A Ládafia Bábszínház ismert népmesét játszik el a Nagyjátszótéren, délelőtt 10-kor a múlt héten indult sorozatban – szerda délelőttönként a kicsiket előadóművészek szórakoztatják. Az előadás három éves kor felett mindenkinek ajánlott.
Az ördög kilenc kérdése szerelemről, házasulásról, ördögi csalárdságról szól, arról, hogy egy legény az anyai tiltás ellenére is világnak indul, hogy feleséget találjon. Útközben aztán át kell kelnie egy hídon, ami sajnos az ördögé. A bábosok időnként a nézők segítségét is kérik, hogy a főszereplő sikerrel járhasson.
A kis vándortársulat már rengeteg helyen lépett fel, 1996 óta a vásári bábos előadásaikkal keresztül-kasul bejárták a Kárpát-medencét. Szerdán a Nagyjátszótér árnyas fái alatt fogják megmutatni, hogyan boldogul a mesebeli legény.

A társulat alapítója, Néder Norbert a magyar báb- és utcaszínház jól ismert mestere. Színházi világuk alapvető alkotó eleme, hogy ők maguk faragják, öltöztetik a bábokat, illetve használnak fel a mesékhez illő régi tárgyakat.
És ahogy ebben a szakmában megszokott, a kis társulatot családtagok alkotják, így ennek tradicionális rendje szerint idővel a gyerekek is szépen belenőnek a játékba, ahogy Néder Janka is.
Az előadás hozzávetőleg 40 perc, ingyenes. Ha esik, a József Attila-lakótelepi Közösségi Házban fogják játszani.
– lil –
Fotók: Ládafia
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Töltöm a nézetet.
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
0 esemény,
0 esemény,









































Kiemelt
Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa
7200 Ft - 29900 Ft



Kiemelt
Grencsó4 – Jedermann

Kiemelt
Garázsvásár a BikeExpertben







Kiemelt
Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa
3900 Ft - 16900 Ft

Kiemelt
Garázsvásár a BikeExpertben

Kiemelt
Gamer Weekend a Bálnában







Kiemelt
Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában
3900 Ft - 9400 Ft
















Kiemelt
Around | Kornwall DJ – PaviloN

Kiemelt
Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café
2500 Ft - 11000 Ft














Kiemelt
A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park
9999 Ft - 16999 Ft





























Kiemelt
Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
2500 Ft - 11000 Ft

- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója
- Ferencváros fiatal bajnokait ünnepelték – a 9tv videója
- „Végre valóságos képet mutat a romákról” – Csányi Dávid színész
- Megjelent a 9 magazin májusi száma