Akárcsak a szeptemberi első fordulóban, az utolsó játéknapon is magabiztosan nyert a Ferencváros női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája A csoportjában a dán Nyköbing ellen, és várhatja riválisát az áprilisi negyeddöntőben.
Az első gólt Angela Malestein szerezte hétméteresből, erre és Cvijics találatára még válaszoltak a hazaiak, de ekkor áll utoljára döntetlen az eredményjelzőn. Fokozatosan növelte előnyét az FTC, és a 23. percben már 15-10-re vezettek a zöld-fehérek. A szerb játékvezetőhölgyek nem takarékoskodtak a kiállításokkal (4, illetve nálunk 8 perc), a hajrában részben ez is közrejátszott abban, hogy egy gólra felzárkóztak a dánok. A félidő vége azonban ismét a Fradié volt, és 18-15-tel vonultak pihenőre a felek.
A fordulást követően nem tudott három gólnál közelebb kerülni a magyar bajnokhoz a Nyköbing, sőt egyre nőtt különbség, a 48. percben 31-23-ra elhúzott az FTC. Ismét jött egy hullámvölgy, zsinórban négyszer is betaláltak a házigazdák, majd az utolsó öt percben már csak ferencvárosi gólt láthattunk, így a vége 34-27 lett. A legeredményesebb Malestein volt, aki négy büntető mellett ötször akcióból is bevette a vendéglátók kapuját, Darja Dmitrijeva 7, Simon Petra 6 gólt lőtt, míg Janurik Kinga tizenöt lövést hárított, és egyszer hajszálpontosan ívelt az üres hazai kapuba.
A BL-ben a Storhamar–Odense párharc győztesével játszik majd áprilisban a Ferencváros a budapesti Final Fourba kerülésért. A Magyar Kupa elődöntőjében március 1-jén, szombaton a Mosonmagyaróvárral csapnak össze a zöld-fehérek, és remélhetőleg másnap érdekeltek lesznek a fináléban is, ahol szinte bizonyosan a Győri ETO-val kell szembenézniük.
S ha már kézilabda: szombaton a férfi NB I-ben nagyon fontos rangadót nyert a Fradi, 37-34-rer győzött Tatabányán, és óriási lépést tett a bronzérem megszerzése felé.
(ms)
Nyitóképünkön a 9 gólos Angela Malestein
Fotó: fradi.hu
Ajánlott cikkeink

2025. április 22.

2025. április 22.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,



















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK

















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban













































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park























































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Emlékezés Orbán Györgyre (1950–2025) – a 9tv videója
- Újraindult a Park FM, a Budapest Park online rádiója
- Ilyen volt a húsvéti tojásvadászat a Csiga parkban – a 9tv videója
- PhD tereléstudományból – film Goebbelsről
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal