Az If Jazz Café a Ráday utca nemzetközi hírű gasztrokocsmája, napi élő jazz-zenével és havonta változó kiállításokkal. Egy csepp New Orleans a kerület szívében. Főszezonban a terasz a lételeme, mint minden helynek az utcában. A ferencvárosi képviselő-testület a legutóbbi ülésén a környék lakóit zavaró hangos zene miatt mégsem járult hozzá, hogy teraszt működtethessenek nyáron. Minthogy ez a hely ellehetetlenülését jelentheti, az If újra beadta a teraszkérelmet, amelyet a városgazdálkodási bizottság április 17-ei ülésén ismét megtárgyal.
„2023-ban összesen négy bejelentés érkezett a közterület-felügyelethez az Iffel kapcsolatban, és egyetlen esetben sem állapítottak meg hibát vagy problémát, minden a kiadott engedélyeknek megfelelően működött” – szögezte le a képviselő-testület ülésén Döme Zsuzsanna Suzi alpolgármester a közterület-felügyelet jelentése alapján. Szerinte a képviselőknek „nem szimpatikus az If vagy a jazz” – ez lehet a magyarázata annak, hogy nem szavazták meg a teraszengedélyt.
Szilágyi Zsolt, a városgazdálkodási bizottság jobbikos elnöke ezt a feltételezést határozottan visszautasította, s ő és más képviselők is kifogásolták, hogy a közterület-felügyelet jelentését nem kapták meg. „Az előterjesztés hiányos volt, pedig ha a városvezetés azt szerette volna, hogy támogassuk a teraszengedélyt, alaposan előkészített anyagot kellett volna letenniük az asztalra. Ehelyett gyakorlatilag az If által benyújtott fellebbezés volt maga az előterjesztés” – vázolta érdeklődésünkre Szilágyi. „Rendszeresen érkeznek lakossági panaszok, és nem zárhatjuk ki, hogy amire kiérnek a közterület-felügyelet munkatársai, lehalkítják a zenét. De attól még mindenki tudja, aki ott lakik, vagy csak arra jár, hogy ha nyitva vannak a nyílászárók, hangos a zene. Ráadásul már nemcsak egy napon a héten, mint régebben, hanem szinte minden nap, ami valóban zavarja az ott élők nyugalmát. Minket a lakosság választott, elsődleges feladatunk a lakók érdekeinek képviselete, de arra törekszünk, hogy mellettük a vendéglátó egységnek is jó legyen.”
Az If újra beadta a teraszkérelmet, az illetékes bizottság pedig április 17-ei ülésén ismét megtárgyalja a beterjesztett anyagot. Kérdésünkre, mit kellene tennie a cafénak azért, hogy megkapja az engedélyt, Szilágyi azt mondta, nekik is „be kellene tartaniuk a közösségi együttélés szabályait”: például este 10 óra után nem lehet „nyitott nyílászárók mellett zeneszolgáltatást nyújtani”. Ami mindenképp kompromisszumot igényel, hiszen az If programjai jellemzően este 11 óráig vannak meghirdetve.
Más szemszögből látta a kérdést Baranyi Krisztina polgármester a testületi ülésen: „A szokásos csuklóztatása folyik az Ifnek, amelynek a működtetőjét egyébként Pro Urbe-díjjal tüntette ki Ferencváros. Itt van valaki, aki nem szeg szabályt, mégis ellehetetlenítenék a megélhetését a személyes averzióik miatt” – mondta.
Torzsa Sándor (MSZP) – aki a teraszengedély megadása mellett szavazott – azt hangoztatta: videófelvételei is vannak arról, hogy nagyon hangos a zene, és arra kérte a polgármestert, üljön le az If vezetőjével, akivel jó kapcsolatot ápol, és „kérje meg őt szépen, hogy vegye figyelembe a lakóknak az érdekeit is”. „A jazz is nagyon fontos dolog, meg az is, hogy a környéken lakók tudjanak pihenni.
A kettő között meg kell találni a kompromisszumot.”
Az If Jazz Café 2007 óta működik a Ráday utcában. Izgalmas, bohém hely, ahol otthon érzi magát a szomszédság és a turisták is. Az Ifben megjelennek nemzetközi sztárok is szerelemből örömzenélni, de a befutás előtt állók és a kezdők is rendszeresen megmutathatják magukat a közönségnek. A napi kocsmai élő jazz pedig igazi kuriózum a kontinensen.
– 9 magazin –
Bővebben: kilenconline.hu/kozugy
Fotó: Stépán Virág
(Megjelent a 9 magazin 2024. áprilisi számában.)
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
3 esemény,
1 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN













A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





















Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma
- „A tömbrehabilitációnak nem célja a lakosságcsere” – Szántai Zsombor, a 6-os körzet képviselője a 9 magazinnak