Nem csak lapátolással és homokzsákolással lehet segíteni az árvízi védekezésben (de ha igen, legyen nálunk gumikesztyű!), sokat számíthat egy-egy termosz tea vagy akár egy jó szó is – írja a Facebook-oldalán Rácz András egyetemi oktató, kutató, Oroszország-szakértő. Rácz az utóbbi évtizedek legnagyobb országos árvizeinél önkénteskedett, ahogy most is, és összegyűjtötte, mire érdemes odafigyelniük azoknak, akik szeretnének részt venni a védekezési munkálatokban.
- A vízügyesek és a katasztrófavédelmi szakemberek tudják a dolgukat. Azt és úgy csináljátok, amit ők mondanak. Ez a szakmájuk, értenek hozzá.
- Hasonlóan 2013-hoz, ez az árhullám is hosszú lesz, lassan fog levonulni. Ergo a védekezés sem sprint, hanem maraton. Osszátok be az erőtöket, mert kelleni fog. Ez nem az műfaj, ahol egy nap alatt csodát lehet tenni. Hosszan, kitartóan kell dolgozni.
- A munka során figyeljetek oda, hogy egyetek, igyatok rendesen, hogy maradjon erőtök későbbre is. Az árvíz veszélyes dolog, fáradtan könnyebb hibázni. Különösen igaz ez akkor, ha munkagépek is vannak a közelben, amik hozzák-viszik a homokot, a zsákokat, gerendákat stb.
- Aki pakolni megy, mindenképpen vigyen munkavédelmi kesztyűt. Valójában bármilyen kesztyű jó, ami védi a kezeteket. A zsákok műanyagból vannak, sokszor nedvesek is (főleg, ha esőben kell dolgozni), elég könnyen le tudja szedni az ember kezéről a bőrt. A szerszámok nyelére ugyanez igaz, főleg, ha valaki alapesetben nem ilyen munkát végez, tehát nincs hozzászokva.
- Nem csak lapátolással és homokzsákolással lehet segíteni. Sokat számít egy-egy termosz tea, egy fuvar, egy doboz csoki, vagy akár egy jó szó is.
- 2013-ban Leányfalunál dolgozva megtörtént, hogy egy idős pár egy kicsi, régi autóval odajött, hogy miben tudnak segíteni. Mivel látszott, hogy nyilván nem lapátolásra gondoltak, mondtuk, hogy a srácoknak jól esne egy kávé… a pár fél óra múlva visszajött, nem viccelek, porcelán kávéskészlettel, és megkávéztattak bennünket – kicsit kontrasztos volt a sáros ruhánkkal és ábrázatunkkal, de jólesett nagyon.
- Mindenkinek máshol van a tűrőképessége határa, mindenki máskor fárad el, máskor merül ki. Legyetek türelmesek egymással, és gondoljatok arra, hogy lehet, hogy társatoknak épp most van a mélypontja, azért csattan fel vagy beszél durván… neki most van a mélypontja, nektek pedig máskor lesz… de nektek is lesz. Mindenkinek van. Figyeljetek oda egymásra és magatokra is.
- Sokan, sokféle emberrel fogtok találkozni a védekezés során. Olyanokkal is, akikkel egyébként hétköznap talán el is kerülnétek egymást, vagy nem sok közös témátok lenne. Legyetek nyitottak, türelmesek, és tartsátok észben: a cél az, hogy megfogjuk az árvizet. Ezért vagytok ott mindnyájan.
Fotó: OVF Facebook-oldala
Ajánlott cikkeink

2025. február 16.

2025. február 15.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
4 esemény,
A magyar kultúra napja – programsorozat Ferencvárosban
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
Átlátszó Hang Fesztivál | Előadás és beszélgetés az Infermental videókazetta-magazinról – BMC
https://kilenconline.hu/kultura/bmc-eloadas-az-infermentalrol-a-net-elotti-kiserleti-videokazatta-magazinrol/
7 esemény,
Organic House & Hardgroove: Dj L’Mark, Dj Filo és Low.C a PaviloNban
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Willany Leó Improvizációs Fesztivál a Trafóban
7 esemény,
9 esemény,
6 esemény,
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Új ferencvárosi kutyafuttató megnyitó!
Ma 16:15-kor nyílik meg a Kvassay Jenő út és a Hajóállomás utca kereszteződésében, az atlétikai stadionról szóló megállapodás részeként elkészült, több mint kétezer négyzetméteres kutyafuttató, külön résszel a nagy és…
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
Art and Antique Budapest – művészeti vásár és kiállítás a Bálnában
8 esemény,
Jazz-tehetségbörze a Müpában
7 esemény,
Tariqua – Jedermann
Tariqua – Jedermann
Saïd Tichiti - guembri, ud és énekKovács Ferenc - hegedű és trombitaBede Péter - szaxofon és furulyaMészáros Ádám - gitárHalmos András - dob
9 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
5 esemény,
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László Free Sounds Quartet – Jedermann
Dés László – szoprán szaxofonLukács Miklós – cimbalomDés András – ütőhangszerekFenyvesi Márton – gitár
7 esemény,
5 esemény,
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron Trio – Jedermann
Tálas Áron - zongoraIfj. Tóth István - nagybőgőCsízi László - dobhttps://www.facebook.com/talasaron
7 esemény,
Fánkos farsangi mulatság a Désiben
Fánkos farsangi mulatság a Désiben
https://kilenconline.hu/kultura/9tv-fankos-farsang-a-desi-muvhazban-szombaton/
Kovász – Jedermann
Kovász – Jedermann
Kováts Gergő - szaxofonPozsár Máté - zongoraDénes Ábel - nagybőgőGyárfás Attila - dobhttps://www.facebook.com/kovaszband