Kis magyar kockológia – tárlatvezetés a Ludwigban

„Ki ne ismerné a hatvanas-hetvenes évek legnépszerűbb háztípusát, a magyarországi szocreál utáni építészet által mélységesen lenézett Kádár-kockát? A hazai téralakítás mostohagyereke a mai napig meghatározza a magyar vidék településképét, nem lehet tehát szó nélkül elmenni mellette – de nem is akarunk!” – írja a Müpa programismertetője.

„A Ludwig Múzeum Kis magyar kockológia. A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban című kiállításának középpontjában ugyanis most éppen ez a (hivatalosabb nevén) sátortetős kockaház áll. A tárgy egyhangú, hagyományos bemutatása helyett azonban – ahogyan azt a múzeum látogatói már megszokhatták – a tárlaton változatos művészeti médiumok és installációk segítségével ismerheti meg a házgyári lakás vidéki ikertestvérének is tekinthető építmények homlokzati ornamentikáját, a háztípus eredetét és hatását a magyarországi vizualitás történetében.”

A díjtalan tárlatvezetésen – előzetes regisztrációval – a Müpa+ hűségprogram arany és platina szintet elérő tagjai egy-egy vendéggel vehetnek részt. A férőhelyek száma korlátozott, érdemes tehát mihamarabb regisztrálni – hívja fel a figyelmet a múzeum.

Nyitókép: Müpa