A pályázatok beadásának határideje lejárt. Az önkormányzat a beérkezett igényeket összesítette, és a virágokat pénteken, május 17-én szétosztja a pályázott társasházi, szövetkezeti lakóépületek és közintézmények között. Idén sokkal több pályázat érkezett, mint tavaly: 552 növényre jelentkeztek a Középső- és a Belső-Ferencvárosból, valamint a Vágóhíd utcából és környékéről, azaz közel hatszor annyi igény futott be, mint az 2023-ban. Emiatt idén nem maradt számottevő gazdátlan növényke, ezért nem lesz a tavalyihoz hasonló, pályázat nélküli lakossági virágosztás.
Paradicsompalántára azonban még mindig lehet jelentkezni a kornyezetvedelem@ferencvaros.hu email címen.
A pályázatnyertes virágosztással kapcsolatos információk:
A József Attila-lakótelep területén igénylők május 17-én pénteken 9:00 és 12:00 óra között vehetik át a Közösségi Házban (Toronyház u. 3.b).
A Középső-Belső F.-Vágóhíd u. és környéke területén igénylők május 17-én pénteken 9:00 és 12:00 óra között vehetik át az
FMK-ban (Haller u. 27.).
A MÁV-Aszódi lakótelep területén igénylők részére: május 17-én pénteken 9:00 és 13:00 óra között vehetik át a RÖNK Iroda udvarában (Ecseri út 19. – ez a helyszín a korábbi, Aszódi-Osztag utca sarok, udvar helyett került kijelölésre)
Fotó: Ferencváros Facebook-oldaláról
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Töltöm a nézetet.
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Kiemelt
Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK
4500 Ft - 5900 Ft


















Kiemelt
MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban
3700 Ft - 4900 Ft












































Kiemelt
AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park
8499 Ft - 13999 Ft



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen