Április végén jár le a téli kilakoltatási moratórium, ezért az Utcajogász Egyesület idén is maratoni ügyfélfogadást tart április 26-án, pénteken a Blaha Lujza téren: 12–18 óra között fordulhatnak hozzájuk azok, akiknek jogi tanácsra van szükségük, de nem tudnák megfizetni az ügyvédi munkát. Utána pedig jótékonysági főzésre várják az érdeklődőket az Aurórába – írja az énbudapestem.
A 2010 óta működő Utcajogász Egyesület ingyenes jogi segítséget nyújt a lakhatási és szociális jogok területén a rászorulóknak. Minden pénteken délután 3 és 5 óra között a Blaha Lujza téren tartanak ügyfélfogadást, ami 26-án három helyett hat órán keresztül fog tartani. Mivel ügyeik száma az elmúlt évben a gazdasági válság miatt radikálisan megnőtt, a szervezet munkatársai most, a kilakoltatási moratóriumot megelőző pénteken a szokásosnál is több ügyfélre számítanak, hiszen ebben az időszakban sok család kap levelet a végrehajtótól, amelyben az kitűzi a kilakoltatás időpontját.
Az utcajogászok azt kérik az ügyfelektől, hogy hozzanak magukkal az ügyükre vonatkozó minden iratot a Blaha Lujza térre, mert hatékony segítséget csak így tudnak nyújtani. Az Utcajogász Maraton célja az ügyfélfogadáson kívül az is, hogy felhívja a figyelmet a lakhatási válság problémájára; valamint hogy szélesebb körben tegye ismertté az Utcajogász munkáját, hogy az egyesület önkéntes jogászai minél többeknek tudjanak a jövőben segíteni. Mint közleményükben írják, április 26-án azokat is várják a Blaha Lujza térre, akik csak a munkájuk iránt érdeklődnek és beszélgetnének velük a jelenlegi lakhatási helyzetről.
Az ügyfélfogadás után az Utcajogász Maraton az Aurórában folytatódik. Az egyesület csapata jótékonysági főzésre invitál mindenkit az Auróra Klímakertjébe, ahol a résztvevők adományért cserébe jogászok által készített lecsót és süteményeket fogyaszthatnak, közben ismereteket szerezhetnek a lakhatás jelenlegi helyzetéről.
Az Utcajogász telefonos ügyfélfogadása minden kedden és csütörtökön 17 és 19 óra között érhetó el, a telefonszám: +36 20 282 3616. A szervezet munkatársai arra kérik leendő ügyfeleiket, hogy a telefonos megkeresést csak sürgős, rövid határidős jogi ügyben vegyék igénybe. Minden más esetben e-mailben forduljanak hozzájuk az utcajogasz@gmail.com címen. Az e-mailes megkeresésekre igyekeznek a lehető legrövidebb időn belül reagálni.
Kiemelt kép: Schneider Márton/Utcajogász
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
0 esemény,
0 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
















Around | Kornwall DJ – PaviloN

Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban

- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma