Az örökbefogadható háziállatok fotói megtekintheők a honlapon, ahogy az örökbefogadás menete is:
1. A beléptetést követően a várakozóhelyiségbe irányítják Önt, ahonnan az állatgondozó az örökbefogadó helyiségbe kíséri. Itt megismertetik Önnel azokat az általános feltételeket és tudnivalókat, melyek elfogadása nélkül nem áll módunkban ebet vagy más állatot örökbe adni.
2. Az állampolgár, aki megelőzően saját állatáról lemondott, ugyanazt az állatot a későbbiekben nem fogadhatja újra örökbe, ahogyan a Szolgálatnál található más állatot sem.
3. Rövid beszélgetés keretében tájékozódunk az állattartás szempontjából lényeges kérdésekről (életvitel, lakóhely, szokások, elképzelések), és ezek alapján közösen megpróbáljuk körvonalazni, milyen állat felelne meg Önnek. Ebben nagy segítségünkre lesznek az Ön által adott válaszok és az állatgondozók tapasztalata az itt lévő állatok viselkedésével kapcsolatban.
4. Ezt követően választhatja ki a megfelelő állatot, akit az Önt kísérő állatgondozó vezet ki a kennelből és kísér az örökbefogadó helyiségbe.
5. Eztán állítjuk ki – az Ön személyazonosító igazolványainak alapján – az oltási könyvet, kitöltjük a mikrochip – regisztrációs adatlapot és aláírjuk az örökbefogadási megállapodást. Számla ellenében ugyancsak ekkor egyenlítheti ki a szolgáltatási díjat is, mely az állat kezelésével (oltások, mikrochip, féreghajtó) kapcsolatos költségeket minimálisan fedezi.
6. Az örökbefogadástól számított két héten belül telefonos vagy személyes konzultációt biztosítunk Önnek az állat egészségügyi állapotával, viselkedésével kapcsolatban. A tőlünk kivitt állat tartási körülményeit az általunk megbízott személy az Ön lakcímén utólagosan ellenőrizheti.
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
0 esemény,
0 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
















Around | Kornwall DJ – PaviloN

Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban

- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma