Az első két negyedben még döcögött a Ferencváros gépezete a horvát Jadran Split ellen a Komjádi uszodában, de aztán „vízbe fojtotta” riválisát a Bajnokok Ligája címvédője, és 18-9-re győzött.
A 2024–25-ös BL-sorozat alapszakaszának 3. fordulójában a kiváló játékosokat, köztük három párizsi olimpiai ezüstérmes pólóst is bevető Jadran Split próbálta meg feltartóztatni az új idényben is száguldó FTC-t. Bár a zöld-fehérek hamar 2-0-s, majd 3-1 előnyre tettek szert, a horvát együttes a második negyedben egyenlített, és több kimaradt hazai emberelőny után meg is fordította az állást (4-5).
Innentől azonban Szakonyi Dániel, majd a nagyszünetben beállt Vogel Soma a feljavult csapatvédekezésnek is köszönhetően lehúzta a rolót, és pontosan 14 percen át nem tudott gólt lőni a Jadran. Az olimpián a magyar válogatottnak sok gondot okozó Bijac kapus képtelen volt útját állni a ferencvárosi lövéseknek, a 8-0-s roham el is döntötte a mérkőzést. Az utolsó játékrészben 12-5 után potyogtak a gólok, és kilenc lett a különbség a végére. A 18 találatot az FTC kilenc mezőnyjátékosa hozta össze, a legtöbbször Argiropulosz (5) és Nagy Ádám (3) lőtt a splitiek hálójába.
Az újabb kiütéses sikerrel a Ferencváros nagy lépést tett a csoportelsőség felé, és az eddigiek alapján valami döbbenetes dolognak kellene történnie, hogy ne a zöld-fehérek végezzenek a B jelű kvartett élén. A Fradi november közepén, Tbilisziben folytatja BL-szereplését.
–ms –
Kiemelt képünk: https://www.len.eu
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen