok szavazhatnak, amennyiben május 31-én 16 óráig kérik nemzetiségi névjegyzékbe vétel iránti kérelmüket. Az, aki nem szerepel a nemzetiségi névjegyzékben, nem szavazhat a nemzetiségi képviselők választásán. A nemzetiségi névjegyzékből való törlést ugyancsak május 31-én 16 óráig kérhetik a választópolgárok.
A választópolgárok Braille-írással ellátott szavazósablont igényelhetnek választójoguk akadálytalan gyakorlása érdekében, amennyiben szintén május 31-én 16 óráig benyújtják erre vonatkozó kérelmüket. A Braille-írással ellátott szavazósablont a szavazóhelyiségben és a mozgóurnás szavazás során is használhatják a választópolgárok.
Az NVI kiemelte: a választási kérelmek benyújthatók elektronikus azonosítást követően online, személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján bármely helyi választási irodán.
Mindenkinek ellenőriznie kell a választáshoz szükséges okmányai érvényességét, mivel az európai parlamenti és önkormányzati választáson voksolni kizárólag a választás napján érvényes okmányokkal lehetséges – írta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
A tájékoztatás szerint a június 9-i választásokon a választópolgároknak érvényes személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel kell igazolniuk személyazonosságukat, a lakcímüket, személyi azonosítójukat pedig a lakcímkártyával. Lejárt okmánnyal nem lehet szavazni – figyelmeztettek.
A tárca közleménye szerint fontos, hogy a személyi igazolvány és a jogosítvány is az igényléstől számított 8 nap alatt készül el, ezért az új okmányt javasolt legkésőbb május 31-ig igényelni, hogy az biztosan átvehető legyen a választás előtt. Az útlevél esetén magasabb illeték befizetése mellett lehetőség van sürgősségi, vagy azonnali – 24 órán belüli – okmányigénylésre is – ismertették.
A választásokra tekintettel június 7-én, pénteken 10 órától hétfőig nem lehet majd új lakcímet bejelenteni, aki pedig pénteken 10 óra előtt elintézi a lakcímváltozás bejelentését, azt már az új címe alapján veszik fel a választói névjegyzékbe – közölték.
Közleményükben hangsúlyozták, hogy a legtöbb kormányablak a választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, és 9-én vasárnap is nyitva lesz, így ha a voksolás napján valakinek semmilyen érvényes személyazonosító igazolványa sincs, ideiglenes személyi igazolványt igényelhet, amivel lehetséges a szavazás. Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre és a lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
0 esemény,
0 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
















Around | Kornwall DJ – PaviloN

Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban

- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma