Novemberben már itt az idő, de legkésőbb az első fagyok beálltával érdemes a madarakat az etetőkhöz csábítani. Ilyenkor többféle, télre nálunk maradt, vagy északabbról érkező madarat is vendégül láthatunk még Belső-Ferencvárosban is. Bár az a legenda járta sokáig, hogy a madarakat így tudjuk megmenteni az éhhaláltól, ez azért nincs így – mondta érdeklődésünkre Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.
Az énekesmadarak emberi segítség nélkül is képesek túlélni a telet. Ez persze nem jelenti azt, hogy felesleges lenne a madáretetés, jót teszünk velük, ha megfelelő eleséggel etetjük és közben itatjuk is őket. Az etetők köré sereglett kismadarak önmagukban is szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak. Másrészt a madárkavalkád remek biológiai védekezést jelent a városi kertekben, belső udvarokban mind a növényi, mind pedig az állati kártevőkkel szemben.
A madarakat fekete napraforgómaggal, bozótra tűzött almával és parkokban szedhető kis bogyókkal lehet etetni. Nem baj ha a napraforgómag törött, imádni fogják a gyengébb csőrű madarak, mint például a vörösbegy. Az almát is érdemes egy helyen megvágni, hogy a barátposzáta tudjon belőle csipegetni. A kismadarak szeretik a tűztövis narancssárga vagy az ostorfa bordós bogyóját, de a vadszőlő és a borostyán termését is. Ha beköszönt az igazi tél, akkor jól esik nekik a kacsa-, a liba- és a sertésháj, de a faggyú is, lehetőleg ezt használjuk a hálós cinkegolyó helyett. Ha valaki nem tudja megtörni rendesen a diót, és maradnak benne darabkák, azzal imádnak elbíbelődni a kis énekesmadarak. A dióbélt nem kell kiszedni, elvégzik ők az aprólékos munkát. Az itatás a városban szintén jól jön, mivel a kismadarak nehezen találnak természetes tiszta vizeket. Érdemes őket egész évben egy kitett vizes tállal várni, és jó látni, ahogy szívesen fürdőznek is benne. A vizet minden nap cserélni kell.
Az etetőbe sose rakjunk romlandó élelmiszer-hulladékot, mert lehet, hogy elcsipegetik, de nem teszünk jót velük. A kenyér sem jó megoldás, mert megpenészedik, és megbetegedhetnek tőle.
Az énekesmadarak téli etetésével kapcsolatban mélyen beépült a köztudatba, hogy „ha egyszer elkezdtük, ne hagyjuk abba, mert a madarak bajba kerülnek”. Szerencsére a helyzet messze nem ennyire rossz. Amint érzékelik, hogy az etetőben fogy az eleség, egyből odébb állnak. Ebből következően akkor is nyugodtan elkezdhetjük a tél elején az etetést, ha tudjuk, hogy még a szezonban el fogunk utazni, így lesz olyan időszak, amikor nem tudjuk újratölteni az etetőt.
– bgb –
Képünkön Budapest első madárbarát tanösvénye a József Attila-lakótelepen
Ajánlott cikkeink

2025. július 8.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zenés esték a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN





























- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Kiállítással emlékeznek Ferencvárosban a száz éve született Inke Lászlóra, az ezerarcú színészre
Aktuális
- „Nem tettem fel a kezem” – Jámbor András egyéni parlamenti képviselő
- Zenés estek a Ferenc téren – a 9tv videója
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán
- JátszóSzerda: egy húron pendült a közönség a Nagyjátszótéren – a 9tv videója
- Meghalt Grunwalsky Ferenc filmrendező, Ferencváros díszpolgára
- Az első, de biztosan nem utolsó családi és sportnap az atlétikai stadionnál – a 9tv videója
- „A valaha volt legnagyobb Pride” – Baranyi a vasárnapi szabadságmenetről
- Lassan egy éve működik az Inga a Tűzoltó utcában – a 9tv videója
- Ferencvárosi séták: Táncsics Mihály – a 9tv videója
- 9tv: „A testünk nem tabu” – elindult a Feszgyi szakmai beszélgetéssorozata