Május közepén megnyírtak több fát a József Attila-lakótelep egyik játszóterénél. Több ott lakó jelezte a problémát a Facebook egyik csoportjában, mert úgy vélik, mivel költési időszak van, a fákat ilyenkor nem szabad háborgatni. Annak jártunk utána, miként tervezi a kerületi városgazdálkodás a fák ápolását.
A tervezett ápolási munkák május 31-én véget érnek és szeptemberben folytatódnak tovább, a köztes időszakban csak balesetveszélyes helyzeteket hárítanak el a fákkal kapcsolatosan – mondta el Szili Adrián, a városüzemeltetési iroda vezetője.
„A költési időszakban március 15. és augusztus 15. között indokolt esetben a Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel kötött szerződésünk alapján eseti zoológiai vizsgálatot kérünk. Ennek során meghatározzák a zoológus és faápoló kollégák a teendőket, illetve ha mindenképpen szükséges a fa ápolása balesetveszély miatt, akkor a veszélyeztetett fajok mentéséről intézkednek” – tájékoztatott.
A Gödör játszótérnél megnyírt fákon feltehetőleg nem láttak fészket, így az MME szakembereit nem hívták ki.
2020 óta Budapesten költési időszakban az MME, ha szükség van rá, favizsgálatot tart, és ha kell, menti a madarak fészkeit és a denevéreket – mondta el Orbán Zoltán, az MME sajtószóvivője. Orbán ugyanakkor jelezte, hogy költési időszakban a fákat, bokrokat zargatni rossz gyakorlat és csak nagyon indokolt esetben – favizsgálattal egybekötve – van értelme.
A kerületben csaknem 20 ezer fa él, ápolásukra 2023–24-ben az önkormányzat közbeszerzés útján több mint százmillió forint értékben kötött szerződést.
Szili elmondta, a pályázó vállalkozásoknál előírás volt, hogy faápoló és favizsgáló szakmérnök álljon rendelkezésre. A faápolási munkákat is szakképzett munkaerő végzi, miután a szakmérnök megvizsgálta a fákat. A rendelkezésre álló éves keretösszegből hozzávetőlegesen kétezer fa ápolását tudják elvégeztetni. A kerületben elkészült a fakataszter is, amelyben a felméréskor szakértők rögzítették az elvégzendő szükséges munkákat.
Már a ferencvárosi fákat is tartalmazza a budapesti fatár, amelyhez a Főkert térinformatikai-szakmai alkalmazást használ: ez letölthető a fatár honlapjáról.
– bgb –
Fotó: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója