Május 22-én, szerdán 7 és 16 óra között a Szent Benedek, Pápay István, Tóth Kálmán és Nádasdy utcában, május 24-én, pénteken 7 és 16 óra között pedig a Vendel és a Telepy utcában az önkormányzat a BKM Nonprofit Zrt. együttműködésével járdatakarítást tart.
Kérik, hogy a hatékony és gördülékeny munkavégzés érdekében ezen időszak alatt a fent megnevezett szakaszon a parkolósávokat ne vegyék igénybe.
Akik szeretnének parkolási lehetőséget igénybe venni, azoknak a Vágóhíd utca 13. szám alatt található Tűzoltó-parancsnokság területén biztosítanak helyet május 21-én, kedden 19 órától május 22-én, szerdán 18 óráig, illetve május 23-án, csütörtökön 19 órától május 24én, pénteken 18 óráig. A helyek korlátozott számban vehetők igénybe, ezért kérjük, előzetesen regisztráljon a kornyezetvedelem@ferencvaros.hu e-mail címen.
Akik nem álltak el a fenti helyekről, azoknak a gépjárművét a közterület-felügyelet munkatársai áthelyezik.
Kérik az üzlettulajdonosokat is, hogy ebben az időszakban áruikat ne tegyék ki a járdára.
A felmerülő kellemetlenségek miatt az önkormányzat az érintettek szíves megértését kéri.
Ajánlott cikkeink

2025. október 31.

2025. október 31.
Eseménynaptár
Töltöm a nézetet.
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
6 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ferencváros rejtőzködő írónője: Varga Katalin
Ferencvárosi LEG-ek: a Ráday utca modern grófnője
Aktuális
- Főszerepben a libamáj
- Szentek és iparosok a Bakáts téri templomban
- Szemle a Fővám téri Vásárcsarnokban
- Szappanhabos szereptanulás – Inke Lászlóra emlékeznek a lányai
- Kamaszálmok és felnőttvalóság: a Kamaszharc a Pinceszínházban – a 9tv videója
- Október 31. után felfüggeszti működését a Kilenconline
- A Tüske és a Császár születésnapja – Fenyvesi Máté és Albert Flórián
- Közösség, támogatás, remény: a Horizont tábora a fogyatékossággal küzdőkért – a 9tv videója
- Sárkányok a MÁV-telepi víztoronynál
- Színi ámbrázolás – a Moby Dick a Stúdió K-ban
- Ferencvárosi séták: Kossuth Lajos 90. születésnapi ünnepsége – a 9tv videója
- Darab és színésznő kettős sikere a Pinceszínházban – a 9tv videója
- Fradi–Paks: összhang vagy felháborodás? – a 9tv videója
- Október 23.: Ferencváros megemlékezése 1956-ról a Bakáts téren
- Közétkeztetésről, drogambulanciáról és kormányhivatalról – képviselők a 9tv műsorában
- Magasabbra a tetőt, ácsok – felújítások a kerületben
- Helikopter-üzemmód – generációs konfliktusokról a Goethe Intézet sorozatában
- Új évad és a Rendszerbontók a Páva utcai FüSziben
- Mancs-napló: Fogd a Mancsom Alapítvány – a 9tv videója
- Négyszögletes körzet a Kerekerdő park körül – Mező Tímea, az 5-ös választókerület képviselője
