Ki vagyok én? Hogyan kapcsolódunk egymáshoz? Hol az egyensúly a külvilág és a belső világunk között? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat, aki részt vesz a Mester Galéria május végéig tartó, egymásra épülő, komplex művészetterápiás foglalkozásain. Jelentkezni szeptember 13-ig lehet, az első alkalomra szeptember 16-án, hétfőn kerül sor.
A katarzisélményre épülő alkalmakon a képzőművészet, az irodalom, a zene, a természet és a kultúra különböző szegmenseivel találkozhatnak a résztvevők. A szervezők hitvallása szerint egyensúlyba kerül a külvilág és az ember belső világa, ha a közös alkotáson keresztül harmóniát, örömöt, sikerélményt tapasztal.
„Minden ember művész, és mindenkiben benne rejlik a kreativitás” – ez a foglalkozásokon alkalmazott módszer alapelve – írják a programajánlóban, ahogy azt is: nem számít a művészi képzettség, a középpontban az alkotás öröme áll.
A művészetterápia biztonságos térben zajlik, támogató közösségben. A résztvevők többféle technikával dolgoznak: festés, rajzolás, ragasztás, agyagozás. A folyamatban képzett művészetterapeuta és drámainstruktor, Szendrey Gitta vezeti a résztvevőket.
A foglalkozások helyszíne a Mester Galéria, amely nemcsak otthonos, de változatos is: időszaki kiállítások, különböző irodalmi és művészeti műhelyek egyaránt várják az érdeklődőket.
A foglalkozásokat, amelyek hétfőnként 16.00 és 18.00 óra között lesznek, 15 és 22 év közötti fiataloknak ajánlják. A csoport három alkalom után zárttá válik, ezért a szervezők azt kérik, hogy csak azok jelentkezzenek, akik május végéig el tudnak köteleződni.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: jelentkezni a mestergaleria@gmail.com címen lehet, szeptember 13-ig.
Grafika: Facebook-esemény
Ajánlott cikkeink

2025. július 11.

2025. július 11.
Eseménynaptár
Töltöm a nézetet.
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
6 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












Kiemelt
JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Kiemelt
Zorall+1 w/Dæn – PaviloN

Kiemelt
Zenés esték a Ferenc téren
































- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Aktuális
- Nyomdafestéket mindenkor tűrő szövegek, 24 órás csónakmotorverseny – ferencvárosi kismesterségek
- Ferencvárosi séták: mi köti a józsefvárosi Gonda-házat a kilencedik kerülethez? – a 9tv videója
- Keresztmetszet – ilyen volt a Nádasdy-est a Müpában
- Aneszteziológiai szakasszisztenst és műtőssegédet keres az új Mester utcai szakrendelő
- Gyerkőcdélután volt az FMK-ban – a 9tv videója
- Embert a vasra, vasat az emberekre? – tankok a Bálna előtt
- Új helyen zajlott az Aszódi családi nap – a 9tv videója
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán