A Duna áradása miatt elmarad a főváros és a BKK által tervezett esemény a Fővám téren és környékén. Viszont Ferencváros változatlanul várja saját rendezvényére a látogatókat vasárnap, a Bakáts térre.
Most folyik az Európai Mobilitási Hét, mi is lelkesen ismertettük, hogy a főváros mit tervez a rendezvény csúcspontjának számító autómentes hétvégére. Már akkor jeleztük, hogy mivel a Duna-part is szerepet kapott volna helyszínként, az árvíz miatt módosítani kell majd a programon. Azóta kiderült: Budapest vezetése úgy döntött, hogy a folyó áradása miatt inkább két héttel későbbre helyezik át a rendezvényt, hiszen épp a mostani hétvégére várható a legmagasabb vízállás. Az új időpont október 5-6.
Fontos, hogy Ferencváros másképp döntött, a Dunától távolabbi Bakáts téren megtartják a rendezvényt szeptember 22-én, délelőtt 10-től délután 3-ig.
A legérdekesebb eseménynek itt egy tömegközlekedési vetélkedő ígérkezik, amelyben kizárólag a közösségi közlekedés eszközeit használva kell eljutni a város öt meghatározott pontjára, ahol a szervezők ígérete szerint izgalmas, változatos feladatok várnak a versenyzőkre. A cél minél hamarabb elérni a kijelölt pontokat. A leggyorsabban teljesítő éves BKK-bérletet, a második és a harmadik helyezett egy-egy 30 ezer forintos utalványt nyer a Trecikli kerékpárműhelybe.
Egyéb programok a Bakáts téren:
- Biciklovak – egy lovaglást szimuláló játék
- Trükkös bringák – kézzel-lábbal működtethető „nem normális” kerékpárok, amelyekkel kihívás haladni
- Mobil játszóház
- PET-kalóz-ismeretek, folyómentő kiállítás
- DJ Pudabest – a Budapest Bike Maffia jóvoltából
– ti –
Nyitókép: Stépán Virág




