Megújul a József Attila-lakótelep mellett húzódó állami tulajdonú erdőrész: az Epreserdő utcával párhuzamos, két focipálya nagyságú területen mintegy ötezer fát és cserjét ültetnek el május végéig, a munkálatok értéke közel tízmillió forint.
A ferencvárosi önkormányzat a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködésben folytat munkálatokat az elöregedett, rossz állapotú zöldterületek megújításáért a József Attila-lakótelep mellett.
A Napfény utca – Epreserdő utca – Gyáli út által közrezárt, hosszan elnyúló állami tulajdonú zöldterület fontos szerepet tölt be a lakótelep életében, hiszen elválasztósávként határolja el a lakóterületet az iparterülettől, a forgalmas főúttól és a villamos vonalától, nagyban javítva ezzel a lakótelepen élők életminőségét.

A kis erdősáv minősége az állami erdőterület rendezetlen használata és elhanyagoltsága miatt jelentősen romlott az elmúlt években. Az önkormányzat és a parkerdő-igazgatóság között kötött megállapodás szerint az ültetések első fázisát május 31-ig végrehajtják, így a terület nyáron már a környékbeliek számára is használhatóvá válik. A munkálatok folytatása a következő télen várható: ennek során kiegészítik az ültetést és elvégzik a szükséges pótlásokat. Az együttműködés keretében – a városi erdőkezelés elveinek megfelelően – őshonos cserje- és facsemetéket ültetnek el, amelyek ellenállók a városi környezet és a klímaváltozás negatív hatásaival szemben.
A megállapodás a beültetett kiserdő jövőbeni fenntartásához szükséges beavatkozásokat is rögzítette – területgondozás, csemeték ápolása, fás szárú növényzet kezelése, tisztítása –, így a felújítások néhány éven belül aktív gondozást már nem igénylő, egészségesebb és jobb zöld környezetet adnak a helyi lakosoknak.
Ezzel egy időben a Távíró utcai erdő évente esedékes megújítása is tart. Az erdőfenntartási munkálatok folyamán az illegális hulladék elszállítása és a területen lévő fák lombkoronáinak megnyesése, ezen kívül a terület tisztítása, sétautak rendezése, az erdőkép rendezése, valamint erdőtelepítés is zajlik. Mindkét területen az önkormányzatnak kell gondoskodnia a rendszeres hulladékgyűjtésről és -elszállításról, illetve hatósági jogkörében annak megelőzéséről, hogy hajléktalanok vegyék birtokba a területet.
Kálmán Dávid
Fotók: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. április 16.

2025. április 16.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen