A Record Store Day mozgalom 2007-ben indult Amerikából, Magyarország 2010-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. A cél, hogy megünnepeljük a kézzelfogható hanghordozókat, elsősorban a vinylt (bakelitet), valamint a független lemezboltokat, és az őket körülvevő kultúrát, kultuszt. Április 20-án szombaton világszerte 1400, Magyarországon 9 független lemezbolt is erre a napra időzített exkluzív kiadványokkal, csábító akciókkal, DJ-kkel, koncertekkel, extra nyitvatartással várja a zenefanokat.
A vinyl az elmúlt években világszerte, így Magyarországon is újra divatba jött. A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) adatai szerint 2014-ben még csak 24 000 vinyl-t vásároltunk, ezzel szemben 2016-ban már 71 000-t, 2019-ben 158 000-t, 2023-ban pedig közel 240 000-t.
A miértre sok válasz van. A zenehallgatás személytelenné válásával, a háttérben folyamatosan dalokat daráló streaming szolgáltatókkal szemben a vinyl egyfajta műtárgy: hiszen ma már nem csak fekete, hanem színes, sőt képes is létezik. Mindehhez jön egy kézbe vehető, szépen kivitelezett lemezborító. Ráadásul az elindítása sem csak egy kattintás, hanem egyfajta rituálé. Hangminőségben is más, bár erről megoszlanak a vélemények. De a kevésbé vájtfülűeknek már a lemez sercegése is ad egy hangulatot, igaz, ez ma már digitálisan is bármelyik zene alá odakeverhető. Talán csak annyi az egész, hogy a mai egyszer használatos, eldobható világban szívesen kötődünk olyan régi, még működő tárgyhoz, mint a vinyl. Ami már a születésünk előtt is szólt, és valószínűleg még az unokáink életében is szólni fog.
A Lemezboltok napjára most is, mint minden évben, a kiadók és az előadók, a nagy öregek épp úgy, mint a fiatalok ritkaságokkal, egyedi megjelenésekkel készülnek, egyebek mellett a U2, Morcheeba, a Black Sabbath, a Doors, a Paramore, a Gorillaz, The 1975, Ateez, Fetty Wap egyedi, limitált kiadványaival.
A Record Store Day egyik magyarországi, független lemezboltja a 2020 novemberében az Üllői út és a Kinizsi utca sarkán megnyílt MG Records. Itt április 20-án délelőtt 11-től délután 14 óráig két DJ húzza majd a fülbevalót a vásárlóknak, 14:30-tól pedig a neves blues gitáros, énekes, dalszerző Fekete Jenő koncertezik, és dedikálja a Lemezboltok napjára időzített kiadványát.
„Ha egy megjelenést kéne kiemelnem, az mindenképp Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémánt című albumának fehér, márvány színű vinyl kiadványa” – mondja Danev-Molnár Annamária, az MG Records lemezbolt egyik vezetője. Az énekesnő a kilencvenes években ezzel a lemezzel jutott újra a csúcsra, ráadásul akkor csak CD-n jelent meg, így ez egy igazán különleges premier.
Fotó: az esemény Facebook-oldala
Ajánlott cikkeink

2025. július 6.

2025. július 5.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zenés esték a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN





























- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Kiállítással emlékeznek Ferencvárosban a száz éve született Inke Lászlóra, az ezerarcú színészre
Aktuális
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán
- JátszóSzerda: egy húron pendült a közönség a Nagyjátszótéren – a 9tv videója
- Meghalt Grunwalsky Ferenc filmrendező, Ferencváros díszpolgára
- Az első, de biztosan nem utolsó családi és sportnap az atlétikai stadionnál – a 9tv videója
- „A valaha volt legnagyobb Pride” – Baranyi a vasárnapi szabadságmenetről
- Lassan egy éve működik az Inga a Tűzoltó utcában – a 9tv videója
- Ferencvárosi séták: Táncsics Mihály – a 9tv videója
- 9tv: „A testünk nem tabu” – elindult a Feszgyi szakmai beszélgetéssorozata
- Eredménytelen lett a ferencvárosi médiacég ügyvezetői posztjára kiírt pályázat – újra kiírták
- Fővárosi cégvezetők: 3-2-re nyert Karácsony Gergely