Április 22-e és 25-e között lesz idén a hároméves kor feletti gyerekek óvodai beíratása Ferencvárosban. A 2021. szeptember 1. előtt született gyerekeknek ugyanis szeptember 2-ától legalább napi négyórányi óvodai foglalkozásban kell részt venniük – hacsak felmentést nem kapnak. Utóbbit április 15-éig lehet kérelmezni.
A szülők szabadon választhatnak óvodát, ha az intézményben van elegendő férőhely, mivel az óvodák elsődlegesen azokat a kisgyerekeket kötelesek felvenni, akik az intézmény körzetében laknak, és állandó lakcímként, vagy tartózkodási helyként legalább három hónapja be is vannak oda jelentve. A kötelező óvodai beiratás nem játék: annak elmulasztása szabálysértésnek minősül. Indokolt esetben ugyanakkor lehet kérelmezni, hogy hároméves koránál később kezdje meg az óvodát a gyermek, e kérelem beadási határideje április 15.
Ha a szülő azt szeretné, hogy gyermeke külföldön járjon óvodába, arról május 10-éig köteles írásban tájékoztatni az Oktatási Hivatalt.
Az óvoda, ha van elegendő férőhelye, azokat a gyermekeket is felveheti, akik még nem töltötték be a harmadik életévüket, de fél éven belül betöltik.
A felvételi kérelmeket az adott óvoda igazgatója bírálja el, döntéséről pedig május 27-ig kell tájékoztatnia a szülőket.
Sikertelen felvételi esetén a szülő megfellebbezheti a döntést. Az erre vonatkozó kérelmet a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül kell írásban benyújtania az óvodaigazgatónak úgy, hogy a levél a kerületi jegyzőnek van megcímezve. A fellebbezést ugyanis már a fenntartó fogja elbírálni, azaz a polgármesteri hivatalban hozzák meg a másodfokú döntést.
Az óvodai beiratkozás napján a szülőnek – vagy gondviselőnek – az alábbi dokumentumokat kell magával vinnie:
- kitöltött óvodai felvételi kérelem (lásd lent)
a gyermek
- személyi igazolványa,
- TAJ-kártyája,
- anyakönyvi kivonata és
- a kötelező oltásokat tartalmazó egészségügyi kiskönyve,
a szülő
- személyi igazolványa és
- lakcímkártyája.
A sajátos nevelési igényű gyermeknél szükséges emellett a szakértői vélemény másolata is.
A nem magyar állampolgárságú gyermek esetén a szülőnek fentieken kívül igazolnia kell, hogy
- a gyermek milyen jogcímen tartózkodik az országban, továbbá
- szükséges a jogszerű tartózkodást megalapozó okirat száma,
- a tartózkodási hely vagy lakhely címe,
- az apa vagy törvényes képviselő neve és
- az édesanya leánykori neve.
Az önkormányzat óvodai beíratással kapcsolatos dokumentumai
- A 9 önkormányzati fenntartású óvoda nyílt napjainak időpontja (03.25. – 04.19.)
- Óvodai felvételi kérelemnyomtatvány (beszerezhető papíron is az óvodákban)
- A beiratkozás időpontjai a ferencvárosi önkormányzat által fenntartott óvodában
- Melyik önkormányzati óvoda milyen sajátos nevelési igényű (SNI) gyermeket lát el?
- Az óvodai körzethatárok jegyzéke Ferencvárosban (utcák szerint)
- Önkormányzati hirdetmény az óvodai felvételi eljárásról
- Az általános iskolai beiratkozás időpontja: 2024. április 18–19. (Hasznos információk a Klebelsberg Központ honlapján)
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen