A jövő év második felétől 8–10 évre bérelnek 65–85 Mercedes-Benz Citaro K maximidit.
A normál szólóbuszoknál csak kevéssel, mintegy másfél méterrel rövidebbek, a néhány helyen a fővárosban is közlekedő midiknél tehát hosszabbak az éppen ezért maximidinek nevezett autóbuszok, amelyekre közbeszerzést írt ki a BKV. Ennek nyertese a Truck-Trailer & Parts Kft. lett – jelentette be a fővárosi közlekedési vállalat.
Felszereltség
Budapesten még újdonság (de a Volán távolsági járatain már nem), hogy a Mercedes-Benz Citaro K buszokban USB-csatlakozók is lesznek, ezen kívül fedélzeti kamerák, nagy utastájékoztató monitorok, LED-es utastér-világítás is része az új gyártású, 27 üléses járművek felszerelésének. A kéttengelyes, kétajtós karosszéria végig alacsonypadlós.
Az ügylet 65 busz tartós bérletéről szól, de opcióként még húsz érkezhet. A szerződés időtartama is rugalmas, az alap nyolc év még kettővel nyújtható.
Elsősorban Budán
Fordulékonyságuk miatt főképp szűk, például hegyvidéki utcákban, és persze kevésbé forgalmas járatokon vetik majd be őket. A magyarbusz.info szakportál által tippelt vonalak zöme budai, de a Ferencvárost is érintő 15-ös viszonylat is szerepel a listájukon.
A buszokban nagy teljesítményű, BlueTEC Euro VI-E környezetvédelmi osztályba sorolt, 7,7 liter hengerűrtartalmú motor dolgozik majd.
Az üzlet adatai
A közbeszerzésre négyen jelentkeztek, de a nyertesen kívüli próbálkozókat kizárták az eljárásból, így az ITE Truck & Bus (korábban Omnibus Hungária) szállíthat a Truck-Trailer & Parts Kft.-n keresztül.
A bérleti díj nettó 2,391 millió forint járművenként havonta vizsgáztatással, felelősségbiztosítással, cascóval, pótalkatrészekkel, a javítások költségeivel együtt. A buszoknak az első négy évben 94, nyolcéves koruk után (ha lesz hosszabbítás) 85 százalékos rendelkezésreállást kell teljesíteniük.
Az első 30 autóbuszt 2025 augusztusában, a többi 35-öt elosztva az év hátralévő szakaszában kell szállítani.
–ti–
Nyitókép: Mercedes-Benz
Ajánlott cikkeink

2025. július 6.

2025. július 5.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
5 esemény,
10 esemény,
6 esemény,
8 esemény,
6 esemény,
Szirtes András Kísérleti Filmszemle – Kettőspont Színház
5 esemény,
5 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
9 esemény,
5 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
7 esemény,
3 esemény,
4 esemény,
Katlan 2025 – Arzenál
4 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
3 esemény,
3 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,












JátszóCsütörtök a Ferenc téren

Zenés esték a Ferenc téren

Zorall+1 w/Dæn – PaviloN





























- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.








- Ezen a napon nincsenek események.
- Ezen a napon nincsenek események.
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Kismesterségek művelőiből nagy emberek
Kiállítással emlékeznek Ferencvárosban a száz éve született Inke Lászlóra, az ezerarcú színészre
Aktuális
- Három kedden át Hallerfeszt – a 9tv videója
- „Kellemetlenségekkel járnak az orvosegyetem építkezései” – Süveg Anna, a 4-es körzet képviselője
- Szabadságharcosok több százezres klubja – tüntetések az Orbán-rezsim ellen
- Vietnámi ízek nyomában a GasztroPlacc – a 9tv videója
- Bemutatkozik a Mancs-napló, a 9tv kutyamagazinja
- Húszéves a MáSzínház: indul a #jóarc kampány – a 9tv videója
- Futópályák, tervek, lehetőségek az atlétikai stadionban – a 9tv videója
- Sokan voltak az ingyenes szűrőnapon a FESZ-szakrendelőben – a 9tv videója
- „Ha nem szuverenista kormány lenne, akkor ilyen lenne Magyarország”
- Éjjeli költségvetési dráma a fővárosban
- Halott eperfák, kitelepített hársak, elkalodázott platán
- JátszóSzerda: egy húron pendült a közönség a Nagyjátszótéren – a 9tv videója
- Meghalt Grunwalsky Ferenc filmrendező, Ferencváros díszpolgára
- Az első, de biztosan nem utolsó családi és sportnap az atlétikai stadionnál – a 9tv videója
- „A valaha volt legnagyobb Pride” – Baranyi a vasárnapi szabadságmenetről
- Lassan egy éve működik az Inga a Tűzoltó utcában – a 9tv videója
- Ferencvárosi séták: Táncsics Mihály – a 9tv videója
- 9tv: „A testünk nem tabu” – elindult a Feszgyi szakmai beszélgetéssorozata
- Eredménytelen lett a ferencvárosi médiacég ügyvezetői posztjára kiírt pályázat – újra kiírták
- Fővárosi cégvezetők: 3-2-re nyert Karácsony Gergely