Társadalmi egyeztetés indult a vonal meghosszabbításáról. Július 4-én és 8-án a Havannán, 11-én a Határ útnál lesz BKK Agóra utcafórum.
A 42-es Budapest legrövidebb villamosa, ma teljes egészében a 19. kerületben halad. Régóta szó van a meghosszabbításáról, erről indított most konzultációt a BKK. A cél elsősorban a 18. kerület, azaz a mostani, Tulipán utcai végállomástól kifelé vinni a vonalat, elsősorban három pestszentlőrinci lakótelep, a Havannatelep, a Szent Lőrinc-telep és a Gloriett-telep elérésére. Itt a villamos a Barta Lajos, a Kinizsi Pál és a Margó Tivadar utcákon haladhatna. A problémák a 19. és a 18. kerület határán sűrűsödnek, leginkább a lajosmizsei vasútvonal okoz gondot, hiszen a jogszabályok szerint új villamosvonal nem keresztezheti szintben úgy, ahogy nem messze például az 50-es villamos. De a hosszabbítást hátráltatja egy-egy ponton az is, hogy nincs elég hely a házak között.
Noha a BKK közleménye kifejezetten a kifelé hosszabbításra koncentrál, a meghirdetett társadalmi egyeztetés kérdései fölvetik a hosszabbítást a másik irányba is. Így szól az utolsó kérdés:
„Mi a véleményed arról, ha a 42-es villamos a mai Határ úti végállomás helyett (a szükséges vágánykapcsolat megépítését követően) a Népliget metróállomás érintésével egészen akár Kelenföldig, illetve Óbudáig közlekedne tovább a mai 1-es villamos vonalán?”
A felvetés tehát arról szól, hogy a Határ úttól a 42-es villamos (nyilván az 50-essel együtt) a József Attila-lakótelep (JALT) és a Népliget érintésével eljutna a Könyves Kálmán körútig, és itt az 1-es villamos vonalába kapcsolódva a Rákóczi híd, Dél-Buda, illetve a Stadionok, Óbuda felé folytathatná útját. Az Üllői úti villamos visszaépítésével tehát a JALT közvetlen kapcsolathoz juthatna mondjuk a Lurdy Házzal vagy Budával is.
A közlekedési cég utcafórumokat rendez BKK Agóra néven:
- 2024. július 4. (csütörtök) 16:00–18:00: Havanna lakótelep (Barta Lajos utca és Kondor Béla sétány kereszteződésében a posta előtt)
- 2024. július 8. (hétfő) 16:00–18:00: Havanna lakótelep (Barta Lajos utca és Kondor Béla sétány kereszteződésében a posta előtt)
- 2024. július 11. (csütörtök) 16:00–18:00: Határ út M (a 42-es villamos és a 142E autóbusz végállomása felé eső terület)
A ferencvárosi utasoknak kérdőíven is érdemes lehet elmondani a véleményüket a 42-es meghosszabbításáról akár online, akár letöltve a kérdéseket és postán beküldve (42-es villamos kérdőív jeligével a 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 19-21. címre). De személyes is be lehet vinni a kitöltött íveket a BKK bármelyik ügyfélközpontjába, sőt, a kérdőív megtalálható a Kőbánya-Kispest BKK ügyfélközpontban is, ahol a kitöltést követően le is adható. Határidő: július 31.
– ti –
A látványterv forrása: BKK
Ajánlott cikkeink

2025. május 19.
Eseménynaptár
Calendar of Események
h hét
K ked
s sze
c csü
p pén
s szo
v vas
7 esemény,
8 esemény,
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
Urban dance- és kortárstánc-fesztivál a Trafóban
Bach összes orgonaműve 24 óra alatt – Müpa
9 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
8 esemény,
8 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
8 esemény,
Garázsvásár a BikeExpertben
9 esemény,
7 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
10 esemény,
Gamer Weekend a Bálnában
Kollódista nyílt nap – Lupé Műhely
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
7 esemény,
Diogenész 14x – támogatói maraton a Kettőspontért
8 esemény,
9 esemény,
12 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
7 esemény,
5 esemény,
10 esemény,
9 esemény,
8 esemény,
11 esemény,
Református Zenei Fesztivál – Bakáts tér
8 esemény,
1 esemény,









































Michael Spyres, Joyce DiDonato, Francesco Corti és az Il Pomo d’Oro – Müpa



Grencsó4 – Jedermann

Garázsvásár a BikeExpertben







Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmonikusok – Müpa

Garázsvásár a BikeExpertben

Gamer Weekend a Bálnában







Brahms és Beethoven – Szergej Krilov és a Concerto Budapest koncertje a Müpában















Módosult tudat; módosult valóság? Utazások szerrel és szertelenül – Inga Café


Around | Kornwall DJ – PaviloN














A nagy Carson Coma reunion: 50 éves jubileumi emlékkoncert – Budapest Park





























Ikonok | A guillotine hosszú árnyéka – Földényi F. László előadása az Inga Caféban
Podcast

Gorcsev Iván, aki még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat
Hekus Dönci, aki nem is volt hekus

Ráday Imre, a Ráday utca leghíresebb színésze
A hitelezés és műkereskedés elhagyatott csarnoka – az egykori BÁV-székház
Aktuális
- Nem akadálymentes az út a Haller utcai villamosok alacsonypadlósítása előtt
- Lezárták a Thaly Kálmán utcát
- Mozgás, sztárok, Fradi: ilyen volt a Nagy Dél-Pesti Sportágválasztó – a 9tv videója
- Színpadra írt valóság – a 9tv a Nemzetközi Roma Színházi Fesztiválról
- Napirend után a májusi testületi ülésről – a 9tv videója
- Napi hat órára szorítanák vissza a MÁV-telep melletti lőtér működését
- Informál: lakosok kérdeztek, a városvezetés válaszolt – a 9tv videója
- Zárszámadás, lakóház-felújítás, támogatások: napirend előtt a májusi képviselő-testületi ülésről
- Műanyag béke – public art a kerületben
- Perzsa ízutazás a GasztroPlacc májusi adásában – a 9tv videója
- „Szívvel hímzett” – a 9tv videója az FMK-beli kiállításról
- Közéleti műhely az akadálymentes belvárosért – a 9tv videója
- Zavar az erőben – elkallódott felvétel a ferencvárosi rendőrkapitányságon
- Ameddig írhatok – verskötet-bemutató és pop-up kiállítás a 2B Galériában
- „A szabadság bennünk van” – hibrid formákról és a ferencvárosi pályaudvarról Balogh Virág Katalin íróval
- Hová dobjam? – féltucatnyi szemétszigettel kevesebb Ferencvárosban
- Roma Hősök tere – a FüSzi és a nemzetközi roma színházi találkozó
- Fehér füst előtt
- Francesco – távozott az empátia és a remény pápája
- Cirkuszfesztivál volt a kerületben – a 9tv videója