Nagycsarnok (fotó: Budapest Vásárcsarnokai Kft.)

Nyitott Piacok Napja – Jazz Orchestra Combo-koncerttel ünnepel a Nagycsarnok

Szeptember 20-án rendezik meg a Nyitott Piacok Napját, ami az egyik helyszínen, a Vámházi körúti Nagycsarnokban az idei Kulturális Örökség Napjaihoz (szeptember 21-22.) is kapcsolódik, amolyan nulladik napként. Az esemény egyúttal évfordulót is jelöl: a főváros harminc esztendővel ezelőtt, 1994-ben újíttatta fel az akkor már majd’ százéves létesítményt – számol be az Énbudapestem, amely cikkében bemutatja a vásárcsarnok történetét.

Idén is megrendezik a Nyitott Piacok Napját: az országos esemény tizenkilenc piacon és vásárcsarnokban zajlik, ebből tizenegy budapesti helyszínen.

A fővárosi programok középpontjában a Vámház körúti Nagycsarnok áll, méghozzá ünnepi alkalomból: a fővárosi önkormányzat épp 30 éve, 1994-ben újította fel a létesítményt.

Most vezetett sétákon mutatják be az épületet. A pénteki alkalomra a fővárosi cégek is kitelepülnek, hogy bemutassák szolgáltatásaikat. A tervek szerint a nap folyamán előadások és prezentációk ismertetik a Nagycsarnok működését, de terítékre kerül a tudatos vásárlás és az élelmiszerbiztonság is. A finomságok, ínyencségek beszerzésére viszont nem csak szeptember 20-án lehet gondolni, ugyanis a hétvégén is különlegességekkel és kóstolókkal várja a látogatókat az Ízek utcája, sőt egész szeptemberben zajlik az úgynevezett őszi vásár a csarnok főutcáján. A bejárások mellett zene is lesz, 16 órakor a Budapest Jazz Orchestra Combo koncertjét hallgathatják meg a kilátogatók Urbán Orsi és Gájer Bálint vendégszereplésével, 18 órakor pedig a Friss Hús díjnyertes filmjeit nézhetik meg.

Budapest központi vásárcsarnokát 1896-ban akarták átadni, de a megnyitót 1897-re kellett halasztani. Ez az egy év nem sokat számított. Legalábbis annak tükrében, hogy a sajtó több mint húsz esztendeje hajtogatta, hogy mekkora szükség volna az efféle létesítményekre – olvasható az Énbudapestem.hu-n.

Az írásból az is kiderül, 1896 tavaszára minden készen állt a vásárcsarnok megnyitójára, ám előtte tíz nappal hatalmas tűz ütött ki, és a tető szinte teljesen leégett. Az újjáépítés hét hónapig tartott, az ünnepélyes megnyitót így 1897. február 15-én tudták megtartani.

Fotó: Budapest Vásárcsarnokai Kft.