Ma van az állami gondoskodásban élő gyerekek napja – az elhagyott csecsemőkre hívják fel a figyelmet

Drámaian megnőtt a kórházakban hagyott újszülöttek száma, ami érinti a ferencvárosi és józsefvárosi kórházakat is: 300 kisbaba vár arra, hogy valaki felemelje, ringassa, befogadja a családjába. A Boráros téri székhelyű SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány október 7-én, az állami gondoskodásban élő gyerekek napján városszerte utcai jelenléttel hívja fel a figyelmet a kórházakban maradt csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.

Négy-tizenkét héten át a szülészeteken maradnak, majd kórházakba kerülnek, és mindaddig ott is ragadnak azok a kisbabák, akiket nem tudnak vagy akarnak hazavinni a szüleik, amíg nem rendeződik a gyámügyi helyzetük. Országosan jelenleg 300 kisbaba tölti élete első 4-12 hónapját különböző osztályokon, rácsos ágyakban, egyedül.

Azok a babák, akikről lemondtak a szüleik, örökbe fogadhatók, de a gyámügyi folyamat esetükben is hónapokat vesz igénybe.

Nagy részüket azonban látogatják, így örökbefogadásukról nem lehet szó. Nekik nevelőszülőkhöz kellene kerülniük, de nevelőcsaládokból nagyon kevés van, jelenleg 5600, és még 2000 nevelőszülőre lenne szükség – mondta a Kilenconline-nak Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány szakmai vezetője.

„Ami ezekkel a kisbabákkal történik nagyon fájdalmas, és csak hosszú, költséges terápiákkal, fejlesztésekkel korrigálható” – fogalmazott a szakember. Kiemelte: ezeknek a gyerekeknek a legalapvetőbb szükséglete hiányzik: az emberi melegség, az ölelés, az ingerek megismerése, amely egész életükre, érzelmi, értelmi, testi, idegrendszeri fejlődésükre is kihat.

Összesen 24 000 gyerek él gyermekvédelmi gondoskodásban, 30 százalékuk – 7293 gyerek – nevelőszülői család helyett gyermekotthonban, az ő helyzetük szintén kritikus – hívja fel a figyelmet az alapítvány. Történik ez annak ellenére, hogy 2014 óta jogszabály szerint minden gyermekvédelmi gondoskodásba került, 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelőszülőnél kellene elhelyezni. Ez a nevelőszülők hiánya miatt nem valósul meg.

A folyamatok ráadásul negatív irányúak: miközben idén az első három hónapban 4 ezer gyermekkel kevesebb született, mint tavaly ilyenkor, az állami gondoskodásba kerülő gyerekek száma fokozatosan növekszik, amit nemhogy követne a nevelőszülők száma, hanem még csökken is. Szilvási Léna szerint ennek oka az egyre aggasztóbb mélyszegénység és a generációkon át öröklődő kilátástalanság.

A nevelőszülő-hiányt mutatja az is, hogy jelenleg minden harmadik nevelőcsalád négy vagy több gyereket fogad be, általában testvéreket, sokszor saját gyermek mellé. Ráadásul a gyermekvédelembe kerülő gyerekek túlnyomó többsége lemaradásokkal, idegrendszeri éretlenséggel és számos egészségügyi problémával küzd előélete miatt. A gondozatlan terhesség, éhezés, elhanyagolás, a traumák mind nyomot hagynak a gyermeken, emiatt sok esetben fejlesztésre, pszichológiai támogatásra szorulnak. A háttér, amely segítséget nyújthatna, túlságosan le van terhelve, így a gyerekek többsége nem kapja meg azokat a mankókat, amelyekre szükségük lenne egy jobb élethez.

A Boráros téri székhelyű SOS Gyermekfalvak több évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi szervezet: jelenleg öt kontinensen 138 országban van jelen, több mint 84 000 gyermeket nevel nevelőszülőknél és ifjúsági házakban, világszerte további 500 000 gyermeket és felnőttet segít programjaival. Magyarországon 400 gyereknek biztosítanak nevelőszülőket az ország 50 településén. Fejlesztőpedagógus és pszichológus szakemberekkel közösen dolgoznak azon, hogy a gyerekek behozzák hátrányaikat. Emellett családmegerősítő programjukkal segítik a nehéz helyzetbe került szülőket, hogy megelőzzék a gyerekek kiemelését a családokból.

Október 7-én, az állami gondoskodásban élő gyerekek napján Budapesten több helyszínen, délelőtt a Nyugati téren, a  Madách téren, a Mikszáth téren és a Vigadó téren, délután a Blaha Lujza téren, a Széll Kálmán téren és a Nagymező utcában lehet találkozni az alapítvány aktivistáival.

Az akciók célja a figyelemfelhívás mellett az is, hogy megismertessék az érdeklődőkkel, hogyan lehet nevelőszülővé válni. Mindenekelőtt olyanokat várnak, akik szeretik a gyerekeket, és legyenek elhivatottak arra, hogy felneveljék őket annak ellenére is, hogy legtöbbször ez nehéz feladat, mivel szinte mindegyikük szomorú múlttal érkezik – húzta alá Szilvási Léna. Egy 240 órás tanfolyamot kell elvegezni, de ha 60 óra már megvan ebből, kaphat a nevelőszülő gyermeket.

A nevelésbe vett gyermek számára szükséges egy kis szoba, és legalább hat saját négyzetméter új otthonában. Az újaknak eleinte csak egy, maximum két gyereket szoktak ajánlani.

A feladat azért sem könnyű, mert nagyon kevés a segítő szakember a gyermekvédelemben, s bár a társadalom egyértelműen megbecsüli a nevelőszülőket, az anyagiak nem túl rózsásak. A nevelőszülők juttatása havonta 100 ezer forint, ami minden újabb gyerek után 30 ezer forinttal nő. Ehhez havi 60-70 ezer forint jön a gyerekek élelmezésére és minden egyéb költségeire, ami nyilvánvalóban nem elég. Ezen összegek emelése ezért elengedhetetlen ahhoz, hogy többen vállalkozzanak nevelőszülői feladatra.

– bgb –