Nem a szigorúság, hanem az ismeretterjesztés, az élményadás, a gyerekek szemléletének formálása az elsődleges célja a mobilitási hét gazdag programjának Budapesten. Az autók kitiltása a rakpartokról most nem ennek köszönhető, az árvíz az oka. Már a 2-es villamost és a H5-ös HÉV-et is korlátozni kellett.
Szeptember 21–22-én az autómentes hétvége fővárosi rendezvényeinek központja a 9. kerület határán, a Fővám téren, a Vámház körúton és a Kálvin téren lesz. (Már hétfőtől zajlik az Európai Mobilitási Hét – a két rendezvény programjait nem lehet, de nem is érdemes elkülöníteni.) Ettől függetlenül vasárnap Ferencváros a Bakáts téren tart rendezvényt délelőtt 10-től délután 3-ig.
A legérdekesebb eseménynek itt egy tömegközlekedési vetélkedő ígérkezik, amelyen kizárólag a közösségi közlekedés eszközeit használva kell eljutni a város öt meghatározott pontjára, ahol a szervezők ígérete szerint izgalmas, változatos feladatok várnak a versenyzőkre. A cél minél hamarabb elérni a kijelölt helyszíneket. A leggyorsabban teljesítő éves BKK-bérletet, a második és harmadik helyezett egy-egy 30 ezer forintos utalványt nyer a Trecikli kerékpárműhelybe.
Egyéb programok a Bakáts téren:
- Biciklovak – lovaglást szimuláló játék
- Trükkös bringák – kézzel-lábbal működtethető „nem normális” kerékpárok, amelyekkel kihívás haladni
- Mobil játszóház
- PET-kalóz-ismeretek, folyómentő kiállítás
- DJ Pudabest – a Budapest Bike Maffia jóvoltából
Az Európai Mobilitási Héten az egész országban kedvezményesen, jegy nélkül lehet kerékpárt szállítani a MÁV-Start (beleértve a TramTraint is), a GYSEV és a HÉV járatain. A kerékpárhelyjegyet viszont meg kell váltani mindenhol, ahol egyébként is kell. Vasárnap az egész ország összes helyközi (vasúti és buszos) járatára az egyébként egy megyére érvényes napijegy áráért, 999 forintért váltható napijegy a szokásos 4999 forint helyett.
Az Esztergom–Komárom-vasútvonal azonban nem használható: le kellett állítani a Duna áradása miatt, és egyes buszjáratokat is korlátoztak azon a környéken.
A Duna áradása érinti a budapesti közlekedést is. A szentendrei HÉV nem megy el a Batthyány térig, átmenetileg a Margit hídnál van a végállomása. A 2-es villamoscsalád sem jár a középső szakaszon, a Jászai Mari tértől csak a Lánchídig jut el, és csupán az Erzsébet hídtól délre járnak a 2, 2B, 23-as villamosok Ferencváros felé. A Margitszigetre kizárólag az Árpád hídról és csak gyalog lehet bemenni. Az alsó rakpartokat teljesen lezárták, vannak korlátozások a 3. kerületben is. A BKK itt gyűjti a változásokat.

Van, aki az autómentes hétvége előtt visszaengedné az autókat a Lánchídra: a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc és újpesti polgármestere, Déri Tibor tett ilyen javaslatot a rakpartok lezárása miatt.
A Duna magas vízállása beleszól az autómentes hétvége fővárosi rendezvényeibe is, hiszen az alsó rakpart Fővám téri szakaszát jelölték ki egyes sátraknak, például a civil szervezeteknek. Cikkünk írásakor nincs még erről hivatalos információ, de úgy tudjuk, át fogják rendezni a helyszínt; a gazdag programkínálat remélhetőleg nem szűkül.
Ebből elsőként a BKK vezetett sétáit emeljük ki, amelyeket csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap tartanak. Nemcsak azért, mert tartalmasnak ígérkeznek, hanem azért is, mert az első séta helyszíne – a 8. mellett – a 9. kerület:
- Városátalakítások a késő moderntől napjainkig a 8. és a 9. kerületben – szeptember 19., szeptember 20.
- Láthatatlan Budapest (Hogyan működtetik a közlekedést?) – szeptember 19., szeptember 21.
- A lóvasúttól a CAF villamosig – szeptember 21., szeptember 22.
- Bike-boom és Bike-lash Budapesten – szeptember 21.
A séták ingyenesek, de regisztrálni kell rájuk.
Kedden a mobilitási hét keretében kerékpárosreggelit tartottak, a Városháza parkban arról látható kiállítás, hogy Hollandia miként lett bringásmekka, a Puskin moziban csütörtökön erről filmet is vetítenek, beszélgetéssel egybekötve.
A BKK a hétvégén bemutatja a Futár és a BKK app működését, lesz járműkiállítás, városi biciklis oktatás, KRESZ-pálya, játszóbusz, rengeteg információ a közlekedés, az energiatakarékosság, a klímavédelem meg a steampunk (!) területéről. A részletes programokért ide kell kattintani.
– ti –
Fotók: Stépán Virág
Ajánlott cikkeink

2025. április 15.

2025. március 27.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
8 esemény,
8 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
4 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
6 esemény,
5 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
6 esemény,
7 esemény,
13 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
1 esemény,


















Operett- és musicalgála Mahó Andreával, Csengeri Attilával és Egyházi Gézával – FMK


















MUCH Cirkuszfesztivál | Virtuóz kísérletek – nyitott színpad helyi alkotókkal a Trafóban












































AWS és A Király Halott, Vodka For Kids: Kapunyitási pánik – Budapest Park



































Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Éhezőművészet – fejezet az underground ferencvárosi történetéből
- „A legnagyobb példaképek között szerepelne” – felavatták Bernovits Vilma emlékművét a Duna-parton
- Költészet a színpadon – lezajlott a XI. Ferencvárosi József Attila Versfesztivál döntője
- Fű, fa, virág – zöldítés a kerületben
- Elválasztott bringaút épül az Üllőin a JALT mellett
- Beavatás, rítus, totemállatok – Bird
- Ez történt a hétvégén Ferencvárosban – a 9tv videója
- Egy örökifjú legenda: Lakat T. Károly – a 9tv videója
- Parkőr lesz, járőr van a MÁV–Aszódin – Mathauser Tünde, a 11-es körzet képviselője a 9-nek
- Ember ez, vagy robot? – a MI vagyok a Pinceszínházban
- Mi lehet jobb egy fotókiállításnál? Hát kettő! – a 9tv videója az Art9 Galériából
- József Attila 120: A kozmosz éneke – ferencvárosi film a ferencvárosi költő tiszteletére
- Tavasszal is pezseg a Bakáts Bunker: kiállítás és videósorozat – a 9tv tudósítása
- Nyelvet tanuljanak a gyerekek, vagy inkább szerezzenek honvédelmi, „hazafias” ismereteket? – ülésezett a képviselő-testület
- Svédasztal, hazai alapanyagok – menzareform Ferencvárosban
- Körzetbejárás volt Középső-Ferencvárosban Kovács Andrással és Mendly Miklóssal
- Egy edzőtábor dokumentációja – Kömlődi Ferenc kiállításának megnyitója a Konnektorban
- Kijivet védik – Ferencváros testvérvárosa, Bucsa önkéntes női alakulatot állított fel
- Gallusz Beát választották társelnöknek – a 9tv a Ferencvárosi Idősügyi Tanács üléséről
- Húsvétvárás és a költészet hete a József Attila-lakótelepen