Gangokon, ablakmélyedésekben, teraszokon még most is sok ferencvárosi virágládában piroslanak a muskátlik. Ahhoz, hogy a növények nyár után is szépek és egészségesek maradjanak, most van itt az ideje a metszésnek.
A címbeli javaslat természetesen csak azoknak szól, akiknek van muskátlijuk, és kizárólag a saját virágjaikra vonatkozóan.
Viccet félretéve: a muskátlitulajdonosok már augusztusban elkezdhették a növények megmetszését, hogy ne nyúljanak el, ne kezdjenek elfásodni, de szeptemberben mindenképp érdemes sort keríteni rá – mondta el a Kilenconline-nak Szabó István kertész. A szárak visszacsípésével elérhetjük, hogy a muskátli szép tömör maradjon.
(A cikk a kép alatt folytatódik.)

A tavasszal és ősszel is elvégezhető metszés hozzájárul, hogy a növény bokrosabb legyen és több oldalhajtást hozzon. Mielőtt azonban előkapnánk a metszőollót, szabadítsuk meg a tövet a megbarnult, elszáradt levelektől – hívta fel a figyelmet a kertész. „Használjunk éles metszőollót, és gyakorta töröljük is tisztára, hiszen ha már beteg szárt vágunk le, akkor a metszőollóval megfertőzhetjük az ép növényrészeket. A muskátlit mindig a főszárból kinövő mellékszáraknál kell visszavágni. hogy mennyire, az attól függ, milyen a szárak állapota. Túl rövidre azonban nem szabad vágni. Akkor is érdemes kicsit megnyesni a muskátlit, hogyha virágzó részeket is lenyírunk, mert a metszés jót tesz a növénynek.”
Ősszel már nem érdemes tápoldatozni, elég a rendszeres locsolás – tette hozzá a szakember. A hideg napok beállta előtt pedig a muskátlikat hűvös helyre javasolt tenni, hogy átteleljenek. Régen sokan a növényeket sötét helyen, újságpapírral becsomagolva teleltették, de ez nem feltétlenül szükséges.
– bgb –
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. április 16.

2025. április 16.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen